Kajak-kenu: két válogatottunk megbukott a drogteszten

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.02. 09:02
null
Ha igazak a hírek, nem lesz oka a mosolygásra Csipes Tamarának (Fotó: AFP)
A Blikk információja szerint a júniusi baki Európai Játékokra készülő magyar kajak-kenu válogatott két tagja, Csipes Tamara és Dombvári Bence megbukott a drogteszten. Ezt Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője megerősítette, hozzátéve, hogy a két sportoló pozitív drogtesztje nem minősül doppingesetnek, ezért nem is kerül a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elé.

A lap úgy tudja, a versenyzőkkel szemben fegyelmi eljárás indult, és kikerültek a válogatottból. A szövetség értesítette a versenyzők klubját, a Honvédot, ugyanakkor a sajtót nem tájékoztatták eddig az esetről.

„Csütörtökön kaptuk az értesítést a szövetségtől, hogy két versenyzőnk, Csipes Tamara és Dombvári Bence válogatottbeli kerettagságát felfüggesztették sportolóhoz nem méltó magatartás miatt – mondta a Blikknek Horváth Gábor, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok szakosztály-igazgatója. – A részletekről sokkal többet nem tudok mondani, mert előbb házon belül le kell folytatnunk a fegyelmi vizsgálatot.”

Az Origo szerint a doppingteszten átmentek, de a drogteszt kokaint mutatott ki a szervezetükben, így nem indulhatnak az Európai Játékokon.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára a Duna tévécsatorna műsorában cáfolta azt a hírt, hogy a szövetség megpróbálta eltitkolni a történteket – amelyekről konkrétan sem neveket, sem tényeket nem említett. Azt mondta, ahogy értesültek két versenyzőjük sportemberhez méltatlan viselkedéséről, azonnal léptek az ügyben.

„A szakmai igazgató és a vezetőedző felfüggesztette az érintettek válogatott kerettagságát és megvonta tőlük a juttatásokat" – nyilatkozott Schmidt Gábor, hozzátéve, az MKKSZ nem jelölte a két sportolót az Európai Játékokra utazó csapatba.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke az Origónak azt mondta, hogy nincs „semmilyen fegyelmi ügy" a két sportoló ellen, csupán „egy szabálytalanság történt az edzőtáborban".

Úgy fogalmazott: a szabálytalanságról tájékoztatták az elnökséget, amely tudomásul vette ezt. Baráth Etele azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mi történt az edzőtáborban.

Mivel nem versenyen, hanem edzőtáborban buktak meg, így akár indulhatnának a világbajnoki válogatón és az augusztusi olimpiai kvalifikációs vébén is, Storcz Botond szövetségi kapitány szerint azonban erről még korai beszélni.

TISZEKER ÁGNES: NEM MINŐSÜL DOPPINGESETNEK
Nem sokkal az után, hogy Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy „tudomása szerint sem Csipes Tamara, sem pedig honvédes klubtársa Dombvári Bence nem bukott meg, de elismerte, hogy történt szabálytalanság", a Telekom Sporthír Szolgálat kérésére, illetve a sportvezető kijelentésére reagálva Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője is megszólalt.

 

Tiszeker Ágnesről köztudott, hogy színrelépése óta minimálisra csökkent a magyar sportolók által elkövetett, a WADA dopping-kódexének egyre szigorodó előírásaiba ütköző kihágások száma, sokat ismételt alapelve pedig az, hogy a mintákat – bárki is kezdeményezi –, nem lehet eltüntetni, az eseteket pedig így vagy úgy eltussolni. Ezúttal is ennek szellemében nyilatkozott.

„Ami történt, az sajnálatos, és például kell, hogy szolgáljon minden sportoló számára, azt viszont határozottan ki kell jelentenem, hogy sem Csipes, sem pedig Dombvári nem követett el doppingvétséget, és ezért az esetük nem is kerül a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA elé. Egyszerűen azért, mert egy versenyen kívüli doppingellenőrzéshez kapcsolódó drogteszt mutatta ki a szervezetükben a kokainfogyasztás nyomait. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha ezt az eredményt egy olimpián, világ- és Európa-bajnokságon vagy egy világkupaversenyen produkálják, egyértelmű, hogy más az eset súlya és elbírálása: akkor a kimutatott kokainfogyasztás már kimeríti a doppingvétség fogalmát” – hangsúlyozta a szakember.

Kijelentését tovább pontosítva Tiszeker Ágnes arra is rávilágított, hogy miért van szükség – főképpen a fiatal sportolók körében – a drogtesztek elvégzésére.

„A Magyar Olimpiai Bizottsággal teljes egyetértésben döntöttünk úgy, hogy a felkészülés időszakában megelőző, de úgy is fogalmazhatok, hogy figyelmeztető és felvilágosító céllal a doppingellenőrzésekkel párhuzamosan drogteszteket is elvégzünk, mintegy jelezve, hogy a kábítószerek fogyasztása is súlyos következményekkel járhat együtt. Jól tudjuk, hogy egy-egy hétvégi buliban vagy rendezvényen sok minden megtörténhet. Csupán emlékeztetőül: tavaly a nankingi ifjúsági olimpiai játékokra készülő valamennyi magyar válogatott sportolónak a drogellenőrzésen is bizonyítania kellett, hogy »tiszta«.”

Tiszeker Ágnes azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy mostantól – pontosan az elmondottak szellemében – a történtek minősítése már nem a Magyar Antidopping Csoport kötelessége, és nem is a doppingeseteket vizsgáló fegyelmi bizottságé.

„Tekintettel arra, hogy a történteket semmiképpen sem lehet a doppingvétségek közé sorolni, mostantól a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Kajak-kenu Szövetség hatásköre a szükséges lépések megtétele. Tudomásom szerint a szövetség már meg is hozta a fegyelmi határozatát: Csipest és Dombvárit kizárták a válogatottból, így nem is indulhatnak a baki Európai Játékokon. Mi a magunk részéről továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a sportolók egészségtudatos életet éljenek, tartsák be a szabályokat és fogadják meg a tanácsainkat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik