Kajak-kenu vb: megérkezett a magyar csapat első fele

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.05. 19:58
Megérkezett a magyar kajak-kenus csapat első fele Moszkvába, a világbajnokság helyszínére kedden. A parakenusok a hét eleje óta az orosz fővárosban vannak, ők már szerdán versenyezni fognak.

Storcz Botond vezetőedző benyomásai eddig kedvezőek a pályáról, a körülményekről és az időjárásról.

„A pálya ma kissé hátszeles volt, ezzel együtt alapvetően jónak tűnik. A kiszolgáló létesítményeket felújították, nagyon szépek, egyetlen hiba, hogy egy kicsit sok a beton” – idézte a magyar szövetség hírleve Storcz Botondot.

A csapat másik fele szerda hajnalban utazik ki a világbajnokság helyszínére. A viadal szerda reggel a parakenus számokkal kezdődik, a gyorsasági versenyzők először csütörtökön szállnak majd vízre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik