Aranyérmes a Boros, Solti; a Csay, Bara és a Kövér, Dóczé duó a maratoni vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.13. 17:50
A Boros Adrián, Solti László duó ritkán látható izgalmas hajrá után aranyérmet szerzett a férfi kajakosok páros versenyében a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság vasárnapi napján, a viadalt záró futamban.

A házigazdák a vb minden számában gyűjtöttek legalább egy érmet, s a korosztályos futamokat is beleszámolva összesen 12 első, 10 második és 5 harmadik hellyel zártak, ez minden idők legjobb magyar maratoni vb-s szereplése. A felnőtteknél 5 arany és 3 ezüst a mérleg.

A viadal záró versenyszáma, amelyen 30 kilométer volt a táv, s 30 hajó indult, hasonlóan alakult, mint tavaly, Oklahomában: az első kör után egy négyes boly elhúzott a mezőnytől. A csoportban a címvédő dél-afrikai Hank McGregor, Jasper Mocke duó, a 2014-ben második és harmadik spanyol Álvaro Fernández, Walter Bouzán, illetve Emilio Merchán, Ivan Alonso kettős, továbbá a tavaly negyedik Boros, Solti páros lapátolt.

A harmadik futószakasz után a dél-afrikaiak megpróbáltak ellépni a riválisoktól, de a magyarok és Fernándezék velük tartottak, a másik spanyol egység ugyanakkor leszakadt. A hajráig aztán együtt haladt ez a trió, váltott vezetéssel, s látszott, hogy az utolsó méterekre tartogatják a döntést.

Az utolsó futás ugyanakkor nem sikerült jól a spanyoloknak, így a záró ezer métert már nélkülük kezdték meg a magyarok és a dél-afrikaiak, akik óriási csatát vívtak az utolsó métereken. A cél előtt nem sokkal még a címvédő vezetett, de az önkívületi állapotban lapátoló magyarok mozgósítani tudták utolsó erőtartalékaikat, s minimális különbséggel ugyan, de végül ők haladtak át elsőként a célvonalon.

A közönség diadalittasan ünnepelte Soltit és Borost, akik 2003 után tudtak ismét aranyérmet
szállítani ebben a számban Magyarországnak.

„Ma reggel úgy keltünk fel, hogy ezt nem hagyhatjuk másnak, ezt nekünk kell megnyerni! – mondta a 25 éves Boros Adrián, akit 22 éves társával együtt a parton agyonölelgettek a szurkolók, barátok, családtagok. – Amikor aztán délelőtt Reniék és Marciék megnyerték a versenyüket, azt gondoltuk: most mi jövünk! Tudtam, hogy gyorsak vagyunk, s ugyan a dél-afrikaiak elindultak a hajrában, de fáradtak voltak, minket pedig behúzott a közönség. Ez volt a siker két kulcsa: a sok edzés és a közönség.– A szám másik magyar résztvevője, a Havas Balázs, Mészáros Márton duó hetedikként ért célba.

MARATONI KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, GYŐR
K–2 férfi felnőtt (30 km)
1. Boros Adrián, Solti László
1:54:07.613 óra
2. Hank McGregor, Jasper Mocke (Dél-afrikai Köztársaság) 1:54:08.176
3. Álvaro Fernández, Walter Bouzán (Spanyolország) 1:54:36.051
…7. Mészáros Márton, Havas Balázs 1:57:14.401
K–2 női felnőtt (26.1 km)
1. Csay Renáta, Bara Alexandra
1:50:43.535 óra
2. Lenka Hrochová, Anna Koziskova (Csehország) 1:51:41.185
3. Stefania Cicali, Anna Alberti (Olaszország) 1:52:09.385
…7. Miskó Noémi, Braun Boróka 1:55:46.511
C–2 férfi felnőtt (26.1 km)
1. Kövér Márton, Dóczé Ádám
1:53:48.898 óra
2. Óscar Grana, Ramón Ferro (Spanyolország) 1:58:08.295
3. José Manuel Sanchez, Manuel Antonio Campos (Spanyolország) 1:58:10.277
4. Schmidt Richárd, Dóri Bence Balázs 2:01:42.162
K–2 férfi ifjúsági (22.2 km)
1. Mayer Keán, Petró Erik
1:26:23.520
2. Ács Péter, Erdőssy Csaba 1:27:35.495
3. Luke Harding, Magnus Gregory (Nagy-Britannia) 1:28:00.977
C–2 férfi ifjúsági (18.3 km)
1. Koleszár Zoltán, Moldován Milán
1:24:16.492
2. Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron 1:25:25.144
3. Dominik Nowacki, Mateusz Borgiel (Lengyelország) 1:26:21.346

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik