Kajak-kenu vb: 9 magyar egység jutott be a szombati finálékba

BORBÉLY LÁSZLÓ, PIRCS ANIKÓ (Racice)BORBÉLY LÁSZLÓ, PIRCS ANIKÓ (Racice)
Vágólapra másolva!
2017.08.24. 18:20
Medveczky Erika a 4. lett futamában a racicei kajak-kenu világbajnokság elődöntőjében, így a B-döntőben folytatja szombaton. Hozzá hasonlóan Vasbányai Henrik is épp lecsúszott az A-döntőről, viszont Kopasz Bálintnak, Hajdu Jonatánnak és a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kajakpárosnak ez összejött, így utóbbi három egységünk csatlakozott a délelőtti programban továbbjutó hat pároshoz.

Hajdu Jonatán remekelt az elődöntőben (Fotó: Földi Imre)
Hajdu Jonatán remekelt az elődöntőben (Fotó: Földi Imre)
Hajdu Jonatán remekelt az elődöntőben (Fotó: Földi Imre)

 

A délelőtt 1:55.822 perces idővel futama harmadikjaként záró, betegséggel küszködő Medveczky (K–1 500 m) már a rajt után alaposan leszakadt Lisa Carringtonéktól, és bár a második 250-en az övé volt a második legjobb részidő, így is csak a negyedik helyen zárt, ezzel pedig a B-döntőben folytathatja – az A-döntőhöz az első háromba kellett volna kerülnie.

A férfi K–1 1000 méter elődöntőjében Kopasz Bálint az újralőtt rajtot követően kicsit beragadt, az első időmérő pontnál még csupán a negyedik helyen haladt, de a fél távhoz érve már a második volt a hazai Josef Dostál mögött. Ezt a helyet innentől kezdve végig tartotta, így készülhet az A-döntőre.

A délelőtt 4:00.166 perces idővel harmadikként továbbjutó Vasbányai Henrik még rosszabbul kezdett C–1 1000 méteren, ő a hatodik volt 250 méternél, ám fél távnál a negyedik helyre kapaszkodott, majd a legjobb 250-es szakasznak köszönhetően a hajrát már harmadikként kezdte meg. Az utolsó szakaszt viszont nem tudta meghúzni, a lengyel Tomasz Kaczor elképesztő hajrát kivágva megelőzte, így a magyar versenyző éppen lemaradt az A-döntőről.

A reggel csupán negyedikként záró Hajdu Jonatán parádésan kapta el a rajtot délután, ezt követően az előnyt nem engedte ki a kezéből, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott C–1200-on.

Az előfutamhoz hasonlóan ezúttal sem kezdett gyorsan a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert kettős K–2 1000 méteren, 250-nél az ötödik, a táv felénél a negyedik helyen haladt, de a portugálokkal szembeni hátrányt fokozatosan ledolgozva 800-nál már a harmadik volt. A mieink a végén még a cseheket is megelőzték, így a futamgyőztes németek mögött második helyen jutottak tovább.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, RACICE, CSEHORSZÁG

DÉLUTÁNI EREDMÉNYEK

NŐI K–1500 M
3. ELŐDÖNTŐ
1. Volha Hudzenka (Fehéroroszország) 1:52.015 – bejutott a szombati A-döntőbe
2. Lisa Carrington (Új-Zéland) 1:53.742 – bejutott a szombati A-döntőbe
3. Ivana Mládková (Szlovákia) 1:55.731 – bejutott a szombati A-döntőbe
4. Medveczky Erika 1:56.459 – a szombati B-döntőbe jutott

FÉRFI K–1 1000 M
2. ELŐDÖNTŐ
1. Josef Dostál (Csehország) 3:33.755
2. Kopasz Bálint 3:34.427 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI C–1 1000 M
1. ELŐDÖNTŐ

1. Carlo Tacchini (Olaszország) 3:58.146 – bejutott a szombati A-döntőbe
2. Kirill Samsurin (Oroszország) 3:59.012 – bejutott a szombati A-döntőbe
3. Tomasz Kaczor (Lengyelország) 4:00.429 – bejutott a szombati A-döntőbe
4. Vasbányai Henrik 4:00.724 – a szombati B-döntőbe jutott

FÉRFI C–1200 M
1. ELŐDÖNTŐ

1. Hajdu Jonatán 39.422 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI K–2 1000 M
3. ELŐDÖNTŐ
1. Marcus Gross, Max Hoff (Németország) 3:13.916 – bejutott a szombati A-döntőbe
2. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 3:15.883 – bejutott a szombati A-döntőbe

A Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert páros is készülhet a szombati fináléra (Fotó: Földi Imre)
A Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert páros is készülhet a szombati fináléra (Fotó: Földi Imre)


DÉLELŐTTI MAGYAR EREDMÉNYEK

NŐI C–2500 M
3. ELŐFUTAM

1. Balla Virág, Takács Kincső 2:05.561 perc – bejutott a szombati A-döntőbe

NŐI K–1500 M
2. ELŐFUTAM
1. Jelena Anyusina (Oroszország) 1:55.250

3. Medveczky Erika 1:55.822 – bejutott a délutáni elődöntőbe

FÉRFI C–2500 M
1. ELŐFUTAM

1. Viktor Melantyev, Ivan Stil (Oroszország) 1:42.516

3. Korisánszky Dávid, Mike Róbert 1:43.788 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI K–1 1000 M
5. ELŐFUTAM
1. Aleh Jurenja (Fehéroroszország) 3:36.003
2. Kopasz Bálint 3:37.853 – bejutott a délutáni elődöntőbe

FÉRFI C–1 1000 M
1. ELŐFUTAM

1. Sebastian Brendel (Németország) 3:58.788 – bejutott a szombati A-döntőbe

3. Vasbányai Henrik 4:00.166 – bejutott a délutáni elődöntőbe

FÉRFI K–2200 M
1. ELŐFUTAM

1. Balaska Márk, Birkás Balázs 32.061 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI C–1200 M
3. ELŐFUTAM

1. Zaza Nadiradze (Grúzia) 39.986 – bejutott a szombati A-döntőbe

4. Hajdu Jonatán 42.330 – bejutott a délutáni elődöntőbe

FÉRFI K–2500 M
3. ELŐFUTAM

1. Nádas Bence, Tótka Sándor 1:30.343 – bejutott a szombati A-döntőbe

NŐI K–2500 M
1. ELŐFUTAM

1. Takács Tamara, Vad Ninetta 1:42.072 – bejutott a szombati A-döntőbe

NŐI K–2 1000 M
2. ELŐFUTAM

1. Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika 3:49.637 – bejutott a szombati A-döntőbe

FÉRFI K–2 1000 M
3. ELŐFUTAM
1. Milenko Zsorics, Marko Tomicsevics (Szerbia) 3:17.241
2. Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert 3:18.45 – bejutott a délutáni elődöntőbe

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik