Fetter Erik (Fotó: Csupasport)

 

A múlt héten rendezett trentói országúti Európa-bajnokságon a várost körülölelő körpályán tíz kör, azaz 133.6 kilométer várt a közel százötven indulóra, minden körben megmászva a Povo 3.6 kilométer hosszú, átlagban 4.9 százalékos meredekségű emelkedőjét. A győzelemért zajló sprintet az egykori cyclo-cross legenda fia, a belga Thibau Nys nyerte, Fetter Erik éppen hogy lemaradva a dobogóról a negyedik helyen ért célba.

„Nem egyszerű a nagy nemzetek ellen harcolni, minden komoly erővel rendelkező csapatnak öt erős versenyzője van. Nem volt egyszerű dolgom, végig résen kellett lennem, minél több energiát kellett spórolnom, de közben pontos akciókat is végre kellett hajtanom. Az utolsó emelkedőnél hatan meg tudtunk lépni, nyilvánvaló volt, hogy közülünk kerül majd ki a győztes. Az utolsó kanyart túl nagy ívben kezdtem meg, így ketten be tudtak szúrni elém, amivel egy kicsit kitoltak a pályáról. Így sajnos sokat veszítettem, hátrányból kellett megkezdenem a sprintemet” – mesélte a Csupasportnak.

A teljes interjút elolvashatják az oldalunkon, ide kattintva, és találhatnak egy videós anyagot arról is, hogyan töltik az éjszakát a sziklamászók a függőleges nagyfalakon.