Kajak-kenu vb: a Korisánszky, Mike kettős döntőzhet

PIRCS ANIKÓ (Szeged)PIRCS ANIKÓ (Szeged)
Vágólapra másolva!
2019.08.21. 18:18
A délelőtti előfutamában negyedik helyen célba érő Korisánszky Dávid, Mike Róbert kettősnek délután túlóráznia kellett a döntős szereplésért: a páros második lett a középfutamában, és eredményével kivívta, hogy a fináléban szerepeljen. Később Csizmadia Kolos és Lucz Dóra is továbbjutott az előfutamából.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! (Fotók: Tumbász Hédi)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! (Fotók: Tumbász Hédi)

 

„Egy jó dolog van a kétszáz méteres versenyben: olyan gyorsan véget ér, hogy el sem fáradok benne. Huszonkét év alatt sosem indultam sprinttávon, de most ezt a számot osztották ránk, ebből kell kihozni a maximumot. Aligha végzünk a legjobb négyben, viszont örülünk, hogy itt lehetünk, és a szeretteink előtt versenyezhetünk” – értékelt a 35 éves Mike Róbert.

Korisánszkynak jóval nagyobb a tapasztalata kétszázon, a Bp. Honvéd kenusa 2014-ben (Moszkvában) váltóban vb-bronzérmet szerzett, a tavalyi világbajnokságon pedig döntős volt C–1 200 méteren, így szakmailag megalapozottan dicsérte párostársát.

Robi nagyon szépen le tudta követni a csapást, amit őszintén szólva nem gondoltam volna” – jegyezte meg Korisánszky Dávid.

A szerdai programban két ötkarikás számban szálltak vízre a Maty-éren a versenyzők: a férfiak és a nők K–1 200 méteres viadalának előfutamaiban a népes mezőny miatt nem a finálé, csupán a pénteki középfutamba jutás volt a tét. A nőknél Lucz Dóra egy előfutamba kapott besorolást a szám extraklasszisával, a kétszeres olimpiai bajnok Lisa Carringtonnal, és a szám 2017-es Európa-bajnoka kitűnő versenyzéssel másodikként zárt az új-zélandi mögött.

Előzetesen nem szeretek formáról beszélni, úgy vagyok vele, majd a versenyen kiderül, hogyan sikerült a felkészülés. Az előfutamot afféle első pályás futamnak éreztem, jó gyakorlás volt a középfutambeli folytatásra, és remélhetőleg a döntőre – mondta a 24 éves Lucz Dóra, megjegyezve, sikerült kellően fegyelmezettnek maradnia. – Nagy butaság lenne kétszázon, ha kinézne oldalra az ember, ezt sikerült is megállnom. Azt persze érzékeltem, hogy Carrington elöl halad, de ezúttal is igyekeztem magamra koncentrálni.”

A férfiak küzdelmében Csizmadia Kolos futamába is jutott egy nagymenő az ötkarikás ezüstérmes francia Maxime Beaumont személyében, a 23 éves magyar kajakos – Luczhoz hasonlóan – a futam esélyese mögött másodikként zárt, és ugyancsak biztató teljesítménnyel jutott tovább.

Azt nem érzékeltem, ki hányadikként halad, azt azonban éreztem, hogy nem kajakozom rosszul. Kicsit leültem az előző napokban, de kezdek újra magamra találni. A fizikumommal nincs gond, a szellemi rész, a koncentráció hiányzott a futamomból. Csütörtökön a családom körében igyekszem töltődni, és elejét venni annak, hogy rástresszeljek a középfutamra, mert kellő rutin hiányában hajlamos lennék rá” – értékelt Csizmadia Kolos.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Pircs Anikó, Lipiczky Ágnes, Tumbász Hédi (fotó).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik