Kajak-kenu vb: kényszerű magyar csere egy olimpiai számban

Vágólapra másolva!
2019.08.22. 08:43
null
Mike Róbert az utolsó pillanatban ugrott be (Fotó: Tumbász Hédi)
Olimpiai számban, a férfi kenusok C–2 1000 méteres versenyszámában cserélni kellett a magyar csapatban: Dóri Bencét egy elfertőződött seb miatt az orvosi stáb nem engedte rajthoz állni a csütörtöki program nyitó számában. Dóri helyett a rutinos Mike Róbert indult Kiss Balázzsal az előfutamban. 

Még megreggelizhetett

A reggeli utolsó falatját még lenyelhette, de aztán beugróként be kellett térdelnie a páros kenuba Mike Róbertnek, hogy a magyar kettős olimpiai kvótáért harcolhasson a világbajnokságon.

Mondtam Mike Robinak, nyelje le azt az utolsó falatot, mert haladni kellene… ki a pályára” – mondta még reggel a kerékpárján ülve Vécsi Viktor, a kenusok felkészítésével megbízott szövetségi edző. A szövetség orvosi csapata az utolsó pillanatig várt, reggel mondta ki az „ítéletet”, mely szerint Dóri Bence Balázs egy fertőzés miatt semmiképpen sem állhat rajthoz C–2 1000 méteren, az olimpiai kvótát adó versenyszámban. A szövetség válságstábja gyors döntést hozott: Kiss Balázs mögé Mike Róbertet térdeltették be a hajóba, azt a versenyzőt, aki ebben a számban már többször is állt világbajnoki dobogón, 2013-ban Vasbányai Henrikkel lett aranyérmes.

Most azonban improvizálni kellett, hiszen Kiss Balázzsal egyszer sem térdeltek össze korábban, „valóban ezt a formációt nem is teszteltük” – kutatott emlékei között Vécsi Viktor, aki elmondta: reggel egy laza 2200 méteren szokott össze a két versenyző az első felvonásra.

Ami ezúttal – a kvóta megszerzése érdekében – százszor fontosabb, mint a pénteki kétszáz páros döntője, amelybe szerda délután kvalifikálta magát Mike Róbert Korisánszky Dáviddal. Ettől függetlenül a 200-as finálét is vállalja Oláh Tamás tanítványa, tudtuk meg magától az edzőtől.

A kétszázas döntő pénteken 15.10-kor kezdődik, közel másfél órája lesz Robinak arra, hogy rápihenjen az ezer páros középfutamára” – magyarázta Oláh Tamás, aki már tekert is tovább, fel az ezer méteres rajthoz.

Mike számára egyébként nem újdonság az ilyen „beugrósdi”, hiszen annak idején pont így találtak egymásra Vasbányai Henrikkel. A 2013-as szegedi világkupa előtt megbetegedett Mike párja, Tóth Márton, s kényszermegoldásként a fiatal Vasbányai Henriket állították csatasorba, s a közös lapátolásnak jó néhány sikerév lett az eredménye.

Hogy ezúttal mire mennek a versenyzők?

Az C-2 1000 méter második előfutamában az ötödik helyen érkeztek célba, az első lépcsőfokra felléptek tehát.

Noha előző este már esett róla szó, csütörtökön reggel hat óra harminckor vált biztossá, hogy én indulok Dóri Bence helyett, ahhoz képest egész jó pálya volt, hogy sosem eveztünk korábban együtt” – kezdte saját szemszögéből a nem mindennapi történetet Mike Róbert, immár a hajóból kiszállva, a médiastégen. – Kell még csiszolni a párosunkon, miután eltérően evezünk, de amellett, hogy igyekszem Balázs mozdulatait lekövetni, a legfontosabb feladatom most az, hogy lelkileg támogassam a fiatal társamat, aki elég mély gödörbe került. Nem így tervezte a bemutatkozását első felnőtt-világbajnokságán, igyekszem mindent megtenni, hogy jól érezze magát, és azt erősítem benne, próbálja meg élvezni, hogy hazai közönség előtt versenyezhetünk.”

A KSI SE 35 éves tapasztalt kenusa a csütörtöki történésekkel valódi számhalmozóvá lépett elő, hiszen amellett, hogy Korisánszky Dáviddal 200 méteren döntőzik, az 500 méteren induló négyes egységnek is a tagja.

Megbeszéltem az edzőmmel, Oláh Tamással, hogy mindegyik számot vállalom, mert amit elkezdek, azt szeretem befejezni. A kétszázas döntő jó lesz bemelegítésre az ezres középfutamra” – tette hozzá Mike.

KAJAK-KENU
VILÁGBAJNOKSÁG, SZEGED
PROGRAM, CSÜTÖRTÖK
9.00: férfi C–2 1000 m, férfi K–1 1000 m, női K–1 1000 m, női C–1 200 m, férfi C–1 500 m, férfi K–2 500 m, női K–2 500 m, előfutamok
15.00: férfi C–2 500 m, női C–1 500 m, férfi K–1 500 m, női K–2 500 m, középfutamok (Tv: M4 Sport)
16.50: férfi C–4 500 m, női C–2 500 m, női K–4 500 m, férfi K–4 500 m, középfutamok
16.30: paraverseny, döntők

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik