Csupasport: Szepesi Tibor a hazai BMX-esek elitjében

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.03.01. 19:18
Szepesi Tibor, a 24 éves szabad stílusú versenyző is bekerült a kerékpáros-szövetség ELIT10 programjába, amely lehetővé teszi, hogy a bringások zavartalanul készülhessenek a nemzetközi versenyekre.

– Hogyan segíti majd az ELIT10 a felkészülését, illetve sportkarrierjét?
– A szövetség átfogó menedzsmentprogramot kínál a mentoráltaknak – ez a törekvés mindenféleképpen újszerűnek mondható. Többek között megtanítanak, hogy hogyan kell nyilatkozni, megismerkedhetünk más nyelvekkel, ezen kívül kiemelt egészségügyi támogatást kapunk, aminek személy szerint azért örülök, mert a szabad stíluson belül a park szakág extrém sport, azaz nagy a sérülés kockázata. Ezen kívül fontos, hogy folyamatosan legyenek ellenőrzések. Az ELIT10 programon keresztül a szövetség szponzorok felkutatásában is segít, ami azért kiemelten fontos, mert támogatók nélkül jóformán képtelenség lenne kijutnom a külföldi, olimpiai kvalifikációs versenyekre.– Hogyan segíti majd az ELIT10 a felkészülését, illetve sportkarrierjét?
– A szövetség átfogó menedzsmentprogramot kínál a mentoráltaknak – ez a törekvés mindenféleképpen újszerűnek mondható. Többek között megtanítanak, hogy hogyan kell nyilatkozni, megismerkedhetünk más nyelvekkel, ezen kívül kiemelt egészségügyi támogatást kapunk, aminek személy szerint azért örülök, mert a szabad stíluson belül a park szakág extrém sport, azaz nagy a sérülés kockázata. Ezen kívül fontos, hogy folyamatosan legyenek ellenőrzések. Az ELIT10 programon keresztül a szövetség szponzorok felkutatásában is segít, ami azért kiemelten fontos, mert támogatók nélkül jóformán képtelenség lenne kijutnom a külföldi, olimpiai kvalifikációs versenyekre.

– Megcélozza a kétezerhuszonnégyes nyári olimpiát?
– Igen. Azt a hírt kaptuk, hogy a Nemzetközi Olimpiai Szövetség hárommal bővíti a jelenlegi kvóták számát, így Párizsban már tizenkét BMX-es küzdhet az elsőségért. Ha a magyar szövetség kellőképpen mögénk áll – amit egyre inkább látok –, és ha kilábalunk a koronavírus-helyzetből, illetve a szponzorok is újra támogatnak bennünket, akkor teljes erőbedobással küzdök majd az olimpiai részvételért.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik