Megduplázva: 20 éremmel zártuk a szegedi kajak-kenu vk-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 19:24
null
A női négyes új összeállításban, közös edzés nélkül is simán nyert (Fotó: Tumbász Hédi)
A magyar válogatott összesen húsz érmet szerzett a hétvégén a szegedi kajak-kenu világkupán – a három állomásból álló sorozat idei utolsó felvonásán, most már a válogatók jönnek, majd az Eb és a vb –, ami remek szereplés, tekintve, hogy Storcz Botond a felnőttek szakmai munkájának első számú vezetője a viadal előtt tíz magyar éremmel számolt összesen.

 

PARAKAJAK-KENU: EGY ARANY-, KÉT EZÜST- ÉS KÉT BRONZÉREM
Egy arany-, két ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar parakajak-kenusok a Szegeden rendezett világkupaversenyen.
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) vasárnapi tájékoztatása szerint Geri Dániel aranyérmes lett a kenusok között (A sérültségi kategória), Rozbora András (A) kajakban lett második, csakúgy mint Váczi Anita (A). Váczi mögött Kajdi Katalin szerezte meg a bronzérmet és szintén harmadikként zárt a kajakosok mezőnyében a TA kategóriában induló Bencze János.
Valamennyi számot 200 méteren rendezték, a sportág a 2016-os riói paralimpián szerepel első alkalommal a nyári játékokon. (MTI)

Ezzel szemben lett húsz érmünk, amelyből hét lett arany, hat ezüst és hét bronz. A sportágban mértékadónak tekintendő tizenkét olimpiai versenyszámot illetően sincs miért szégyenkeznünk, hiszen ott hét érem (négy arany, két ezüst és egy bronz) jutott a magyar egységeknek. A szakágak közötti eloszlás is testvériesen egészségesnek tűnő: a kenusok három, míg a férfi és a női kajakosok két-két érmet szereztek az olimpiai hétből.

A verseny második, a döntők első versenynapján szombaton nyolc érmet szereztek a mieink, olimpiai versenyszámokban ötöt. Kozák Danuta és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros olimpiai versenyszámban nyert, Nagy Flóra és Farkasdi Ramóna duója NK–2 1000 m-en.
» Bővebben itt olvashat a történtekről!

Vasárnap három etapban folytatódtak a döntők, az elsőben tíz döntőt rendeztek, amelyben a mieink hat érmet szereztek. Ismét két olimpiai számban bizonyultunk a legjobbnak, az egyesben aratott sikerét követően a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta egy új összeállítású négyes második beülőjeként is diadalmaskodott, Szabó Gabriellával, Kárász Annával és Vad Ninettával. Olimpiai hatodik helyezettünk, a kajakos Dudás Miklós pedig a 200 m-es sprintszámban bizonyult a leggyorsabbnak. Rajtuk kívül Lakatos Zsanett nyert a női kenusok 200 m-es egyesében.
» Bővebben itt olvashat a történtekről!

A záró nap délutánjára három 500 m-es páros döntő (» bővebben itt olvashat a történtekről), valamint az 5000 m-es finálék maradtak (» bővebben itt olvashat a történtekről), előbbit négy, utóbbit két éremmel zártuk.

KAJAK-KENU, A MAGYAROK EREDMÉNYE A SZEGEDI VILÁGKUPÁN
FÉRFIAK
K–1 5000 M
A-egység: Noé Milán 16.
B-egység: Petrovics Máté 13.
K1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombvári Bence helyezetlen
B-egység: Schenk Áron 12. (B-döntőben 3.)
K1 500 M
A-egység: Dombvári Bence helyezetlen
B-egység: Hérics Dávid
23. (C-döntőben 5.)
K1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Tótka Sándor 7.
B-egység: Dudás Miklós 1.
K2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombi Rudolf, Kökény Roland 4.
B-egység: Petrovics Máté, Gere Bálint 10. (B-döntőben 1.)
K2 500 M
A-egység: Dombi Rudolf, Boros Gergely 2.
B-egység: Noé Bálint, Noé Milán 16. (B-döntőben 7.)
K2 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Molnár Péter, Bán Kristóf 8.
B-egység: Horváth Bence, Szomolányi Máté 12. (B-döntőben 3.)
K4 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel 2.
B-egység: Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila 4.
C1 5000 M
A-egység: Vajda Attila 3.
B-egység: Sarudi Pál 8.
C1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vajda Attila 2.
B-egység: Kiss Tamás 7.
C1 500 M
A-egység: Vajda Attila 6.
A-egység: Khaut Kristóf 3.
C1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Lantos Ádám 5.
B-egység: Nagy Péter helyezetlen
C2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1.
B-egység: Vass András, Varga Dávid 3.
C2 500 M
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3.
B-egység: Szabó Kristóf, Szabó Gábor helyezetlen
C2 200 M
A-egység: Lantos Ádám, Nagy Péter 2.
B-egység: Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán 7.
C4 1000 M
A-egység: Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor 5.
B-egység: Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell 3.
NŐK
NK1 5000 M
A-egység: Csay Renáta 7.
B-egység: Nagy Flóra 3.
NK1 1000 M
A-egység: Medveczky Erika 4.
B-egység: Csay Renáta 7.
NK1 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Kozák Danuta 1.
B-egység: Kárász Anna 5.
NK1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Vad Ninetta 4.
B-egység: Tóth Dzsenifer 18. (B-döntőben 9.)
NK2 1000 M
A-egység: Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra 2.
B-egység: Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna 1.
NK2 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer
helyezetlen
B-egység: Horváth Noémi, Bodonyi Dóra helyezetlen
NK2 200 M
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer helyezetlen
B-egység: Hagymási Réka, Hagymási Anita 9.
NK4 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta 1.
B-egység: Nagy Flóra, Horváth Alexandra, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna 16. (B-döntőben 7.)
NC1 200 M
A-egység: Lakatos Zsanett 1.
B-egység: Balla Virág 3.
NC2 500 M
A-egység: Lakatos Zsanett, Takács Kincső 1.
B-egység: Balla Virág, Kovács Dorottya
2.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik