Kajak-kenu: Storcz teljesnek érzi az elmúlt nyolc évet

Vágólapra másolva!
2016.12.16. 11:10
Storcz Botond teljesnek érzi az elmúlt nyolc évet, amelyet a kajak-kenu válogatott élén töltött.

Az edző az M4 Sport pénteki Sportreggeli című műsorában elmondta, összességében rosszul esett neki, hogy a magyar szövetség (MKKSZ) pályázat útján választja ki a válogatott szakmai vezetőjét.

„Ha nincs pályázat, azt gondolom, az egyfajta bizalom vagy megerősítés lett volna az irányomba. Arra, hogy valamiféle anyagot készítsek, egyáltalán nem éreztem magamban motivációt” – nyilatkozta.

Storcz elárulta, hogy ő is jelen volt a jelöltek meghallgatásán. „Annak a pályázata biztosan ott lesz az elsők között, akivel együtt dolgoztam utánpótlás-kapitányként” – utalt Hüttner Csabára.

„Nyilvánvalóan meg fog változni valamennyire az életem, de a kajak-kenu továbbra is része lesz a hétköznapjaimnak. Valamilyen szinten biztosan a sportágban maradok” – mondta a szakember, aki nyolc évvel ezelőtt, 33 esztendősen került a válogatott élére.

Storcz Botondnak az előző négy évet tekintve a férfi szakágak riói olimpiai szereplése miatt van hiányérzete, az elmúlt nyolc évet viszont teljesnek és pozitívnak nevezte, amellyel elégedett.

A hétfőn lejárt határidőig Hüttner Csaba, Simon Miklós, Szabó Attila és Vaskuti István adta be jelentkezését a szövetségi kapitányi posztra, az utánpótlás-kapitányi munkára a tisztséget eddig betöltő Hüttner Csaba, illetve Szabó András kandidál. Az MKKSZ jövő hétfőn dönt a személyi kérdésekben.

A szakmai igazgatói tisztségre kilencen – Doma Gergő, ifj. Foltán László, Kubina Ádám, Parti Zoltán, Rajna András, Szabó András, Szabó Attila, Szekszárdi Ferenc és Vaskuti István – jelentkeztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik