Kajak-kenu: Most úgy tervezem, hogy Párizs után abbahagyom – Kopasz Bálint

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 09:11
null
Kopasz Bálint tervei szerint a párizsi olimpia után visszavonul (Fotó: Nemzeti Sport)
A magyar szövetség által ismét az év legjobb férfi kajakosának megválasztott Kopasz Bálint azt mondta, jelenlegi terve az, hogy a 2024-es párizsi olimpia után befejezi a pályafutását – írja az MTI.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 25 éves sportoló az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, hogy addig azért vannak még nagy céljai.

„Két fő motivációm van. Az egyik, hogy K–1 1000 méteren 3:20 perc alá menjek, ami nem lesz könnyű, sőt, kifejezetten nehéz lesz, hiszen nagyon erős hátszél kell ahhoz, hogy ez teljesülhessen. Meg egy nagyon jó forma. A másik pedig csapathajóban, mondjuk, K–2 500 méteren, amely a K–1 1000 méter után a legértékesebb férfi szám, egy (olimpiai) aranyérem. Ez lenne a nagy álom” – fogalmazott a győriek kajakosa.

Elmondta, hogy továbbra is remek a közös munka édesanyjával, edzőjével, Demeter Irénnel, Párizsig mindenképpen együtt dolgoznak, s utána dönt arról, hogy folytatja-e a pályafutását.

„Most úgy tervezem, hogy abbahagynám a párizsi olimpia után” – jelentette ki.

A jövő évi terveivel kapcsolatban Kopasz úgy nyilatkozott, hogy minél több számban és minél több versenyen szeretne indulni, a duisburgi kvalifikációs világbajnokságon pedig meg akarja nyerni fő számát, az 1000 méter egyest, Nádas Bencével 500 párosban szeretnék folytatni a sikereket. A duó az idén a vb-t és az Eb-t is megnyerte a régi-új olimpiai számban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik