Noé Zsombor átesett a koronavírus-fertőzésen (Fotó: Tumbász Hédi, archív)

 

Két negatív eredmény esetén vehettek részt a válogatott számára kialakított edzőtáborokban a kajakosok, illetve a kenusok. Az első tesztet még otthon, a másodikat azonban már a tréningek helyszínén végezték el a sportolókon. Így az a két kajakos, aki pozitív eredményt produkált, a karanténtáboron belül is karanténba került.

„Ők végig tünetmentesek voltak, de azért el kell mondjam, hogy nagyon fegyelmezetten két hétig a szobájukban maradtak külön-külön szobában Dunavarsányban, és innen is szeretném megköszönni, mert az edzőtábor személyzete és ott a kollégák is nagyon sokat segítettek abban, hogy ezt a dolgot át tudjuk vészelni” – mondta el a Hír TV-nek Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

A kéthetes kényszerpihenő után újra tesztelték a két sportolót, az eredmény ezúttal már negatív lett. S hogy milyen profi versenyzők alkotják a magyar válogatottat, azt jól mutatja, hogy a két kajakos azonnal elment evezni.