Medveczky aranyérmes, három olimpiai számban ezüstérmet szereztünk

Krasz Emil (Milánó)Krasz Emil (Milánó)
Vágólapra másolva!
2015.08.23. 12:01
null
Medveczky Erika aranyérmet nyert 1000 méteren (Fotó: MTI)
A vasárnap délelőtti programban nyolc érmet, közte Medveczky Erika révén (női K–1 1000 m) egy aranyat szereztek a mieink a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokságon. Ebből az olimpiai versenyszámokat tekintve három ezüstérem jött össze. A szombati eredményeket figyelembe véve összesen tizenhárom éremmel zártunk, amelyből három arany. Ezzel a teljesítménnyel az összesített éremtábla harmadik helyén végeztünk, a fehéroroszok és a németek mögött.

 




AZ A-DÖNTŐK IDŐRENDI SORRENDBEN:
K–1 200 m: kanadai aranyérem
NK–1 200 m: Vad Ninetta 9. hely /új-zélandi aranyérem
NC–1 200 m: Takács Kincső 2. hely/bolgár aranyérem
C–2 200 m: Lantos Ádám, Nagy Péter 4. hely/orosz aranyérem
NK–2 200 m: Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa 2. hely/fehérorosz aranyérem
C–4 1000 m: Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid 3. hely/román aranyérem
NK–1 1000 m: Medveczky Erika 1. hely
NK–4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna 2. hely/fehérorosz aranyérem
C–1 500 m: Korisánszky Dávid 7. hely/cseh aranyérem
K–1 500 m: Hufnágel Tibor 7. hely/dán aranyérem
K–2 500 m: Somorácz Tamás, Hérics Dávid 3. hely/ausztrál aranyérem
C–2 1000 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 2. hely/brazil aranyérem
K–4 1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
2. hely/szlovák aranyérem
C–1 5000 m: Vajda Attila 11. hely/német aranyérem
NK–1 5000 m: Medveczky Erika 4. hely/fehérorosz aranyérem
K–1 5000 m: Ceiner Benjámin 22. hely/ausztrál aranyérem
(Vastaggal az olimpiai számokat jelöltünk. Dudás Miklós K–1 200 m-en a 11. helyen végzett, miután a B-döntőben a második helyen zárt.)

A döntők első, szombati versenynapján öt érmet, közte két aranyat – mindkettőt olimpiai kajak páros számban – szereztek a magyarok. A mieink további egy ezüstéremhez – ugyancsak olimpiai számban – és két bronzéremhez jutottak még, közel sem mellékesen nyolc olimpiai kvótához.

18 OLIMPIAI KVÓTÁBÓL 15 VAN MEG EDDIG
A megszerezhető 18, és a célként kitűzött 17 kvótából 15-öt szerzett meg a magyar válogatott Milánóban, a riói olimpiai legfőbb kvalifikációs versenyén. A férfi kajakosoknak pillanatnyilag hat, a női kajakosoknak öt, míg a kenusoknak négy kvótájuk van. Utóbbi szakágban ez a maximum, és ahhoz képest, hogy Londonban csupán egy volt, óriási az előrelépés. Az olimpiai versenyszámok érmeit tekintve hat érem a mérleg, ebből kettő arany (K–2 200 és női K–2 500 m), további négy (női K–1 500 m; női K–4 500 m, K–4 1000, C–2 1000 m) a mérleg. A hiányzó kvóták megszerzésére jövőre még lesz lehetőség.
EZ TÖRTÉNT A SZOMBATI DÖNTŐKBEN
Öt érmet, köztük két aranyat szereztünk

Vasárnap reggel szemerkélt az eső az Idroscalo versenypályán, így a legendás Hair musical Good Morning Starshine slágere igencsak aktualitását veszítette. A levegő nem hűlt le, továbbra is meghaladta a 20 Celsius fokot, az eddig hát-, illetve jobbos szél viszont vasárnapra szembe szélre váltott. Ki alkalmazkodik jobban ezekhez a körülményekhez, szólt a nap kérdése, bár ez rendre visszatérő velejárója a sportágnak. A nap felvezetéseként ezúttal is B-, illetve C-döntőkre került sor, mi egyben voltunk érdekelte: Dudás Miklós K–1 200 m-en második lett, így összesítésben a 11. helyen végzett.

K–1 200 m

A nap első A-döntőjében nem voltunk érdekeltek, de ezzel legalább rögtön le is tudtuk a magyarok nélküli egyetlen vasárnapi számot, már ami a finálékat illeti. A kanadai Mark de Jonge a döntőben jó rajtjának köszönhetően rögtön az élre állt, és ott is maradt. Őt a francia Maxime Beaumont és a svéd Petter Menning követte a célban.

NK–1 200 m

Vad Ninetta jól jött ki a rajtból, az első 50 m után a lengyel Marta Walczykiewiczcel együtt az élen láthattuk. Amíg azonban a lengyel tudta tartani a ritmust, a magyar nem. Feljöttek a többiek, mindenek előtt az olimpiai címvédő Lisa Carrington, aki az 500 m-es egyes után a sprinttáv aranyérmét is begyűjtötte. A lengyel csak bejött másodiknak, a spanyol Teresa Portela pedig harmadiknak. Vad bő másfél hajót kapott a győztes új-zélanditól és a kilencedik helyen zárt. Carrington zsinórban a negyedik vb-címet gyűjtötte be, mindannyit Walczykiewicz előtt.

NC–1 200 m

Takács Kincső rögtön a rajt után a dobogós helyekért harcolhatott, és nagyszerű második száz méterrel biztosan szerezte meg az ezüstérmet az egész mezőnyt biztosan maga mögé utasít bolgár Sztanilija Sztamenova mögött. A bronzérem a fehérorosz Kamila Bobrnak jutott.

„Azt láttam, hogy négyen vagy öten is nagyon együtt vagyunk. A kanadait láttam, hogy mögöttem van, de a többieket nem, így nem tudtam, hogy hányadikként értem célba. Nem éreztem, hogy érmes lehetek, mert kikerültem a nyolcas pályára. Az esélyesek középen szoktak indulni, így egyáltalán nem tudtam, ki hol áll. A végén, amikor oldalra néztem, láttam, hogy nagyon együtt haladtunk. Nem számítottam erre, örülök a helyezésemnek” – mondta Takács Kincső az M4-nek.

C–2 200 m

Lantos Ádám, Nagy Péter ugyancsak jól kezdett és végig az éremszerzés reményével ment. Az élen haladó oroszok biztosan utasították maguk mögé a mezőnyt, amelyben közvetlenül utánuk három hajó harcolt a dobogó még kiadó két helyéért. A hajrá a fehérorosz és a német egységnek sikerült, a magyaroknak meg kellett elégedniük a negyedik hellyel.

NK–2 200 m

Douchev-Janics és Homonnai párosa vb-ezüstérmet lett
Douchev-Janics és Homonnai párosa vb-ezüstérmet lett

A Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa egység favoritként nagyot csatázott a fehérorosz duóval, és hiába jött a hajrában, volt erő a riválisban is, amely így megtartotta az előnyét. A harmadik helyen a németek érkeztek célba. A legutóbbi kilenc vb-n hétszer a magyar egység nyert, Douchev-Janics négy egységben (2005, 2006, 2009, 2010) volt benne, mindannyiszor Kovács Katalinnal sikerült győznie.

C–4 1000 m

A Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid alkotta magyar hajó fel tudta venni a verseny tempóját, 250 m-nél a harmadik volt, utána azonban visszacsúszott. A táv második felében ellenben gyorsított, így egyre jobban felzárkózott: 750 m-nél már a negyedik, a célba érve pedig a harmadik volt.

NK–1 1000 m

Medveczky Erika aranyérmes! Nem kellett sokat várni a nap első magyar aranyérmére. A versenyszámban 2013-ban már vb-győztes – nem mellékesen 1000 m-es párosban háromszoros vb-bronzérmes – magyar taktikus diadalt aratott. A tempót a magyarból lett szerb Bedőcs Krisztina diktálta az élen, aki 750-800 m-ig biztosan vezetett. Előnye olykor már egy hajóra is nőtt. Medveczky viszont a hajrában komoly sprintet vágott ki, és táv egyötödén bő hajót(!) adott Bedőcsnek. A harmadik helyen az amerikai Margeret Hogan érkezett a célba.

Medveczky taktikus versenyzéssel szerzett aranyérmet
Medveczky taktikus versenyzéssel szerzett aranyérmet

„Menet közben nem éreztem, hogy ennyivel vezetek – értékelt Medveczky Erika az M4-nek. – Hétszázötvenig az volt bennem, hogy nagy a szembe szél, és hogy nem bírják a többiek, mint kétezer-tizenháromban. A körülmények pontosan ugyanolyanok voltak, mint akkor. Nekem ez így bejött. Az utolsó kétszázötven méter igazából örömkajakozás volt a számomra, szóval nagyon örülök. A felkészülés során éreztem, hogy ez az az út, amit nekem be kell járni. Bármilyen hihetetlen, mozgalmas évem volt, és nagyon nem ment könnyen... Nem gondoltam, hogy sírni fogok… Köszönöm azoknak, akik ennyire támogattak, a családomnak, az edzőmnek. Meg akartam mutatni, hogy még mindig képben vagyok. Olyasmire találtunk rá az edzőmmel, amit nagyon rég nem éreztem. A pszichológusomnak is köszönöm, nagy segítséget jelentett. Most valóban azt érezem, hogy olyan úton járok, amelyen eljuthatok oda, ahova szeretnék, vagyis az olimpiai dobogó tetejére.”

NK–4 500 m

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna kvartettnek és a mezőnynek esélyt sem adott a jól rajtoló fehérorosz négyes. A mienk nem véletlenül tartottak tőlük a legjobban, a pályán ez bizonyosságot is nyert. A mezőny féltávig együtt haladt, a fehéroroszok előnye viszont akkor már két beülő volt az üldözők előtt. A hajrában csak a mieink tartották az élen haladók tempóját, de csak csökkenteni tudták a különbséget, ledolgozni nem. A magyar női négyes a 2009-es vb óta nem kapott ki az év legrangosabb versenyén. Ebben benne volt öt vb-cím, valamint a londoni olimpián aratott diadal. Az örök rivális németek a harmadik, a lengyelek a negyedik helyen érkeztek be a célba.

C–1 500 m

Korisánszky Dávidnak nem volt lehetősége beleszólni az éremcsatába, az élboly hamar meglépett tőle, a magyar pedig nem tudta tartani a tempót. A győzelmet az 1000 m-en ezüstérmes cseh Martin Fuksa szerezte meg, a moldovai Oleg Tarnovszki és a fehérorosz Makszim Piatrou előtt.

K–1 500 m

Hufnágel Tibort féltávig ott láthattuk jönni az élen haladó dán René Holten Poulsent közvetlenül üldözők között, ám a magyartól nem jött olyan hajrá, mint amit az előfutamban és a középdöntőben láthattunk. Balján az 1000 m-en tegnap vb-aranyérmet nyerő Holten Poulsen húzta őt, jobbján pedig a hatalmas hajrát kivágó német Tom Liebscher érkezett. A sorrend utóbbi páros között a végén is megmaradt, a harmadik az orosz Roman Anoskin lett, a magyar a hetedik helyen érkezett be a célba

K–2 500 m

Somorácz Tamás és Hérics Dávid duója végig ott tudott haladni a spiccen, legalábbis annak közelében: 250 m megtétele után speciel a második helyen állt. Öt hajó haladt akkor együtt, az ausztrálok a hajrában emeltek a tempón, így győzelmükhöz nem fért kétség. Közben a 250 m-nél még első, utána visszaeső oroszok a hajrára megtáltosodtak, így a célfotó döntött a bronzérem sorsáról, ami nekünk kedvezett. Újabb magyar érem! A második helyen a spanyolok érkeztek.

C–2 1000 m

Vasbányai Henrik és Mike Róbert az egyes pályán saját iramát tudta menni, nem vitték el őket a többiek. Pedig lett volna min izgulniuk, tekintve, hogy 500 m-ig az utolsó helyen jöttek. Utána azonban az előzetes tervek szerint megindultak. 750 m-nél már az ötödik helyen voltak, aztán remek hajrával bejöttek másodiknak. Az aranyérmet a brazilok szerezték meg, technikailag nem szép, de eredményes evezéssel.

„Megpróbáltam mindent teljesen kizárni – mondta Vasbányi az M4-nek. – Azt tudtam, hogy nem vagyunk elől ötszáznál, de azért remélem, hogy nem az utolsó helyen lapátolunk. Kicsit furán hangzik, de Kolótól (Kolonics György – a szerk.) kértem segítséget a futam előtt, s úgy néz ki segített. Nagyon összeraktuk fejben a versenyt. Lelkileg kissé összezuhantam tegnap, de szerencsére nem vagyok az a típus, aki kétsége esik. Nagyon örülök az ezüstnek”.

„Érzékeltem, hogy a kilencedik helyen állunk ötszáznál, de láttam, hogy a kanadaiak mellettünk vannak, és sokkal nagyobb csapásszámmal haladnak – nyilatkozta Mike. –Utóbbiakról tudtam, hogy megfogjuk. Utána éreztem, hogy megyünk fel az egész mezőnyre. Utolsó száznál úgy éreztem, hogy már vezetünk. Ez az ezüstérem jobb, mint az arany 2013-ból, mert nagyon nehéz évünk volt eddig. Külön öröm, hogy megvan a kvóta”

K–4 1000 m

A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel olimpiai ezüstérmes kvartett tapadt a rögtön tempót diktáló szlovákokra, 250 m-nél harmadik, utána azonban a második helyen haladt. És a végéig ott is maradt a két beülő fórral evező nagy rivális mögött. A harmadik helyezett a cseh négyes lett.

5000 m-en egyik egységünk sem szerzett érmet, a legközelebb ehhez Medveczky Erika (NK–1) járt, aki a negyedik helyezett lett. Vajda Attila (C–1) a 11., Ceiner Benjamin (K–1) a 22. lett.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ 2015
K–1 200 M

1. Mark de Jonge (Kanada) 34.802 mp
2. Maxime Beaumont (Franciaország) 34.993
3. Petter Menning (Svédország) 35.002
...11. (a B-döntőben 2.) Dudás Miklós
C–2 1000 M
1. Erlon De Souza Silva, Queiroz dos Santos I. (Brazília) 3:38.508 p
2. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:38.836
3. Piotr Kuleta, Marcin Grzybowski (Lengyelország) 3:39.305
K–4 1000 M
1. Szlovákia 2:56.102 p
2. Magyarország (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 2:56.902
3. Csehország 2:58.139
C–1 500 M
1. Martin Fuksa (Csehország) 1:51.004 p
2. Oleg Tarnovszki (Moldova) 1:51.670
3. Makszim Pjatru (Fehéroroszország) 1:53.130
...7. Korisánszky Dávid 1:55.553
C–2 200 M
1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország) 36.347 mp
2. Hleb Saladuha, Gyenyisz Mahlaj (Fehéroroszország) 37.516
3. Robert Nuck, Stefan Holtz (Németország) 37.750
4. Lantos Ádám, Nagy Péter 38.136
C–4 1000 M
1. Románia 3:23.202 p
2. Ukrajna 3:23.882
3. Magyarország (Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid) 3:24.442
K–1 500 M
1. René Holten Poulsen (Dánia) 1:39.407 p
2. Tom Liebscher (Németország) 1:39.893
3. Roman Anoskin (Oroszország) 1:40.770
...7. Hufnágel Tibor 1:42.636
K–2 500 M
1. Kenny Wallace, Lachan Tame (Ausztrália) 1:29.216 p
2. Marcus Walz, Diego Cosgaya (Spanyolország) 1:30.004
3. Hérics Dávid, Somorácz Tamás 1:30.524
K–1 5000 M
1. Kenny Wallace (Ausztrália) 19:54.46 perc
2. Max Hoff (Németország) 19:57.57
3. Aleh Jurenia (Fehéroroszország) 20:11.91
…22. Ceiner Benjamin 22:00.22
C–1 5000 M
1. Sebastian Brendel (Németország) 23:03.32 perc
2. Manuel Antonio Campos (Spanyolország) 23.04.30
3. Mateusz Kaminszki (Lengyelország) 23:05.54
...11. Vajda Attila 23:57.30
NK–1 200 M
1. Lisa Carrington (Új-Zéland) 40.060 mp
2. Marta Walczykiewicz (Lengyelország) 40.700
3. Teresa Portela (Spanyolország) 41.248
...9. Vad Ninetta 42.528
NK–4 500 M
1. Fehéroroszország 1:33.953 p
2. Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna) 1:34.267
3. Németország 1:34.890
NC–1 200 M
1. Sztanilia Sztamenova (Bulgária) 48.717 mp
2. Takács Kincső 48.817
3. Kamila Bobr (Fehéroroszország) 49.225
NK–2 200 M
1. Margarita Mahnyeva, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 38.477 mp
2. Homonnai Luca, Douchev-Janics Natasa 39.488
3. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (Németország) 39.519
NK–1 1000 M
1. Medveczky Erika 4:04.037
2. Bedőcs Krisztina (Szerbia) 4:06.397
3. Margaret Hogan (Egyesült Államok) 4:07.414
NK–1 5000 M
1. Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 22:36.06 perc
2. Lani Belcher (Nagy-Britannia) 22:40.02
3. Emilie Fournel (Kanada) 22:43.59
4. Medveczky Erika 22:45.27

AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓ JEGYÉBEN

Az ötkarikás indulási jogok nagy része a vb-n kel el, a későbbi regionális viadalon már csak néhány kvóta talál gazdára. A milánói világbajnokság után a 2016-os kontinentális viadalokon lehet kiharcolni az indulás jogát. A síkvízi és a szlalom szakágakra jutó két szabadkártya kiadásáról a nemzetközi szövetség, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közös testülete dönt, két férfi és egy női hely pedig a házigazdát illeti.
A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy versenyző több számban is
indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet (tehát ha például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez).
Kvalifikációs versenyek:
2015. augusztus 20–23.: Milánó – világbajnokság
2015. november 4–7.: ázsiai kvalifikációs verseny
2015. december 12–14.: óceániai kvalifikációs verseny
2016. március 29.–április 2.: afrikai kvalifikációs verseny
2016. május 18–19.: európai kvalifikációs verseny (Németország)
2016. május 19–22.: pánamerikai kvalifikációs verseny

Kvalifikációs helyek számonként
szám hajó/fő
vb Európa további regionális versenyek
férfi K–1 1000 m 14/14 7 2 4
férfi K–2 1000 m 10/20 12 2 6
férfi K–4 1000 m 10/40 40
C–1 1000 m 13/13 6 2 4
C–2 1000 m 12/24 12 4 8
férfi K–1 200 m 14/14 8 2 4
férfi K–2 200 m 10/20 12 2 6
C–1 200 m 13/13 7 2 4
női K–1 500 m 14/14 7 2 4
női K–2 500 m 10/20 12 2 6
női K–4 500 m 10/40 40
női K–1 200 m 14/14 8 2 4
Férfi K–1 és C–1 1000 méteren, valamint női K–1 500 méteren egy hely a házigazdáké.
MAGYAROK A VILÁGBAJNOKSÁGOKON
1954, Macon 6 5 5
1958, Prága 1 5
1963, Jajce 2 4
1966, Berlin 3 3 5
1970, Koppenhága 2 2 3
1971, Belgrád 4 5 2
1973, Tampere 7 4 5
1974, Mexikóváros 3 4 3
1975, Belgrád 4 3 5
1977, Szófia 3 4 4
1978, Belgrád 4 3 2
1979, Duisburg 2 2 3
1981, Nottingham 3 3 2
1982, Belgrád 2 3 6
1983, Tampere 1 2 2
1985, Mechelen 3 3 2
1986, Montreal 7 3 1
1987, Duisburg 2 5 2
1989, Plovdiv 3 6 2
1990, Poznan 2 6 3
1991, Párizs 4 5 3
1993, Bagsvard 5 5 2
1994, Mexikóváros 6 12 2
1995, Duisburg 9 3 3
1997, Dartmouth 8 6 2
1998, SZEGED 7 5 5
1999, Milánó 6 2 8
2001, Poznan 8 4 4
2002, Sevilla 6 1 4
2003, Gainesville 10 1 3
2005, Zágráb 6 3 3
2006, SZEGED 12 2 4
2007, Duisburg 9 3 6
2009, Dartmouth 6 4 2
2010, Poznan 6 5 1
2011, SZEGED 6 1 3
2013, Duisburg 7 5 5
2014, Moszkva 6 5 6
összesen: 191 144 127

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik