Kajak-kenu: Kopasz a fő számával csak a keringését indította be

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 21:03
null
Nagy Bianka és Bolla Virág csatája (Fotó: Frank Yvette/Délmagyarország)
Az 1000 méteres futamokkal kezdődött el a kajak-kenusok háromnapos országos bajnoksága, a kenus Balla Virág háromból három döntőt nyert meg, és sok tehetséges fiatal nyakába is került medália.

Szokatlan távok, új prioritások és számhalmozó klasszisok határozzák meg a kajak-kenusok ünnepi versenyhétvégéjét Szegeden – az országos bajnokság a nem olimpiai számokban egyben válogató a szeptemberi koppenhágai világbajnokságra.

Az olimpiai diadal után Kopasz Bálint (Graboplast Győr) új kihívás után nézett, fő számát, a K–1 1000 métert ezúttal bemelegítésnek szánta a szombati programban helyet kapó új ötkarikás szám, a K–2 500 méteres viadal előtt.

„Az olimpiát követően nagy volt a forgatag, nemigen volt időm a testemmel foglalkozni, néhány napom maradt rá, hogy a versenyhez méltóan készüljek fel   – jegyezte meg a több utcahosszal megnyert K–1 1000 méteres döntő után Kopasz.  – Az ezerméteres verseny beindította a keringésemet a szombati napra, ezen a hétvégén ugyanis a K–2 500 méterre összpontosítok. Erős, összeszokott egységekkel kell felvennünk a versenyt Erdőssy Csabával, akinek a technikáját még meg kell éreznem, de győzni szeretnénk.”     

VÉLEMÉNYEK

Adolf Balázs, a C–1 1000 m győztese: – Fájdalmas volt a döntőbeli pálya, épp, mint az olimpián, de ez így van jól. Nem szoktam különbséget tenni futamok között, egyet sem tudnék elengedni, nem lenne szerencsés hozzáállás a jövőre nézve. Szeretném minden versenyen a maximumot nyújtani. Amikor esélyesként állok be a rajtba, az egyfelől teher, másfelől önbizalmat is ad.

Kiss Blanka, a K–2 1000 méter győztese: – Az egyesületi pontverseny miatt vállaltuk az ezer párost. Nem sokat párosoztunk mostanában Lucz Annával, jó volt arra is, hogy kicsit visszaszokjunk. Nem sok emlékünk volt az egy kilométerről, mindketten az utánpótlásban versenyeztünk legutóbb ezen a távon, kérdezgettem is a mezőny többi tagjától, hogyan épül fel egy ezres pálya.

Míg a férfi kajakosoknál klasszikus távnak számít az egy kilométer, elsőre kicsit furcsa volt ugyanez a táv a női kenusoknál – 1000 méteren először rendeztek futamokat hazai viadalon. A nyitó napot Balla Virág uralta, aki egyesben az 500 és az 1000 méter egyéni aranyát is begyűjtötte, és győri csapattársával, Takács Kincsővel C–2 1000 méteren is nyert. A vb-ezüstérmes kenusnak sűrű a hétvégi programja, amellett, hogy hét számban is vízre száll, szombaton a parton kap főszerepet.

„Az olimpia után lement rólam a stressz, örömevezés nekem a bajnokság. Az ezer méter nem teljesen idegen terep, otthon szoktunk evezni fordulós ezer métereket. Egyesben a saját tempómban tudtam teljesíteni a pályát, s noha Kincsővel párosban nem volt tapasztalatunk, meglepően jól bírtuk – mondta Balla, aki a harmadik aranyérmének átvétele után a dobogó tetejéről autóba pattant, hogy szombaton, Győrben egy másik szerepkörben alakítson nagyot. – A legjobb barátnőm megy férjhez, én leszek a pár sofőrje, én viszem a gyűrűket, és még beszédet is mondok. Nem tudom, milyen állapotban érkezem vissza vasárnap Szegedre, de mindent megteszek, hogy minél több aranyat nyerjek.”     

KAJAK-KENU    ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ÉS VILÁGBAJNOKI VÁLOGATÓVERSENY, SZEGED  
Férfiak
1000 m
K–1.
Országos bajnok: Kopasz Bálint (egyesület: Graboplast Győri VSE, edző: Demeter Irén) 3:26.667,   2. Vajda (Atomerőmű SE) 3:33.224, 3. Béke (KSI SE) 3:33.641
K–2. Ob: Noé Bálint, Kulifai Tamás (BHSE, MTK, e.: Gannoruwa Levente, Matyus Zsolt) 3:11.057,    2. Szendy, Szántói (MVM Szeged, Vasas SC) 3:11.096, 3. Boros, Erdélyi (Graboplast Győri VSE) 3:15.496
K–4. Ob: Kirkov Valentin Iván, Bükkösi Raymond, Tomori Gergely, Kovács Gergő (FTC, FTC, FTC, Vasas SC, e.: Kassai Álmos, Szellák Dávid) 2:56.892,   2. Boros, Erdőssy, Erdélyi, Mikó (Graboplast Győr) 2:57.335, 3. Zöld, Steinbach, Tribol B., Tribol B. (FTC, FTC, Erzsébeti Spartacus MTK, Erzsébeti Spartacus MTK) 3:00.683
C–1. Ob: Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE, e.: Pétervári Pál, Demeter István László) 3:49.594,    2. Kiss B. (DKSE Dunaújváros) 3:54.228, 3. Koleszár Z. (Atomerőmű SE) 3:56.172
C–2. Ob: Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám (DKSE Dunaújváros, MVM Szeged) 3:40.714,   2. Sáfrán, Bakó (KSI SE) 3:42.401, 3. Kiss B., Bodonyi (DKSE Dunaújváros, DVTK) 3:42.714
C–4. Ob: Horváth Benedek, Kovács Áron, Bucsi Bence, Kovács Máté András (DKSE Dunaújváros, e.: Molnár Gergely, Horváth Attila) 3:27.432,    2. Korisánszky, Fekete, Bagyánszki, Nagy O. (MTK, UTE, UTE, UTE) 3:28.084
Nők
500 m
C–1.
Ob. Balla Virág (Graboplast Győri VSE, e.: Szabados Krisztián) 2:05.229,   2. Kiss Á. (MVM Szeged) 2:06.647, 3. Kisbán (Lágymányosi Spari) 2:07.534
1000 m
K–1.
Ob: Gazsó Alida Dóra (KSI SE, e.: Mórocz István) 3:50.532,   2. Pupp (Atomerőmű SE) 3:53.815, 3. Szendy (KSI SE) 3:55.580
K–2. Ob: Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE, e.: Homoki Tamás) 3:40.115,   2. Csengeri, Pető (City-Gas Tiszafüred SE) 3:41.624, 3. Csay, Czéllai-Vörös (Graboplast Győri VSE) 3:41.719
K–4. Ob: Fojt Sára, Ujfalvi Laura, Biben Karina, Bakó Olga (KSI SE, UTE, KSI SE, KSI SE, e.: Beéné Samu Andrea, Gintl Andrea, Mórocz István) 3:25.840,   2. Csengeri, Párdi, Kulcsár, Pető (City-Gas Tiszafüred SE) 3:30.284, 3. Csay, Douchev-Janics, Czéllai-Vörös, Heim (Graboplast Győri VSE) 3:31.753
C–1. Ob: Balla Virág (Graboplast Győri VSE, e.: Szabados Krisztián) 4:28.222,    2. Nagy B. (MVM Szeged) 4:28.996, 3. Kisbán (Lágymányosi Spari) 4:32.309
C–2. Ob: Balla Virág, Takács Kincső (Graboplast Győri VSE, e.: Szabados Krisztián) 4:17.115,   2. Zagyvai, Szemán (Váci Karakán) 4:29.167, 3. Horton, Kulcsár (BKV Előre, DKSE Dunaújváros) 4:32.445

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik