Maratoni kajak-kenu vb: Csay hihetetlen sorozata megszakadt, de a fia győzött

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 20:16
null
Csay Renáta ezúttal lecsúszott a dobogóról párosban, a fia viszont győzött az ifik között (Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)
Sorozatban hetedszer nyert magyar női kajakpáros a maratoni kajak-kenu világbajnokságon, az idei, romániai Pitesti-ben rendezett viadal záró napján Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter bizonyult a legjobbnak.

 

A magyar szövetség honlapja szerint a vb-re címvédőként érkezett Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia egység negyedikként futott be. Kiemelték: Kőhalmi és Rendessy párosa két éve Pitesti-ben az utánpótlás gyorsasági vb-n, ugyanezen a pályán K–2 500 méteren lett aranyérmes, majd 2019-ben maratoni vb-címet is nyert az ifjúsági korosztályban.

A hússzoros világbajnok Csay Renáta – minden idők legeredményesebb maratonversenyzője – 21 év után először nem szerzett párosban érmet a vb-n.

Fia, Kolozsvári Brúnó viszont győzni tudott ifjúsági K–2-ben Sellyei Csanáddal, utóbbi arany-, előbbi pedig ezüstérmet szerzett szombaton az ifjúsági K-1-es mezőnyben.

A felnőtt férfi kajakpárosok között a Boros Adrián, Erdélyi Tamás egység lett ezüstérmes, míg a Kövér Márton, Horváth Márton páros harmadik helyezést szerzett C-2-ben.

Az éremtáblázaton Magyarország 11 arany-, 10 ezüst- és 2 bronzéremmel ismét toronymagasan győzött, megelőzve Dániát (3, 2, 1) és Ukrajnát (2, -, 2). A vb-n tizenhat nemzet versenyzői szereztek érmet, közülük nyolcan aranyat is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik