Kozák Danuta (középen) nyerte a női kajak egyesek 500 méteres döntőjét (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Világszínvonalú küzdelmet ígért és hozott a női kajakosok olimpiai válogatóversenye Szegeden. A K–1 500 méteres fináléban jelentős volt a tét: a válogatási szabályok szerint az első két hely olimpiai indulást ért egyesben, és a négyeshajóba is jó eséllyel ebben a futamban lehetett megváltani a beülőt.

Vélemény
 

A női kajakosoké világklasszisokhoz illő döntő volt, olyan küzdelmet vívtak a versenyzők, amilyet ritkán lát a magyar sportszerető közönség. A tétnek megfelelően mindenki hatalmas elánnal vetette magát a csatába, olyannyira, hogy a táv végén mindannyian azért küzdöttek, hogy a hajóban tudjanak maradni. A versenyt a pálya közepétől oldalszél nehezítette, azok a sportolók végeztek az élen, akik a legjobban tudtak a körülményekhez alkalmazkodni. Kozák Danuta újra megvillantotta a klasszisát, megmutatta. még mindig ő a legjobb – fantasztikus sportoló. A válogatási elvek szerint a válogató első két helyezettje indulhat egyesben az olimpián, noha a csapat a jövő heti Európa-bajnokság után alakul ki, badarság lenne két olyan klasszistól, mint Danuta és Csipes Tamara elvenni az egyesbeli versenyzés lehetőségét az olimpián.

Hüttner Csaba, szövetségi kapitány

A rajt előtt számos kérdés lógott a feszültséggel teli levegőben a Maty-ér fölött. Szakmabeliek is egymástól kérdezgették, két év versenymentes időszak után vajon képes lesz-e az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta (FTC) a tőle megszokott színvonalon teljesíteni, és nyerni? Közelebb kerül-e az álmát jelentő triplázáshoz, azaz kivívja-e egyesben, párosban és négyesben is a tokiói indulás jogát a Rióban a csapathajóval győztes Csipes Tamara (BHSE)? Sikerül-e a szezon eleji tájékoztató versenyt uraló szolnoki Bodonyi Dórának (Szolnoki KKK) megismételnie a teljesítményét, a két héttel ezelőtti világkupa-versenyen ötszázon csalódást keltő eredménnyel végző Kárász Annának (MVM Szeged) pedig megújulnia?

Péntek késő délután 1 perc 50 másodperc alatt minden kiderült. Kozák Danuta fénykorát idézve lépett meg a többiektől a finisben, és nyert csaknem egy hajóval a másodikként célba érő Csipes előtt. Bodonyi és Kárász pedig végül egyaránt az örömtől könnyezett.

Sok szenvedéssel és fájdalommal teli két év van mögöttem. Megküzdöttem egy jelentős sérüléssel, amelyből fel kellett állni, és megtalálni az utam úgy, hogy közben új impulzusok értekA legnehezebb az volt, hogy elhiggyem: képes lehetek még hasonló teljesítményre – mondta a Nemzeti Sportnak Kozák Danuta. – Magam sem tudtam, mire leszek képes két év után, és bevallom, engem is meglepett, hogy ennyire biztosan tudtam nyerni. Harmincnégy évesen már túl vagyok a csúcsformámon, boldog vagyok, hogy így is sikerült kivívnom az olimpiai indulást.”

Az ötszörös olimpiai bajnokhoz hasonlóan megkönnyebbülten és boldogan fogadta az elismeréseket a parton Csipes Tamara is.

Úr isten! Egyesben indulhatok az olimpián! Egy álmom teljesült be – mondta az érzelmeivel küszködve Csipes Tamara. – Nagyon hosszú volt az elmúlt két év, amelynek az első felét a Covid-járvány ellenére is könnyebben viseltem. A második fele pszichésen volt rendkívül megterhelő, nehéz úgy odaállni egy mindent eldöntő viadalra, hogy fogalmunk sincs, hol tartanak, milyen formában vannak a riválisok. A sírból hoztam vissza magam az elmúlt időszakban, és a döntőben is. Nagyon küzdelmes futam volt, az elején nagyon gyorsak voltunk, majd az oldalszél lestoppolta a mezőnyt, az utolsó százötven méteren azért küzdöttünk, hogy bent tudjunk maradni a hajóban.”

A pénteki programban még egy döntő szerepelt, C–2 1000 méteren – miután az Adolf Balázs, Fejes Dániel a szám olimpiai indulója – az Eb-részvétel volt a tét: a jövő heti poznańi kontinensviadalon a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (DKSE Dunaújváros, UTE) duó versenyezhet.

Bodonyi Dóra
a K–1 500 m 3. helyezettje

„Egyesben nem voltak ambícióim az olimpiát illetően, maradéktalanul elégedett vagyok. Nem volt életem pályája a döntő, de egy ilyen erős mezőnyben, egy sűrű befutóban nagyon jó a harmadik hely – remélem, az eredményemmel sikerül bekerülnöm az olimpiai négyesbe.”

Kárász Anna
a K–1 500 m 4. helyezettje

„Megkönnyebbülés, hogy túl vagyunk a versenyen, úgy érezem, mindent megcsináltam a vízen, amit elterveztünk, és az összes futamból kihoztam a maximumot. A balul sikerült világkupa után örülök, hogy össze tudtuk rakni a pályámat, bízom abban, hogy benne leszek a négyesben.”

OLIMPIAI ÉS EURÓPA-BAJNOKI VÁLOGATÓVERSENY, SZEGED
Férfiak. C–2 1000 m: 1. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (DKSE Dunaújváros, UTE) 3:38.788, 2. Zombori, Kocsis (MVM Szeged) 3:40.059, 3. Fodor, Bakó (MTK, KSI). Nők. K–1 500 m: 1. Kozák Danuta (FTC) 1:49.713, 2. Csipes (BHSE) 1:50.970, 3. Bodonyi (Szolnoki KKK) 1:51.332