Tokió 2020: Nem ért sokként a halasztás – Csipes Tamara

Vágólapra másolva!
2020.03.30. 22:45
null
Csipes számított az olimpia halasztására (Fotó: Koncz György)
Csipes Tamara aranyesélyesként utazott volna idén nyáron a tokiói ötkarikás játékokra. A koronavírus-járvány ugyan közbeszólt, de Csipes Tamara koránt sincs elkeseredve az olimpia elhalasztása miatt, mert plusz egy év felkészüléssel még magabiztosabban utazhat majd Tokióba.

Az olimpiai bajnok kajakos a 2017-es szezont szülési szabadság miatt kihagyta, egy évvel később viszont már aranyérmet nyert a portugáliai világbajnokságon. Tavaly már a magyar csapat egyik legnagyobb sztárja volt a szegedi olimpiai kvalifikációs vb-n, egyesben és a női kajaknégyes tagjaként is aranyérmes lett, így nagy reményekkel vágott neki a felkészülésnek.

– Hogyan érintette, hogy elhalasztották az olimpiát?
– Számítottunk rá. Napok óta kaptuk a rossz híreket a dél-afrikai edzőtáborban, így mondhatom, hogy nem ért sokként. Sőt, ilyen körülmények között nagyon nehéz lett volna felkészülni, ami sokkal lehangolóbb lett volna, mint a halasztás – mondta Csipes Tamara az Origónak.

– A Budapest HonvédFacebook-oldalánazt mondta, hogyvannak érveim pró és kontra, de nem vág földhöz, hogy egy évvel elhalasztják az olimpia rajtját.Mi szól mellette, és mi ellene?
– Sportolóként sokszor nem vagyok elég magabiztos, és felvetődik bennem, hogy vajon jól végeztem-e el a felkészülést az adott versenyre, így az egyik érvem a halasztás mellett, hogy van még egy egész évem kiküszöbölni a hiányosságaimat. Sokszor érzem azt is, hogy az anyaság és a sportkarrier között egyensúlyozva kevés az időm, és emiatt csúszik el az életemben egy-egy fontos részlet, ami előre vinne, de egy év elég idő lehet ezekre a részletekre is.Természetesen a halasztás mellett szól az a tény is, hogy mivel korlátozott lehetőségeink vannak a felkészülésben, illetve a meleg vízi edzőtáborunk is meg lett szakítva, így már nem a tervezett menetrend szerint készültünk volna az idei olimpiára, ezért nem tudtam volna azt mondani, hogy sikeres lesz a verseny. Viszont emellett nagyon vártam már az idei szezont, jól éreztem magam a hajóban, és nagy volt a lendület, ami fontos tényező a versenyek előtt, azonban erre idén már nem lesz szükség. Nehéz egyik napról a másikra újrahangolni a munkát, új lendületet venni és kitűzni ugyanazt a célt egy későbbi dátumra. Négy évet várni egy versenyre hosszú idő, és ez a plusz év a türelem próbája is lesz. Ráadásul úgy terveztem, hogy a következő évemet abszolút az anyaságra, a sportkarrierem utáni életre összpontosítottam volna, amit huszonegy év kötöttségekkel teli élsport után borzasztóan várok már, emiatt is soknak érzem az egy évet.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik