Kajak-kenu vk: Vajda, Csay, két páros és a négyes már döntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.23. 12:35
A pénteki délelőtti selejtezők nem állították megoldhatatlan feladat elé a magyar kajak-kenusokat a szegedi világkupán, tekintve, hogy mindegyik egységünk továbblépett. Bár őszintén tegyük hozzá: a léc még messze nem a mi szintünkre volt állítva. Ezres egységeink közül Vajda Attila, Csay Renáta, valamint a Mike Róbert, Vasbányai Henrik kenupáros, a Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra kajakpáros és az olimpiai ezüstérmes férfi kajaknégyes azonnal a döntőbe jutott. Jegyezzük meg: többekre mindenképpen várt még a délutáni középdöntő, függetlenül előfutamos eredményüktől.

 

AZ ELSŐ IDEI PÁLYA – OLYAN IS VOLT
„Megvolt az idei első pálya” – mondta a K-4 1000 méter után Kulifai Tamás.
„Olyan is volt, mint egy első pálya” – tette hozzá Pauman Dániel.
„A szél egy kicsit fújdogál, ami megneheziti a versenyzők dolgát, de szerintem egész jó pályákat jöttünk. Én szerencsére megúsztam a középfutamot, igy ma már csak a délutáni ötszáz méterrel kell foglalkoznom. És ha szerencsém van, ott is rögtön a fináléba kerülök” – mondta Vajda Attila, aki a múlt heti kemény edzések után egy kicsit rápihent a világkupára.
„Nagyon jól érzem magam, csodaszép az idő, szeretem Szegedet és igyekszem a lehető legjobbat kihozni magamból. Az előző két világkupát én nyertem K-1 1000 méteren, jó lenne, ha meglenne a triplázás – árulta el Max Hoff, a németek kiválósága.

Közepesen balos szembeszélben, szikrázó napsütésben, fodrozódó vízen vágtak neki a versenyzők a szezon utolsó, a mezőny létszámát és erősségét tekintve a legerősebb világkupájának, amelyet a nemzetközi színtéren már a világversenyek követnek. A visszafogott érdeklődés mellett zajló előfutamok – na de majd a döntőkre megjön a hangulat Maty-érre – alig vették kezdetüket, a hangosbemondó felhívta a futamot a parton kerékpárral követő edzők figyelmét, hogy a balesetveszély – a nézők is ott közlekednek –, valamint a tévéközvetítés miatt a hétvégén elfeledkezhetnek kedvenc elfoglaltságukról. Oldják meg máshogy a szakmai elemzést és a direkt biztatást.

NK-1500 m (42 induló, olimpiai szám)

A vk első futamában rögtön Kárász Annát, a szakág egyik talentumát láthattuk, aki nagyon sima evezéssel végzett harmadikként. A következő futamban Kozák Danuta és a változatlanul szerb színekben lapátoló Ruzicsics-Benedek Dalmát láthattuk. Ők ketten messze a mezőnytől ellépve a végén kicsit presztízsből meccseltek egymással, de csak úgy óvatosan, hogy egyiküknek se fájjon a kelleténél jobban.

LÉGIÓSAINK
Ahogy azt már megszokhattuk, több ismerős arccal és névvel találkozhattunk az ellenfelek között, akik ilyen-olyan szinte kötődnek, de leginkább már csak kötődtek a magyar kajak-kenuhoz is. Ruzicsics-Benedek Dalmát, Correa-Keresztesi Alexandrát és Faldum Berenikét már korábban is láthattuk szerb, argentin és bolgár színekben. Hozzájuk csatlakozott most az Ausztrián keresztül Dél-Afrikáig elérő Paksy Tímea, a törököket erősítő volt szegedi Gyökös Lajos (Carlos Márques párja volt). Seprényi Sára nem először indult törökként, de a kanadai kenus, Varga Roland is aligha tagadhatná le magyar gyökereit. Holpert Ervin változatlanul a szerb csapat tagja, miként Bödöcs Krisztina is.
És láss csodát: egyikük kezéből sem esett ki a lapát...

NK-2500 m (28, osz.)

A Szabó Petra, Tóth Dzsenifer egységnek egy riválist kellett megelőznie a továbbjutáshoz, a Horváth Noémi, Bodonyi Dóra duónak meg egyetlen egyet sem, mindkét hajó ötödik lett a futamában.

K-1 1000 m (43, osz.)

Schenk Áron végig jó iramban jött, és finiselnie is kellett a szintén nem takarékon evező kubaival szemben, hogy meglegyen a futamgyőzelme. A betegséggel küzdő Dombvári Bence futamában a negyedik lett, olyan tempóban, amely alighanem tökéletesen megfelelt egy rekreációs edzésnek.

C-1 1000 m (22, osz.)

A futamát simán megnyerő Vajda Attila jó 30 métert adott a második helyezettnek, százat az utolsónak. A szegediek olimpiai bajnoka mondatni egyedül vette komolyan a plusz motivációt jelentő azonnali döntőbe jutást, amelyhez elsőként kellett abszolválnia a futamát. A többiek nem igazán hittek abban, hogy nekik már itt meccselniük kellene a hazai favorittal. A második futamban jött Vajda örök ellenfele, a német Sebastian Brendel, aki ugyancsak imponáló fölénnyel győzött. Érződött rajta a visszafogottság, amely bármelyik pillanatban robbanhatott volna, hogy odaharapjon a víznek. Kiss Tamás B-egységünkként ott volt a futamgyőztes lengyel nyakán, de mezőnyben és finisben is túl sokat követelt volna tőle a részsiker, ezt pedig bölcsön elengedte az olimpiai bronzérmes.

K-2 1000 m (27, osz)

Az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland egység kiváló utazó sebességét végig tartva úgy nyert simán, és adott bő másfél hajót az utána beérő három egységnek, hogy azok 900 m-től már finiseltek is. Ellentétben velük... A Petrovics Máté, Gere Bálint kettős középdöntőnek is bőven beillő futamban lett második. A mezőny két hajón belül érkezett a célba, ami nem jellemző a selejtezőben.

C-2 1000 m (23, osz)

A Vass András, Varga Dávid kettős második helyen lépett tovább, ezzel pont annyit értek el, mint a futamban utolsó, rettentően kényelmes dél-koreai duó, pedig utóbbi tagjainak a lapátja szinte megszáradt két húzás között. Csoda, hogy nem borult már most a délutáni program időbeosztása... A Mike, Vasbányai kettős három hajót adott a másodiknak, a mezőnynek még többet.

NK-1 1000 m (22)

Medveczky Erika és Csay Renáta közel azonos időt ment – utóbbié valamivel jobb lett –, előbbi azonban második lett és vár rá a középdöntő, utóbbi viszont futamgyőztesként máris a döntőre készülhet.

NK-2 1000 m (10)

Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra párosa másodikként azonnal a döntőbe jutott, a Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna kettős negyedik helyen célba érve középdöntős.

K-4 1000 m (23, osz)

A magyar B-egység (Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila) futamában a második lett, A-egységünk (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) német hajót megelőzve lett első, előbbi középdöntős, utóbbi finalista.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik