Kajak-kenu vk: Varga Ádám ismét legyőzte Kopasz Bálintot

Vágólapra másolva!
2023.05.27. 13:52
null
Ismét Varga Ádám végzett az élen (Fotó: MKKSZ)
Varga Ádám nyerte a férfi kajakosok 1000 méteres versenyét szombaton a poznani kajak-kenu világkupán.

A hazai szövetség honlapjának tudósítása szerint a Tokióban ötkarikás ezüstérmes Varga, aki két hete a szegedi vk-n is győzött, ezúttal is magához ragadta a kezdeményezést és magabiztos teljesítményt nyújtva végzett az élen. Most is a portugál Fernando Pimenta lett a második, több mint másfél másodperces hátránnyal, harmadikként pedig – akárcsak Szegeden – az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint ért célba, alig lemaradva Pimentától. A lengyelországi viadal ebben a számban a válogató újabb fordulója volt.

Kenu egyes 1000 méteren Adolf Balázs fél távnál még második volt, végül negyedik lett a cseh Martin Fuksa, a lengyel Wiktor Glazunov és az olasz Carlo Tacchini mögött.

K–1 200 méteren Kovács Márk az ötödik helyen végzett, míg a női kenu egyesek olimpiai számában, a 200 méteres sprintversenyben Balla Virág az ötödik, Takács Kincső pedig a hetedik helyen ért célba.

A délelőtti program utolsó döntőjében, női C–2 200 méteren a Gönczöl Laura, Opavszky Réka egység nagy küzdelemben maradt le a dobogóról. A magyar duó a Suaj Csang-ven, Li Ven-csün kínai, a Lisa Jahn, Hedi Kliemke német, illetve az ötszáz párosban olimpiai bajnok Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja kínai páros mögött negyedik lett.

A női kajakos számokban nem indultak magyarok, és voltak további hiányzók is. Kihagyta többek között a lengyelországi vk-t a Szegeden bronzérmes Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor alkotta férfi kajak négyes, illetve Nádas és Tótka K–2 500 méteren sem állt rajthoz.

Poznanban vasárnap újabb döntők következnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik