Kajak-kenu: Varga Ádámé a királyszám – Hüttner Csaba

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.31. 16:55
null
Varga Ádám (Fotó: Koncz Márton)
Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: már biztos, hogy férfi K-1 1000 méteren Varga Ádám indul majd az augusztusi, duisburgi világbajnokságon, de a szám olimpiai bajnokára, világ- és Európa-bajnoki címvédőjére, Kopasz Bálintra is kulcsszereplőként számít a kvótaszerző versenyen.

 

A 22 fős nemzeti csapat két-két arany-, ezüst- és bronzérmet gyűjtött a múlt hétvégi, poznani világkupán, ezúttal két olimpiai számban szerzett dobogós helyeket: Varga Ádám újra győzött, Kopasz Bálint pedig ismét harmadik lett K-1 1000 méteren, a Bragato Giada, Nagy Bianka kenupáros pedig másodikként zárt C-2 500 méteren.

„Most már három hete kell fenntartani a csúcsformát a versenyzőinknek, ami nem egyszerű” – értékelt a szövetség honlapján Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A királyszámban, K-1 1000 méteren mindkét világkupa – ezt megelőzően a május közepi, szegedi viadal – válogatónak minősült, így a hétvége döntött a vb-n való indulásról is. Varga mindkétszer arany-, Kopasz pedig bronzérmet szerzett, így a KSI tokiói ezüstérmese kap lehetőséget egyesben a kvótaszerzésre.

„Azt gondolom, hogy jelenleg nálunk van a világ két legjobb egyes kajakosa. A világbajnokságon Varga Ádám fog indulni ezer egyesben, de Bálintra is számítok természetesen, neki azonban még meg kell találni a helyét a csapatban. Egyértelműen egy olyan szerepet kell most Bálintnak betöltenie, amelyben az a prioritás, hogy a válogatott mind a hat férfi kajakos kvótát meg tudja szerezni” – fogalmazott Hüttner Csaba.

A Bragato, Nagy duó a Maty-éri pályán nem sokkal maradt le a dobogóról, Poznanban azonban megmutatta, hogy mire is képes egy kicsit nyugodtabb pályával.

„Megnyugodtak, lejött róluk az a teher, ami frusztrálta őket, hogy bizonyítaniuk kell a szegedi világkupán. Szegeden rossz taktikát választottak, de ezúttal teljesen máshogy versenyeztek, közel tudtak kerülni a kínaiakhoz. Ebben a párosban még sok van, és most már lehet készülni a világbajnokságra, ahol azt gondolom, hogy éremesélyesként tudnak indulni” – mondta a szövetségi kapitány.

Ugyanebben a számban a férfiaknál a Korisánszky Dávid, Fekete Ádám páros nyert Szegeden, a hétvégén azonban csak nyolcadikként zárt Poznanban.

„Ez egy újonnan alakult páros, napról napra szoknak össze. Ez volt az első olyan közös pályájuk, ami nem sikerült. Támogatni kell őket és fel kell készülni az Európa Játékokra. A fiúk tudják hol van a hiba, és azon lesznek, hogy ezt kijavítsák. Nagyon erős a mezőny, ha valaki egy kicsit is hibázik, annak meg is lesz a következménye” – értékelt velük kapcsolatban Hüttner.

Adolf Balázs két héttel ezelőtti teljesítményén egy helyet tudott javítani C-1 1000 méteren – negyedik lett –, ami biztató a nyári világversenyekkel kapcsolatban.

„Egyértelmű, hogy Balázs fejben nagyon erős, megvan a munkaidő, illetve a munkaháttér is. Minden világkupán olyan helyezést ért el, ami arra predesztinálja, hogy kvótát fog szerezni az olimpiára. Nagyon erős mezőny van, ahol hat-nyolc versenyző is esélyes a kvótaszerzésre, bízom benne, hogy Balázs is köztük lesz. Van egy nagyon erős román versenyző (Catalin Chirila), aki Szegeden nyert, ő most nem volt itt Poznanban, de az összes többi versenyzőhöz közel van Balázs, és megvan a reális esély arra, hogy megszerezze a kvótát, ami a legfontosabb ebben az évben” – fogalmazott a kapitány.

Balla Virág és Takács Kincső ezúttal csak az egyesre koncentrált, C-1 200 méteren indultak mindketten. Balla ötödik, Takács hetedik helyen végzett, így előbbi bizonyíthat a krakkói Európa Játékokon.

„Eddig mindketten a párosra koncentráltak, mivel ők is abban látták a kijutási lehetőséget. Most került a fókusz az egyesre, amiben napról napra fejlődnek. Mellettük a nem olimpiai számokban is vannak olyan versenyzőink, akik jó eredményeket tudnak elérni, de természetesen az a legfőbb célunk, hogy kétszázon kvótát szerezzünk a világbajnokságon. Az Európa Játékok után lehet majd következtetéseket levonni, utána fogjuk ennek a számnak a válogatását lezárni” – zárta értékelését Hüttner Csaba.

A második válogatót június 15–17-én rendezik Szegeden, a krakkói Európa Játékokon pedig június 21. és 24. között kerül sor a gyorsasági kajak-kenu versenyekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik