Kajak-kenu: Tótka Sándor Újpest díszpolgára lett

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.27. 18:49
null
Tótka Sándor Újpest díszpolgára lett (Fotó: Tumbász Hédi)
Újpest díszpolgára címet kapott Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakos, és elismeréseket vehettek át a tokiói ötkarikás játékokon sikeresen szerepelt újpesti sportolók is – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

„Újpest legrangosabb eseményén, ünnepén olyan személyek munkáját ismerjük el, akik az élet különböző területein, az egészségügyben, a vendéglátásban, a városüzemeltetésben, az építészetben vagy az élsportban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, másoknak példát mutattak. Újpestnek szüksége van olyan emberekre, mint önök!" – mondta köszöntőjében Déri Tibor polgármester a IV. kerületi Polgármesteri Hivatalban péntek délután rendezett díjátadó ünnepségen.

Az újdonsült díszpolgár méltatásában elhangzott, hogy ő a klub 39. olimpiai bajnoka, majd kisfilmben mutatták be pályafutását, ötkarikás győzelmét.

Az olimpiai aranyérmes Tótka Sándor díszpolgári címe mellett Újpestért Díjban részesült a Tokióban bronzérmes női vízilabda-válogatott öt tagja, Gangl Edina, Keszthelyi Rita, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa és Szücs Gabriella, míg elismerő oklevelet kapott Kapás Boglárka olimpiai negyedik úszó, Péni Istán ötödik helyezett sportlövő, valamint Lucz Dóra olimpiai hatodik kajakos.

A díjazottak közül Szücs volt jelen személyesen, a többiek későbbi időpontban veszik át az elismeréseket.

Az Újpest önkormányzata által alapított kitüntetések átadó ünnepségére az Újpesti Városnapok programsorozat keretén belül került sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik