Kajak-kenu: Kozák Danuta címvédőként bizonyítana Szegeden

LIPICZKY ÁGNES, PIRCS ANIKÓLIPICZKY ÁGNES, PIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2019.08.19. 13:55
null
Kárász Anna (balra) úgy érzi, hogy a Kozák Danutával alkotott párosban már minden a helyén van (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Hullámzó szezon végén, a legfontosabb versenyen, a szegedi világbajnokságon juthat a csúcsra a Kárász Anna, Kozák Danuta kajak páros – az ötszörös olimpiai bajnok Kozák K–1 500 méteren is szeretne visszavágni az Európai Játékok ezüstjéért.  

 

NŐI KAJAK K–2, 500 MÉTER

Nem kérdéses: a magyar kajak-kenu sportban évek óta húzóágazatnak számító női kajak szakág viszi majd a prímet a szerdától vasárnapig tartó szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon is.

Egyvalami azonban biztosan változik: Kozák Danuta megszokott koreográfiája.

Az ötszörös olimpiai bajnok ezúttal nem ugrik át olyan sűrűn – akár távot is váltva – egyik hajóból a másikba. A válogatási szabályok szerint a maximálisan elnyerhető hat olimpiai kvóta megszerzését szem előtt tartva ugyanis a K–2500 méteren rajtoló páros nem lehet tagja a K–4500-as csapathajónak is. Hiába nyerte meg tehát Kozák valamennyi olimpiai számban a hazai válogatót, és (elő)jogával élve versenyzett K–1200, K–1500, K–2 500 és K–4500 méteren is a júniusi minszki Európai Játékokon, a hazai vb-re szűkítenie kellett a repertoárját, amelyből végül a sprintszám is kimaradt.

Kozák tehát 500 egyesben és Kárász Annával 500 párosban is címvédőként áll rajthoz egy hullámzóra sikerült idény legfontosabb viadalán. Azt azonban, hogy milyen formában teszi, első kézből nem tudni, miután a klasszis teljes elszigeteltségben, a média érdeklődését kizárva készült fel a világbajnokságra.

„A júniusi Európai Játékokra fizikailag és mentálisan is fáradtan érkeztünk, ami nagyon megnehezítette a versenyzést, miközben a győztes fehéroroszok csúcsformában voltak. A minszki viadal az azt megelőző válogatókhoz hasonlóan nagyon küzdelmes volt, de a rossz széria azzal a versennyel lezárult – segített az elmúlt hetek történéseit „rekonstruálni” a párostárs, Kárász Anna. Egy kis pihenő után júliusban kemény újraalapozásba kezdtünk, ami jót tett, szinte új szezont kezdtünk az elmúlt hét hétben. Most már jó formában vagyunk, napról napra nő bennünk a versenyzési láz, ami mindig jót jelent. A következő napokban rápihenünk kicsit a versenyre, ami megérzésem szerint ütős lesz! Kimondhatjuk: a címvédés a célunk, aranyéremért megyünk!”

KVÓTAFIGYELŐ
A szegedi világbajnokságon összesen 170 versenyzői és 82 hajókvótát osztanak ki. Női kajak egyesben, azaz K–1200 és K–1 500 méteren az első öt nyer tokiói indulói jogot, párosban, K–2500 méteren a legjobb hat helyezést elérő egység kap két-két versenyzői kvótahelyet. A K–4500 méteres számban az összes olimpiai kvótát a magyarországi viadalon lehet begyűjteni: a vb-n az első tíz csapathajó mindegyike négy-négy versenyzői kvótahelyet szerez. Amennyiben azonban kevesebb mint négy kontinens van képviselve az 1–10. helyen végző országok között, a 10., a 9., és ha szükséges, a 8. helyezettek kvótahelyeit újraosztják.
Kajak-kenuban a kvótákat az országuknak és nem névre szólóan nyerik el a versenyzők. A kvalifikációs rendszer alapelve, hogy egy sportoló csak egy versenyzői kvótahelyet szerezhet olimpiai kvalifikációs viadalon.

Kozákék háza táján jelentős változások történtek a szezon második felében. Az előző években edző-férjével, Somogyi Bélával az „egy edző, egy versenyző” felállásra esküdtek, ami világraszóló diadalokat eredményezett, a házaspár a világbajnoki felkészülésre azonban kis csapattá bővítette kettősüket: Somogyi irányításával végezte a munkát az elmúlt hetekben Kárász és a K–1200 méter indulója, Lucz Dóra is.

„A szezon elejéhez közelítve nem tudtam megmondani, pontosan mi, de azt éreztem, hogy valami hiányzott az egyéni felkészülésemből, valami nem volt kerek, mert nem volt olyan a mozgásom, amilyet szerettem volna – miután Danutáékkal közösen kezdtem készülni, visszakerültem a megfelelő ritmusba: nagy lendületet adott, hogy van, aki jobb nálam és húz az edzéseken. Nekem most erre volt szükségem – mondta a közös munkáról Kárász, aki elismerte, eleinte megszenvedte az átállást. – Az első két hét kritikus volt, nagyon ütött a mennyiség, de a harmadik hétre belerázódtam, és egyre inkább azt éreztem, minden a helyén van.”

A szegediek világ- és Európa-bajnoka hozzátette, a közös felkészülés társának is előnyére vált: „Úgy láttam, most Danutának is jót tett, hogy nem egyedül van. Lucz Dórival kiegészülve jó kis csapat alakult, a párost illetően pedig edzői oldalról is könnyebb volt tervezni a napi munkát.”

Kozák egyébiránt nemcsak a vízen figyelt oda 27 éves párostársára, akinek ez lesz az első felnőtt-világbajnoksága a hazai közönség előtt, hanem a neki két aranyat- és egy ezüstöt hozó 2011-es szegedi viadal tapasztalatával igyekezett a parton is felkészíteni.

„A felkészülés hajrájában Danuta megkérdezte, versenyeztem-e már hazai közönség előtt ilyen fontos versenyen, és miután megtudta, hogy csak korosztályos viadalon, ellátott néhány jó tanáccsal. Elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt őt is sokkolta a hangulat, a hihetetlen hangzavar, amit már akkor hallani fogunk, amikor beállunk a rajtgépbe. Felhívta a figyelmemet arra, hogy az utolsó kétszáz méterhez érve a hoppolást sem lehet majd hallani, és nagyon oda kell figyelni, hogy mindez ne vigye el a fókuszt a feladatról.”

Ami pedig Kozák egyesbeli szereplését illeti, abban bízhatunk, amit még ő maga mondott a csalódásként megélt Európai Játékok után, amelyen csak a négyessel tudott aranyat nyerni, és amelyen a K–1200 és 500, valamint a K–2500 méteres döntő után is ezüstöt akasztottak a nyakába.

„Az a jó, hogy úgy megyek el innen, hogy megpiszkálták a csőrömet – közölte Minszkben –, ez elég tüzet fog adni ahhoz, hogy Szegeden jobb legyek!”

NŐI KAJAK K–4, 500 MÉTER

Hogy folyamatosan van merítési lehetőség a női kajakos mezőnyünkben, jól példázza, hogy ismét új négyessel vág neki Magyarország a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak. A kvóta kötelező, az arany áhított cél a négyes számára.

Medveczky Erika (elöl), Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara és Bodonyi Dóra az aranyéremre hajt a hazai közönség előtt (Fotó: Koncz György)
Medveczky Erika (elöl), Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara és Bodonyi Dóra az aranyéremre hajt a hazai közönség előtt (Fotó: Koncz György)

„Mi a lényeg egy csapathajóban? Az, hogy mindenki megtalálja a helyét a kajakban, minden egyes versenyző maximálisan ki tudja evezni magát. Nemcsak a mozdulatoknak, a technikának kell hasonlónak lennie, hanem minden egyes testrésznek, porcikának is szinte egyszerre kell mozdulnia, sőt, együtt is kell gondolkodni ahhoz, hogy az egység valódi egység lehessen. Némi túlzással négy tökéletesen egyforma emberre van szükség.”

Íme egy négyesmenő, Kovács Katalin szavai, aki pontosan tudja, miről beszél, hiszen 1999 és 2011 között sokféle összeállításban nyert összesen nyolc világbajnoki címet K–4 500 méteren, és természetesen tagja volt a 2012-ben olimpiai győzelmet ünneplő négyesnek is.

Abból a négyesből a szegedi világbajnokságon már senki sem ül majd a magyar hajóban – pedig ülhetne például Kozák Danuta, aki azonban a lehető legtöbb 2020-as olimpia kvóta megszerzése érdekében egyesben és Kárász Annával párosban ragad lapátot 500 méteren. A magyar négyes hajó azonban így sem marad olimpiai bajnok nélkül: a szülés után tavaly februárban visszatérő Csipes Tamara a harmadik beülőben foglal helyet, s pásztázza majd szúrós tekintetével az ellenfeleket, így a fehérorosz és új-zélandi négyest, amely az elmúlt időszakban a sarkába ért az egységünknek.

„Sokan úgy vélik, bármilyen összetételben aranyesélyes a magyar hajó, s valóban van merítési lehetőségünk, négy-öt versenyzőnk is képes olyan formára, amely egyedülálló a nemzetközi mezőnyben – vélekedett Csipes. – A felkészítésünk jól sikerült, de nehéz dolgunk lesz a nagy riválisok ellen, ugyanakkor bízom benne, hogy hazai közönség előtt képesek leszünk megszerezni az aranyat.”

Hogy a versenyző által emlegetett idei merítés kiknek kedvezett?

Nos, 2017 és 2018 után ismét szerzett magának helyet Medveczky Erika, akire ezúttal új szerepkör vár: ő lesz a vezérevezőse a magyar csapathajónak.

„Gazsó Dorka lett volna eredetileg, és az edzéseken érzésre jól is siklott alattunk a hajó, ám amikor pályákat mentünk, valahogy mégsem tudtuk azt hozni, amit szerettünk volna, így a csere mellett döntöttünk, s én kerültem előre – mondta Medveczky. – Mivel nem erre készültem, van bennem extra izgalom. Jól érzem magam elöl, de azért ez másfajta feladat, mint amit eddig csináltam: eddig csak az előttem ülő tarkóját kellett néznem, s nyomnom kőkeményen, most azért nagyobb a feladat és a felelősség is.”

A 2018-as montemori diadal után ismét tolóemberként szerepelhet a szolnoki Bodonyi Dóra, aki nem tagadja, nagyon várja már a rajtot.

„Én még sosem indultam hazai rendezésű világbajnokságon, utánpótláskoromban sem, így kíváncsi vagyok, milyen lesz a vízen megélni a hangulatát – mondta, s természetesen kitért az egységre is. – A kezdeti nehézségek után, például hogy ki hol ül a hajóban, egész jól összecsiszolódtunk. Mentünk jó és kevésbé jó pályákat, ám ez ilyen hosszú felkészülésben benne van. A rajtunkon még van mit javítani az utolsó napokban, de jók leszünk a vébén.”

Gazsó Alida Dóra, a csapat újonca eredetileg az U23-as világbajnokságra készült, aztán olyan jól sikerült a tavaszi munkája, hogy a felnőttnégyesben találta magát.

„Sokáig úgy készültünk, hogy én vagyok a vezérevezős, és az első beülőben tényleg izgultam. Nem volt nekem való a sztrók pozíciója, amelyben életemben először ültem. Túlagyaltam az edzéseket, folyton azon gondolkodva, mikor kell kis csapás, mikor kell nagy csapás… De amikor beraktak a második helyre, sokkal komfortosabban éreztem magam, itt csak nyomni kell – ez a nekem való feladat.”

KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, SZEGED
A MAGYAR INDULÓK
KAJAK, NŐK
200 m. K–1:
Lucz Dóra. K–2: Lucz Anna, Kiss Blanka. 500 m. K–1: Kozák Danuta. K–2: Kozák Danuta, Kárász Anna. K–4: Medveczky Erika, Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra. 1000 m. K–1: Csipes Tamara. K–2: Hagymási Réka, Medveczky Erika. 5000 m. K–1: Bodonyi Dóra

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik