Kerékpár: Szórádi Balázs második lett a 2. szakaszon

Vágólapra másolva!
2009.07.18. 01:29
Címkék
Szórádi Balázs másodikként ért célba a Közép-európai kerékpáros körverseny második szakaszán. A pénteki részversenyt a lengyel Slawomir Kohut nyerte.
A mezőny Szerencs és Bükkszentkereszt között 133 kilométert tett meg. A táv elején tömegbukás borzolta a kedélyeket, a balesetben senki sem sérült meg. A kerekeseknek három helyen vasúti sorompónál kellett megállniuk, féltávnál aztán több részre szakadt a mezőny, s a tengerszint felett több mint 600 méter magasan fekvő célba egyenként, illetve kisebb csoportokban érkeztek be a versenyzők. Szórádi csupán Kohuttal nem tudott lépést tartani, viszont a hosszú emelkedőn kiélezett küzdelmet folytatott a végül harmadikként befutó cseh Milan Kadleccel. Szórádi az összetettben a harmadik helyen áll a szombati zárás előtt.

KÖZÉP-EURÓPAI KERÉKPÁROS KÖRVERSENY

2. SZAKASZ, SZERENCS-BÜKKSZENTKERESZT, 133 KM
1. Slawomir Kohut (lengyel, Weltour-Grijp) 3:20:17 óra 2. Szórádi Balázs (FTC-Merida) 22 mp hátrány 3. Milan Kadlec (cseh, Dukla Praha) azonos idővel
Az összetett állása két szakasz után: 1. Kohut 6:56:48 óra 2. Kadlec 30 másodperc hátrány 3. Szórádi 34 mp.h.
Következik a harmadik, egyben zárószakasz Mikolcon, szombaton, 13 órától.

Legfrissebb hírek

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
1 perce

Hátsó füves futballmentő túra: pályán a magyar svájci falu csapata – videó

Labdarúgó NB II
22 perce

Vizes vb: a házigazdák utolsóként zárták a női vízilabdatornát

Vizes vb 2025
27 perce

Mesésen indult Tanyi Barnabás bajnoki idénye Szlovéniában: győztes gól a 90. percben!

Légiósok
44 perce

Zsebe Ferenc: Kinyílt a hét éve bezárult ajtó

Kosárlabda
49 perce

U20-as csapattól kaptak egy ötöst – kínosan indult a Ten Hag-éra a Leverkusennél

Német labdarúgás
1 órája

Kiss Sándor: Egyszer padlóra kerültem, de felálltam azután is

Labdarúgó NB I
1 órája

EYOF: 151 magyar fiatallal vasárnap kezdődik a multisportesemény

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik