Zala György ma már erőnléti edzőként dolgozik (Fotó: Bach Máté/Magyar Nemzet)

 

– Ha ma újrakezdhetné, megint csak kenus lenne, vagy másik sportág jobban feküdne önnek?
– Remélem, az eredményeim is azt mutatják, hogy volt érzékem, tehetségem a kenuhoz – felelte Zala György a Magyar Nemzetnek. – Az eszem mellett a szívem is azt diktálja, hogy jó választás volt, szinte mindent a kenunak köszönhetek. A sportágban eltöltött több mint két évtized alapozta meg a mai tudásomat, a sikereim mellett a barátaimat, a kapcsolatrendszeremet, sőt a párkapcsolataimat is alapvetően ennek köszönhetem. A kenu mellett még a birkózást és cselgáncsot mondanám, az alkatom, az izomzatom, a temperamentum valószínűleg ott is érvényesülhetett volna. Felnőtt fejjel a dzsúdót és a jiu jitsut ki is próbáltam, mert nagyon tetszik a földharc.

– S hogyan lett kenus?
– Véletlenül. Elég rossz, vagy inkább úgy mondanám, hiperaktív gyerek voltam. Először úsztam, de mert gyerekként sem voltam igazán úszóalkat, a póló felé tereltek. Tetszett is a játék, ott a jobb úszók közé tartoztam, de a már említett lábtempó kifogott rajtam. Aztán jégkorongoztam, ahonnan azért tanácsoltak el, mert hogy én egyedül több figyelmet, energiát követelek meg, mint másik harminc gyerek. Aztán az egyik nap – éppen büntetésben voltam… – a húgom egy olyan cetlivel jött haza az iskolából, ami szerint kajakozni invitálták a gyerekeket. Anyukám levitt minket, ám kajakozni nem lehetett, mert a kajakos edző éppen távol volt. Beletérdeltem a kenuba, s eldőlt a sorsom. Két hét múlva visszajött a kajakos edző, de engem akkor már ki nem lehetett volna rángatni a kenuból.

– Véletlenül kezdett el éppen az FTC-ben kenuzni?
– Igen, de aztán áthatott a klub légköre, egy időben rendszeresen jártam a futballmeccsekre, és hajrá Fradival köszöntem. Szép gesztusként Kubatov Gábor, az egyesület elnöke felköszöntött a születésnapomon, de mára valahogy a futballtól és a klubtól is eltávolodtam, megváltozott a légkör, s ez engem már nem vonz.

Zala György (balra) Märcz Tamás segítőjeként (Fotó: Tumbász Hédi)

– Hogyan került a vízilabdázókhoz?
– A Honvéddal kezdődött 2007-ben. Sportmúlttal rendelkező erőnléti edzőt kerestek, s mint utóbb kiderült, a kívánt paraméterekkel én voltam az egyetlen jelentkező. Aztán a csapat edzője, Kovács István beajánlott a válogatotthoz. Kemény Dénes lehetőséget adott, tarthattam egy edzést, ami tetszett neki, s ott ragadtam, négy és fél évig dolgozhattam mellette. Amióta Märcz Tamás a szövetségi kapitány, ismét segítem a férfi válogatott felkészülését.

Motiválja, hogy legyen olimpiai bajnok kenus tanítványa?
– Úgy nem, hogy hosszú éveken keresztül egyedül én feleljek valakinek a felkészítéséért. Tudom, hogy ez mivel jár, beleértve a kockázatokat is. Túl sok feladatom van ahhoz, hogy mindenről lemondjak a kenu kedvéért, ráadásul élvezem, amit csinálok. Ám ha ismét úgy hozza az élet, hogy tagja lehetek egy jó csapatnak, valószínűleg nem mondanék nemet.

– Lesz magyar olimpiai bajnoki cím Tokióban kenuban vagy vízilabdában?
– Férfi kenuban az elmúlt években kicsit visszaestünk, pedig Kiss Balázs és Bodonyi András is kiváló kenus. A fiatalok, Adolf Balázs és Fejes Dániel roppant tehetségesek, de az ő idejük talán még nem jött el. Pólóban adott a lehetőség, de rajtunk kívül ezt még legalább három-négy ország elmondhatja magáról.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!