Kajak-kenu: rajtol a vb - a magyarok és a program

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 09:33
Csütörtökön kezdetét veszi a kajak-kenu világbajnokság Duisburgban, ahol Storcz Botond szövetségi kapitány nyolc-tíz érmet remél a magyar csapattól. Íme, a kapitány várakozása, a magyar indulók és a program.

„Rajtra kész a csapat – mondta a Nemzeti Sportnak Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. – Hosszú szezon áll mögöttünk, hiszen elég sok idő telt el a két válogató, az Európa-bajnokság, valamint a világbajnoki rajt között is. Elnyújtott év ez, ami lehet, hogy nem szerencsés az olimpiai esztendő után, de úgy érzem, mindenki profiként töltötte el ezt az időszakot. Izgalom nincs bennem, szorítok a versenyzők sikereiért. Azt hiszem, ez természetes."Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. – Hosszú szezon áll mögöttünk, hiszen elég sok idő telt el a két válogató, az Európa-bajnokság, valamint a világbajnoki rajt között is. Elnyújtott év ez, ami lehet, hogy nem szerencsés az olimpiai esztendő után, de úgy érzem, mindenki profiként töltötte el ezt az időszakot. Izgalom nincs bennem, szorítok a versenyzők sikereiért. Azt hiszem, ez természetes."

A kapitány női vonalon diplomatikusan döntött, azaz nem tartott szétlövést a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa, illetve a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina páros között az ötszáz páros érdekében. Storcz elmondta, hogy „a két válogatóversenyen olyan szoros eredmények születtek, olyan körbeverések voltak, amelyek alapján úgy ítéltem meg, mindkét párosunknak indulási lehetőséget kell adni ezen a világbajnokságon. Mivel vasárnap az ötszáz négyes indulása nem fér össze a kétszázas szereplésekkel, így egyértelmű volt a döntés, hogy Douchev-Janics Natasa és Kovács Katalin, akik kétszáz méteren is érdekeltek, kimaradnak a négyesből, ők kapják meg az ötszáz páros indulási lehetőségét. Értelmetlen lett volna a szétlövés, ezt a versenyzők és az edzők is belátták, elfogadták. Női vonalon mindössze egy olyan versenyzőnk volt, aki mindkét válogatón ugyanazt a formát hozta, Kozák Danuta. Az ő szereplésével kapcsolatban egyáltalán nem voltak kérdőjelek."

„Nyolc-tíz éremben bízom. Az Európa-bajnokságon több olyan szám is volt, amelyben nem tudtuk értékesíteni a ziccereinket, sportnyelven szólva a kapufáról többször is kifelé pattant a labda. Véleményem szerint most nem így lesz" – mondta Storcz.

A világbajnokság döntőit az Eurosport és az M1 élőben közvetíti.

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, DUISBURG

A MAGYAR KERET
FÉRFIAK
KAJAK

K–1 1000 m: Dombvári Bence
K–1 500 m: Dombvári
K–1 200 m: Tótka Sándor
K–1 5000 m: Noé Milán
K–2 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland
K–2 500 m: Sík Márton, Boros Gergely
K–2 200 m: Molnár Péter, Bán Kristóf
K–4 1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
K–1 200 m váltó: Tótka, Dudás Miklós, Hérics Dávid, Molnár
KENU
C–1 1000 m: Vajda Attila
C–1 500 m: Nagy Péter
C–1 200 m: Lantos Ádám
C–1 5000 m: Vajda Attila
C–2 1000 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
C–2 500 m: Vasbányai, Mike
C–2 200 m: Lantos, Nagy
C–4 1000 m: Varga Dávid, Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András
C–1 200 m váltó: Lantos, Nagy, Korisánszky D., Foltán László
NŐK
KAJAK

K–1 1000 m: Medveczky Erika
K–1 500 m: Kozák Danuta
K–1 200 m: Douchev-Janics Natasa
K–1 5000 m: Csay Renáta
K–2 1000 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina
K–2 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics
K–2 200 m: Kovács, Douchev-Janics
K–4 500 m: Szabó, Kozák, Fazekas-Zur, Vad Ninetta
K–1 200 m váltó: Kozák, Douchev-Janics, Fazekas-Zur, Vad
KENU
C–1 200 m: Lakatos Zsanett
C–2 500 m: Lakatos, Takács Kincső

A RÉSZLETES CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
ELŐFUTAMOK

8.00: női K–1 1000 m (Medveczky Erika)
8.21: férfi K–1 1000 m (Dombvári Bence)
9.03: férfi C–1 1000 m (Vajda Attila)
9.40: női K–1 500 m (Kozák Danuta)
10.22: férfi K–2 1000 m (Dombi Rudolf, Kökény Roland)
10.50: férfi C–2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)
11.25: női K–2 500 m (Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa)
11.55: férfi C–4 1000 m (Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András, Varga Dávid)
12.09: női K–2 1000 m (Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina)
KÖZÉPFUTAMOK
15.30: női K–1 1000 m
15.51: férfi K–1 1000 m
16.12: férfi C–1 1000 m
16.40: női K–1 500 m
17.10: férfi K–2 1000 m
17.38: férfi C–2 1000 m
18.05: női K–2 500 m
18.30: női K–2 1000 m
18.37: férfi C–4 1000 m

A TOVÁBBI PROGRAM
PÉNTEK
9.00: 500 és 1000 m-es előfutamok (K–1/C–1/K–2/C–2/K–4)
14.15: 500 és 1000 m-es középfutamok (K–1/C–1/K–2/C–2/K–4)
16.30: 200 m-es előfutamok (C–1, K–1, C–2, K–2)
SZOMBAT
10.00: 200 m-es középfutamok (C–1, C–2, K–2)
11.05: 500 és 1000 m-es C- és B-döntők
13.00: 200 m-es középfutamok (C–1, K–1)
15.25: 500 és 1000 m-es döntők (K–1/C–1/K–2/C–2/C–4)
VASÁRNAP
9.00: 5000 m-es döntők (C–1, K–1)
11.00: 200 m-es döntők (K–1, K–2, C–1, C–2)
14.30: 500 és 1000 m-es döntők (K–4/K–1/C–1/K–2/C–2)
17.00: váltó döntők (C–1, K–1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik