Kajak-kenu: magabiztos magyarok uralják a Maty-ér vizét

Vágólapra másolva!
2014.07.18. 14:03
null
A magyar négyes már az előfutamból biztosította a helyét a fináléban (Fotó: szeged2014.com)
Minden egységünk gond nélkül jutott tovább 500 és 1000 méteren is péntek délelőtt a szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság második versenynapján.

 

Nagyon szépen kezdett pénteken a Maty-éren a magyar válogatott. A Gergely Olivér, Nádas Bence, Németh Viktor Máté, Koleszár Mátyás összeállítású ifjúsági férfi négyes az előfutamát megnyerve, a legjobb idővel, 2:58.779-el került be egyből a vasárnapi döntőbe, annak ellenére, hogy nem hajtották ki magukat teljesen a srácok.

„A rajtunk jól sikerült, viszont a második ötszáz méteren az indítások után elkezdtünk kicsit billegni – mondta a partra érve Nádas Bence. – Szoknunk kell még az ekkora hátszelet, de nem lesz gond, orvosolni fogjuk tudni a problémát a döntőre. Jó pályát mentünk, de tudunk még ennél is gyorsabb utazótempót diktálni."

Az előfutamából szintén közvetlenül a döntőbe került az Európa-bajnok orosz négyes, Nádas Bence szerint ők lehetnek a mieink legnagyobb ellenfelei a vasárnapi döntőben.

Ifjúsági női K-1 500 méteren győzni tudott előfutamában Takács Tamara. A többszörös ifi világbajnoknő a dobogóra várja magát, de azért bízik abban, hogy nem kell már a középfutamban megküzdenie a legnagyobb riválisokkal.

„Szerencsére ma kevésbé hullámos a víz, mint tegnap, jó pályát jöttem az előfutamban, rendben volt a mozgásom – mesélte a célba érve Takács Tamara. – Remélem, hogy a középfutamban nem kerülök össze a címvédő dán ellenfelemmel, illetve az angol színekben versenyző Simon Rebekával sem, jó lenne, ha csak a döntőben kellene megharcolnom velük."

NC-2 500 méteren szintén már a döntőbe került előfutamból a magyar ifjúsági duó. Bonyai Regina és Miskolczy Fruzsina erős mezőnyben lett harmadik a fehérorosz és az üzbég páros mögött.

Nagy kérdés volt, hogy milyen formában lesz a magyar csapat U23-as sztárversenyzője, Kárász Anna K-1 500 méteren. A szám esélyese az elmúlt napokban torokgyulladással küzdött, ennek ellenére jó pályát ment, második helyével simán továbbjutott az előfutamból.

Harmadik hellyel jutott be a vasárnapi döntőbe Császár Gergely, Ilyés Róbert, Noé Bálint és Bárdfalvi Márk U23 K-4 1000 méteren. Az előfutamok során nagyon jól mentek a németek, a spanyolok, az oroszok és a fehérorosz egység is ebben a versenyszámban, a magyarok azonban dobogóra szeretnének állni.

„Jól rajtoltunk és az első ötszáz méteren tartani tudtuk a lépést a németekkel – mondta Bárdfalvi Márk, a Vasas versenyzője. – A második ötszázméteren volt egy kis dőlésünk, amit igyekszünk kijavítani. Ha sikerül, akkor a döntőben összejöhet egy dobogó."

Nem sikerült közvetlenül az előfutamból a döntőbe kerülnie Lucz Noéminak és Sólyom Dórának a női ifi párosok 500 méteres versenyszámában. A mienk a második helyet szerezték meg a román duó mögött és délután a középfutamban folytatják.

Hasonlóan szerepelt a selejtezőben az U23-as női kajakpáros is 500 méteren. Szilágyi Anett és Simán Fanni az oroszok mögött lett második, így a középfutamban is érdekeltek lesznek.

„Jól mentünk, közel százszázalékos pálya volt, de még kicsit igazítunk rajta a középfutamban – ígérte Simán Fanni a célban. – Most a középfutamra koncentrálunk, de bízom benne, hogy az oroszokat is elkaphatjuk a döntőben."

A verseny a női 500 méteres, valamint a férfi négyesek középfutamaival folytatódik, délután 3-kor pedig a 200 méteres elő- és középfutamokkal zárul a pénteki program a világbajnokságon.

A SZEGEDI MAGYAR CSAPAT
Ifjúsági. Lánykajak: Piller Szabina, Takács Tamara, Lucz Noémi, Sólyom Dóra, Papp Cintia, Jankó Zita. Lánykenu: Molnár Rebeka, Bonyai Regina, Miskolczy Fruzsina. Fiúkajak: Nádas Bence, Vidákovich Antal, Balaska Márk, Birkás Balázs, Gergely Olivér, Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté. Fiúkenu: Hajdu Jonatán, Balla Levente
U23. Női kajak: Kárász Anna, Simán Fanni, Szilágyi Anett, Hagymási Réka, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna. Női kenu: Lakatos Zsanett, Takács Kincső. Férfikajak: Dudás Miklós, Dombvári Bence, Tótka Sándor, Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Császár Gergely, Bárdfalvi Márk, Ilyés Róbert. Férfikenu: Korisánszky Dávid, Khaut Kristóf, Bodonyi András, Viola Viktor
A két korosztályt felölelő világbajnokság a felnőttek moszkvai vb-jét követően kiemelt helyet foglal el az idén a magyar kajak-kenusok életében. A versenyre nyolcvan nemzet legjobb utánpótláskorú versenyzőit várják – a szervezők ezerötszáz akkreditációval számolnak – közülük nem egyre alighanem már a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián főszerep vár. A világbajnokságot július 17–20. között rendezik meg Szegeden, a Maty-éri pályán. A finálékat szombattól rendezik meg, a napi program 9 órától kezdődik. Az esemény a helyszínen ingyenesen megtekinthető, míg a Sport Tv élőben közvetíti a világbajnokság eseményeit.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik