Kajak-kenu: minden egységünk továbbjutott az előfutamokból

Vágólapra másolva!
2014.07.17. 14:27
null
Az ifjúsági női négyesek előfutamában csak ötödik lett a magyar egység (Fotó: szeged2014.com)
Csütörtök délelőtt beindult a nagyüzem a Maty-éren, a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság első versenynapján. A magyar egységek közül ki könnyebben, ki nehezebben, de mindenki továbbjutott az 1000-, valamint női K-4 500 méteres előfutamokból.

 

Nem indult túl jól a nap magyar szempontból. Az első versenyszámban, az ifjúsági női négyesek előfutamában csak ötödik lett a Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita összetételű egység. A lányok ráadásul magukhoz képest is igen gyenge időt eveztek.

„Technikai zűrje akadt a négyesünknek, a hajó kormányával volt gond – mondta Rasztótzky János, Lucz Noémi edzője. – Túl nagy baj nem történt, edzéseken a most futottnál sokkal jobb időkre voltak képesek a lányok, szerintem javítani tudnak majd a középfutamban.”

Férfi ifi K–1 1000 méteren Vidákovich Antal második lett előfutamában a dán Graversen mögött, aki ebben a számban ezüstérmes volt az Európa-bajnokságon. A rengeteg induló miatt K–1 1000 méteren nem is lehetett közvetlenül a döntőbe kerülni, így kora délután az UTE versenyzője is a középfutamban folytatja.

„Nem hajtottam ki magam, csak az első kétszáz métert nyomtam meg – mondta a versenyző a partra érve. – A rajtot elrontottam, aztán kétszázig iparkodtam, majd beálltam egy erősebb iramra és ötszáznál még abból is visszavettem. Erős a hátszél, ami nekem kedvez, bár így nehezebb levegőzni és a hullámok kissé zavaróak.”

Nem hajtott Hajdu Jonatán sem, csak negyedik lett, mert ifjúsági C–1 1000 méteren sem lehetett közvetlenül a döntőbe kerülni. Ráadásul a dunaújvárosiak tehetséges kenusa az egyes után alig másfél órával párosban is érdekelt volt, ezért csak arra figyelt, hogy bejusson a középfutamba.

„Így utólag már kissé bánom, hogy csak hetven százalékos iramban eveztem végig ezt az 1000 métert, mert a negyedik helyemmel nagyobb az esélyem arra, hogy nehéz ellenfeleket kapjak a középfutamban – mondta Hajdu Jonatán. – Elég erős a hátszél, a partról nem is látszik, de a vízen elég rossz, kiforgatott néhányszor, így kormányoznom kellett.”

A SZEGEDI MAGYAR CSAPAT
Ifjúsági. Lánykajak: Piller Szabina, Takács Tamara, Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita. Lánykenu: Molnár Rebeka, Bonyai Regina, Miskolczy Fruzsina. Fiúkajak: Nádas Bence, Vidákovich Antal, Balaska Márk, Birkás Balázs, Gergely Olivér, Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté. Fiúkenu: Hajdu Jonatán, Balla Levente
U23. Női kajak: Kárász Anna, Simán Fanni, Szilágyi Anett, Hagymási Réka, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna. Női kenu: Lakatos Zsanett, Takács Kincső. Férfikajak: Dudás Miklós, Dombvári Bence, Tótka Sándor, Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Császár Gergely, Bárdfalvi Márk, Ilyés Róbert. Férfikenu: Korisánszky Dávid, Khaut Kristóf, Bodonyi András, Viola Viktor
A két korosztályt felölelő világbajnokság a felnőttek moszkvai vb-jét követően kiemelt helyet foglal el az idén a magyar kajak-kenusok életében. A versenyre nyolcvan nemzet legjobb utánpótláskorú versenyzőit várják – a szervezők ezerötszáz akkreditációval számolnak – közülük nem egyre alighanem már a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián főszerep vár. A világbajnokságot július 17–20. között rendezik meg Szegeden, a Maty-éri pályán. Csütörtökön és pénteken az előfutamokra és a középdöntőkre kerül sor, szombattól már jönnek a finálék, a napi program 9 órától kezdődik. Az esemény a helyszínen ingyenesen megtekinthető, míg a Sport Tv élőben közvetíti a világbajnokság eseményeit.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik