Kajak-kenu vk: nyolc érem kezdésnek, három győzelemmel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 12:09
null
Kozák Danuta 500 méteren lett aranyérmes (Fotó: Tumbász Hédi)
Nyolc érmet – 3 arany, 3 ezüst, 2 bronz – szereztek a magyar egységek a szegedi kajak-kenu világkupa második, a döntőket tekintve azonban első versenynapján. Kozák Danuta (NK–1 500 m) és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert (C–2 1000 m) egység révén olimpiai számban diadalmaskodott magyar hajó, míg NK-2 1000 m-en kettős hazai győzelem született. A délutáni selejtezőkben kilenc hajónk szerzett kvalifikációt magának az A-döntőre. A vk záró napján tizenhat A-döntőt rendeznek, a program 8.55 órakor kezdődik, az első A-döntőre 10.02-kor kerül sor.



DÉLUTÁN 9 HAJÓNK KVALIFIKÁLTA MAGÁT AZ A-DÖNTŐBE

A parafinálékat követőn szombat délután hét versenyszám – hat 200 m-es sprint, plusz a női 500 m-es kajaknégyes; a hétből öt olimpiai szám – selejtezőivel folytatódott a küzdelem a Maty-éren. Az érintett tizennégy magyar egység közül négy azonnal az előfutamból, további öt a középdöntőből kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba.

» További részleteket itt olvashat a szombat délután történtekről!

A péntekihez hasonlóan közepesen erős, picit balos szembeszél várta a versenyzőket, ellentétben a tegnappal azonban a napsütést felhők tompították. Már a kilences versenykezdésre érkeztek nézők, de a dömping a bő másfél órával később kezdődő A-döntőkre futott be. Addigra viszont a szél már elállt, és a nap is egyre jobban kandikált ki a felhők közül. Ráadásul alakult a hangulat is, a nap első A-döntőjébe – amelyben rögtön két fajsúlyos kiválóságot, Kozák Danutát és Kárász Annát dobtunk csatába, egyes lévén egymással is – már megvolt a Maty-érre oly' jellemző szurkolás is.

NK–1500 m-en Kozák jó – önmagához képest kiváló – rajttal kezdett be, majd szép utazósebességét végig tartva különösebben megerőltető finis nélkül is simán nyert, bő hajót adva már az ezüstérmesnek is. Kárász Anna gyengébben indított, 250 m után kezdett kapaszkodni, és egészen az ötödik helyig lapátolta magát.

Magyar egységek nélküli két döntőt követően – NK–2500 m és K–1 1000 m, tehát két olimpiai versenyszám – Vajda Attilát és Kiss Tamást láthattuk a C–1 1000 m-es fináléban. Vajda és nagy német riválisa, Sebastian Brendel külön csatájába a lengyel Marcin Grzybowski szólt bele, aki féltávig az élen állt, ám onnantól nem bírt a favoritokkal. Miként a hajrában Vajda sem a némettel, aki az utolsó kétszázon húzott el a szegediek kedvencétől, és adott neki egy hajót. Kiss szépen evezett ugyan, de ez csupán a hetedik helyhez volt elég az olimpiai bronzérmesnek.

A férfi kajakpárosoknál a litván egység húzta maga mögött a mezőnyt, amelyben ígéretes helyen lapátolt a Dombi, Kökény olimpiai bajnok duó. A hajrában a francia és a német kettős is megelőzte az erejükkel elkészülő litvánokat, a mieink viszont nem, így szoros csatában ugyan, de lemaradtak a dobogóról.

Sokáig nem kesereghettünk a várt, de végül elmaradt érem miatt, mert a kenupárosok kárpótlást szolgáltattak, nem is akármilyent. Mike és Vasbányai erejét jól beosztva remek hajrával utasította maga mögé a mezőnyt, míg az egyes pályán Vass András és Varga Dávid párosa – végig jöttek a mezőnnyel, majd a hajrájukba beletették a szívüket-lelküket, a célban pedig önmagukat a vízbe – bronzérmes meglepetést szolgálgatott.

A hosszabb táv női kajakosai közül egyesben a vb-címvédő Medveczky Erika 250 m-nél még vezetett, aztán folyamatosan jöttek fel rá a riválisok, akik megelőzték. Féltávnál második volt, 250 m-rel a cél előtt harmadik, hogy a befutónál a dobogóról is leszoruljon. Csay Renáta erős kezdés után nem tudta tartani a tempót a mezőnnyel, és végül hetedik lett. A női párosoknál azonban kettős magyar győzelem született. A győztes Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna egység szépen jött a mezőnyben, aztán jó időben robbantott, míg a második helyen záró Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra kettős a hajráig élen állt, aztán kiengedte a kezéből a győzelmet.

VAJDA ATTILA JÓ JELNEK TARTJA, HOGY KIKAPOTT BRENDELTŐL
„Jó volt hazai közönség előtt versenyezni, mindig jó érzés Szegeden rajthoz állni – mondta Kozák Danuta. – Még a felkészülési szakaszban járunk, van még mit csiszolni a pályámon, de elegendő időnk van erre az Európa-bajnokságig és a világbajnokságig.”
„Ez jó jel, hiszen tavaly is elvert Szegeden Brendel, ellenben a világbajnokságot én nyertem meg – mosolygott Vajda Attila.– Nekem ez volt az első versenyem, míg Brendel már túljutott a válogatón és két világkupán is rajthoz állt. Szerintem ez az ezüstérem egyáltalán nem rossz eredmény.”
„A rajtunk végre összeállt, így az elején nem kell belefeszülnünk. Az idény elején járunk és erre az alapra lehet építkezni” –mondta Vasbányai Henrik.
„Nem tudtuk már megtartani a hajót, és elsőre jónak tűnt a borulás, de annyira ki voltunk fulladva, hogy nehéz volt megkapaszkodnunk” – mondta Varga Dávid.
„Ez volt az első versenyünk Dáviddal, ez a harmadik hely jó visszajelzés, remélem izgalmassá tudjuk majd tenni a válogatót Henrikék ellenében” – tette hozzá párja, Vass András.
„Igyekeztünk Flórával csőlátással versenyezni, próbáltuk kizárni a külvilágot és csak magunkra koncentrálni. És ez nagyon jól bevált” – mondta az ifjúsági olimpiai bajnok győri Farkasdi Ramóna.
„Aki ismeri a Maty-ért, az tudja, hogy a fenti pálya mennyit jelent, és ez kedvezett az ausztráloknak. Szerintem nagyon jól együtt voltunk a srácokkal, jól ki tudtuk evezni magunkat. Kezdetnek ez az ezüstérem tökéletes” – magyarázta Pauman Dániel.

A négyesek közül elsőként a férfikajakosok érkeztek, ahol olimpiai ezüstérmes A-egységünk gyenge rajt után jót meccselt az ausztrálokkal és a harmadik szerbekkel, végül célfotóval szorult a győztes mögé. B-egységünk a mezőnyben jött, a hajrában már nem volt esélye az éremszerzésre. A kenusoknál a magyar B-hajó 750 m-ig az élen állt, de végül a francia és az orosz kvartett is lehajrázta, miközben A-egységünknek az ötödik helyen végezve nem volt lehetősége az előrelépésre.

A szombati versenynap parakajakos számokkal, valamint az NK–4-es futamaival megfűszerezett 200 m-es előfutamokkal és középdöntőkkel folytatódik, illetve zárul majd hét óra magasságában.

SZEGED, KAJAK-KENU, VILÁGKUPA
NK–1 500 m (olimpiai szám)

1. Kozák Danuta 1:53.433 perc
2. Yvonne Schurring (Ausztria) 1:55.605
3. Teresa Portela (Portugália) 1:56.319
...5. Kárász Anna 1:57.363

NK–2 500 m (osz.)
1. Lani Belcher, Rachel Cawthorn (Nagy-Britannia) 1:45.464 p.
2. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 1:45.944
3. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein (Németország) 1:46.916

K–1 1000 m (osz.)
1. Max Hoff (Németország) 3:36.761 p.
2. Murray Stewart (Ausztrália) 3:38.291
3. Ken Wallace (Ausztrália) 3:38.675
...12. (B-döntőben 3.) Schenk Áron 3:45.402

C–1 1000 m (osz.)
1. Sebastian Brendel (Németország) 4:02.537 p.
2. Vajda Attila 4:03.995
3. Sergiu Craciun (Olaszország) 4:05.843
...7. Kiss Tamás 4:10.397

K–2 1000 m (osz.)
1. Arnaud Hybois, Etienne Hubert (Franciaország) 3:23.615
2. Marcus Gross, Max Rendschmidt (Németország) 3:23.651
3. Andrej Olijnik, Ricardas Nekriosius (Litvánia) 3:24.029
4. Dombi Rudolf, Kökény Roland 3:24.269
...10. (B-döntőben 1.) Petrovics Máté, Gere Bálint 3:28.453

C–2 1000 m (osz.)
1. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3:45.613
2. Ronald Verch, Yul Oeltze (Németország) 3:45.727
3. Varga Dávid, Vass András 3:46.873

NK–1 1000 m
1. Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 4:15.982 p.
2. Sofia Paldanius (Svédország) 4:16.228
3. Csou Jü (Kína) 4:16.612
4. Medveczky Erika 4:17.134
...7. Csay Renáta 4:22.054

NK–2 1000 m
1. Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna 3:53.945 p.
2. Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra 3:54.329
3. Anne Knorr, Melanie Gebhardt (Németország) 3:55.835

K–4 1000 m (osz.)
1. Ausztrália 2:59.926 p.
2. Magyarország A (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 3:00.058
3. Szerbia 3:00.424
4. Magyarország B (Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila) 3:02.308

C–4 1000 m
1. Franciaország 3:33.256 p.
2. Oroszország 3:34.780
3. Magyarország B (Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell) 3:34.78
...5. Magyarország A (Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor) 3:36.286

 

KAJAK-KENU, A MAGYAROK EREDMÉNYE A SZEGEDI VILÁGKUPÁN
FÉRFIAK
K–1 5000 M
A-egység: Noé Milán
B-egység: Petrovics Máté
K1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombvári Bence helyezetlen
B-egység: Schenk Áron 12. (B-döntőben 3.)
K1 500 M
A-egység: Dombvári Bence
B-egység: Hérics Dávid
K1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Tótka Sándor
B-egység: Dudás Miklós
K2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombi Rudolf, Kökény Roland 4.
B-egység: Petrovics Máté, Gere Bálint 10. (B-döntőben 1.)
K2 500 M
A-egység: Dombi Rudolf, Boros Gergely
B-egység: Noé Bálint, Noé Milán
K2 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Molnár Péter, Bán Kristóf
B-egység: Horváth Bence, Szomolányi Máté
K4 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel 2.
B-egység: Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila 4.
C1 5000 M
A-egység: Vajda Attila
B-egység: Sarudi Pál
C1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vajda Attila 2.
B-egység: Kiss Tamás 7.
C1 500 M
A-egység: Vajda Attila
A-egység: Khaut Kristóf
C1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Lantos Ádám
B-egység: Nagy Péter
C2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1.
B-egység: Vass András, Varga Dávid 3.
C2 500 M
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
B-egység: Szabó Kristóf, Szabó Gábor
C2 200 M
A-egység: Lantos Ádám, Nagy Péter
B-egység: Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán
C4 1000 M
A-egység: Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor 5.
B-egység: Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell 3.
NŐK
NK1 5000 M
A-egység: Csay Renáta
B-egység: Nagy Flóra
NK1 1000 M
A-egység: Medveczky Erika 4.
B-egység: Csay Renáta 7.
NK1 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Kozák Danuta 1.
B-egység: Kárász Anna 5.
NK1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Vad Ninetta
B-egység: Tóth Dzsenifer
NK2 1000 M
A-egység: Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra 2.
B-egység: Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna 1.
NK2 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer
helyezetlen
B-egység: Horváth Noémi, Bodonyi Dóra helyezetlen
NK2 200 M
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer
B-egység: Hagymási Réka, Hagymási Anita
NK4 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta
B-egység: Nagy Flóra, Horváth Alexandra, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna
NC1 200 M
A-egység: Lakatos Zsanett
B-egység: Balla Virág
NC2 500 M
A-egység: Lakatos Zsanett, Takács Kincső

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik