Kajak-kenu vb: Csay Renáta is ezüstérmes 5000 m-en

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 09:57
Csay Renáta második helyen végzett a női K-1 5000 m-es versenyszámban a duisburgi kajak-kenu-világbajnokságon. Korábban Vajda Attila C-1 5000 m-en szerzett ugyancsak ezüstérmet.

A győztes új-zélandi Teneale Hatton gyilkos iramot diktált, de végig tudta tartani, és mit szépítsük, tönkreverte a mezőnyt... Az élbollyal tartó Csay a finn Anna Rikalával volt végig nagy csatában, ők ketten ki tudtak válni az üldözők közül, és a táv felétől már világos csak egymással küzdöttek a második és a harmadik helyért. A magyar azonban a hajrában frissebb volt, és biztosan, végül egy hajóval nyerte ezt a páros küzdelmet, ami számára ezüstérmet ért. Az új-zélandinak azonban még így is csak a hátát nézte, azt is jó messziről, de örüljünk inkább az újabb magyar éremnek: jelenleg tizenkettőből tizenkettőnél tartunk. Eddig még nem kellett díjátadót rendezni magyar versenyző nélkül Duisburgban.

Honfitársaink közül a bolgár színekben induló Faldum Bereniké az ötödik, míg az argentin Correa-Keresztesi Alexandra a 15. helyen érkezett célba.

 

DUISBURG, KAJAK-KENU VB
NŐI K1 5000 M (25 induló)
1. Teneale Hatton (új-zélandi) 22:08.367 perc
2. Csay Renáta 22:31.301
3. Anna Rikala (finn) 22:32.654

A TOVÁBBI PROGRAM
10.10: férfi K–1 5000 m (Noé Milán)

C- és B-döntők
11.00: férfi K–1 200 m C-döntő
11.05: férfi C–1 200 m C-döntő
11.10: férfi K–1 200 m B-döntő (Tótka Sándor)
11.15: férfi C–1 200 m B-döntő (Lantos Ádám)
11.20: női K–1 200 m B-döntő
11.25: férfi K–2 200 m B-döntő (Molnár Péter, Bán Kristóf)
11.30: férfi C–2 200 m B-döntő
11.35: női K–2 200 m B-döntő

A-döntők
11.40: férfi K–1 200 m
11.45: férfi C–1 200 m
11.50: női K–1 200 m (Douchev-Janics Natasa)
12.15: férfi K–2 200 m
12.20: férfi C–2 200 m (Lantos Ádám, Nagy Péter)
12.25: női K–2 200 m (Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa)

C- és B-döntők
14.40: férfi K–4 1000 m B-döntő
14.45: férfi K–1 500 m C-döntő
14.50: férfi K–1 500 m B-döntő
14.55: férfi C–1 500 m B-döntő
15.00: férfi K–2 500 m B-döntő
15.05: férfi C–2 500 m B-döntő
15.10: női K–4 500 m B-döntő

A-döntők
15.15: férfi K–1 500 m (Dombvári Bence)
15.20: férfi C–1 500 m (Nagy Péter)
15.25: női C–2 500 m (Lakatos Zsanett, Takács Kincső)
15.30: férfi K–2 500 m (Sík Márton, Boros Gergely)
15.35: férfi C–2 500 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)
15.40: női K–4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta)
15.50: férfi K–4 1000 m (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel)

Előfutam
17.00: férfi 4x200 m kajakváltó (Hérics Dávid, Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós)
17.30: férfi 4x 200 m kenuváltó (Nagy Péter, Lantos Ádám, Korisánszky Dávid, Foltán László)
17.50: női 4x200 m kajakváltó (Douchev-Janics Natasa, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina)

Döntők
18.10: férfi 4x200 m kajakváltó
18.20: férfi 4x200 m kenuváltó
18.30: női 4x200 m kajakváltó

TV: 14.30-tól az M1 a délelőtti 200 méteres döntőket felvételről közvetíti, 15.15-től pedig az 500 méteres döntőket élőben adja.
Rádió: 15.05-től a Kossuth Rádió élőben tudósít.


EMLÉKEZTETŐ – A MAGYAR VB-CSAPAT EREDMÉNYE
FÉRFI KAJAK
K-1 5000 m: Noé Milán
K-1 1000 m (olimpiai szám): Dombvári Bence 3.
K-1 500 m: Dombvári Bence
K-1 200 m (osz): Tótka Sándor nem jutott be az A-döntőbe
K-2 1000 m (osz): Dombi Rudolf, Kökény Roland 3.
K-2 500 m: Sík Márton, Boros Gergely

K-2 200 m (osz): Molnár Péter, Bán Kristóf
nem jutottak be az A-döntőbe
K-4 1000 m (osz): Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
K-1 váltó: Hérics Dávid, Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós
FÉRFI KENU
C-1 5000 m: Vajda Attila 2.
C-1 1000 m (osz): Vajda Attila 1.
C-1 500 m: Nagy Péter
C-1 200 m (osz): Lantos Ádám nem jutott be az A-döntőbe
C-2 1000 m (osz): Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1.
C-2 500 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
C-2 200 m: Lantos Ádám, Nagy Péter
C-4 1000 m: Korisányszky Dávid, Korisányszky Péter, Varga Dávid, Vass András 3.
C-1 váltó: Nagy Péter, Lantos Ádám, Korisánszky Dávid, Foltán László
NŐI KAJAK
K-1 5000 m: Csay Renáta 2.
K-1 1000 m: Medveczky Erika 1.
K-1 500 m (osz): Kozák Danuta 1.
K-1 200 m (osz): Douchev-Janics Natasa
K-2 1000 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina
1.
K-2 500 m (osz): Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 2.
K-2 200 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa
K-4 500 m (osz): Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta
K-1 váltó: Douchev-Janics Natasa, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina
NŐI KENU
C-1 200 m: Lakatos Zsanett, 3.
C-2 500 m: Lakatos Zsanett, Takács Kincső
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik