Kajak-kenu: két éremre hajt Szegeden a vb-címvédő páros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 14:55
Milánó és Racice után a Maty-éren csapnak össze a világ legjobb kajakosai és kenusai. A hagyományos szegedi világkupán idén 54 ország versenyzői szállnak vízre, és ezen a hétvégén már bemutatkozik a teljes magyar élvonal is. Élükön a szegediek kedvencével, az utóbbi tíz év legsikeresebb kenusával, Vajda Attilával.

A tavaly C–2 1000 méteren világbajnoki címet szerző Vasbányai, Mike páros a milánói világkupán nem állt rajthoz a legerősebb számában, C–2 500 méteren viszont bronzérmet szereztek. Emellett Vasbányai ezer, Mike ötszáz egyesben tesztelte magát – előbbi a negyedik, utóbbi a harmadik helyen zárt.

„Henrikkel valljuk, egyesben is kiemelkedően kell szerepelni ahhoz, hogy a páros jól működjön, és mindketten rengeteget beleteszünk az egyéni felkészülésbe. Neki fontos az ezer egyes is, de idén is természetesen az ezer páros lesz a fő számunk, amelyet szeretnénk megnyerni a szegedi világkupán” – mondta Mike Róbert, aki bízik benne, hogy a rövidebbik távon is, amelyen gyorsultak az elmúlt esztendőhöz képest, dobogóra tudnak állni.

Így gondolkozik a szegedi világkupán három számban rajtoló Vajda Attila is, aki múlt héten elutazott Szolnokra, ahol ismét Kozák Danutával edzett együtt. A két versenyző tavasszal is közösen edzőtáborozott néhány hétig Portugáliában, jó hatással voltak egymásra, így most ismét együtt készültek fel a világkupára és a két hét múlva esedékes válogatóra.

„Kellett egy kis frissítés, és Danával nagyon jól tudunk együtt dolgozni” – árulta el Vajda Attila, aki bár munkából érkezik a világkupára, mindent megtesz azért, hogy a nagy riválisokkal, Brendellel, Oldershaw-val felvéve a versenyt sikert szállítson a szegedi közönségnek.

A sprintereknél nagy szerep hárul a győri versenyzőkre, akik a milánói vk-n C–1 200 méteren bronzérmes Lantos Ádám és Nagy Péter mellett női vonalon is „erősen” képviseltetik magukat: konkrétan csak Szabados Krisztián versenyzői szállnak vízre. Az egyesben induló vb-bronzérmes Lakatos Zsanett nagy reményekkel vág neki a Maty-éri viadalnak, bár nem titkolja: nem lesz könnyű helyzetben.

„Figyeltem a másik két világkupa eredményeit, és leszűrtem, hogy jó sokat fejlődtek a riválisok. De én is érzem, hogy az elmúlt évhez képest nagyot léptem előre, ami jórészt annak is köszönhető, hogy együtt edzünk a férficsapattal. Gyakran nézem Lantos Ádám evezését, technikáját, igyekszem ellesni tőle mozdulatokat, és tényleg nagy húzóerő számunkra, hogy velük készülhetünk. Ezért is bízom benne, hogy Szegedről sikerül a legfényesebb érmet elhozni” – mondta Lakatos Zsanett.

KAJAK-KENU, MAGYAR KERET A SZEGEDI VILÁGKUPÁRA
FÉRFIAK
K–1 5000 M
A-egység: Noé Milán
B-egység: Petrovics Máté
K–1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombvári Bence
B-egység: Schenk Áron
K–1 500 M
A-egység: Dombvári Bence
B-egység: Dudás Miklós
K–1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Tótka Sándor
B-egység: Dudás Miklós
K–2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombi Rudolf, Kökény Roland
B-egység: Petrovics Máté, Gere Bálint
K–2 500 M
A-egység: Dombi Rudolf, Boros Gergely
B-egység: Noé Bálint, Noé Milán
K–2 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Molnár Péter, Bán Kristóf
B-egység: Horváth Bence, Szomolányi Máté
K–4 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel
B-egység: Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila
C–1 5000 M
A-egység: Vajda Attila
B-egység: Sarudi Pál
C–1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vajda Attila
B-egység: Kiss Tamás
C–1 500 M
A-egység: Vajda Attila
A-egység: Khaut Kristóf
C–1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Lantos Ádám
B-egység: Nagy Péter
C–2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
B-egység: Vass András, Varga Dávid
C–2 500 M
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert
B-egység: Szabó Kristóf, Szabó Gábor
C–2 200 M
A-egység: Lantos Ádám, Nagy Péter
B-egység: Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán
C–4 1000 M
A-egység: Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor
B-egység: Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell
NŐK
NK–1 5000 M
A-egység: Csay Renáta
B-egység: Nagy Flóra
NK–1 1000 M
A-egység: Medveczky Erika
B-egység: Csay Renáta
NK–1 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Kozák Danuta
B-egység: Kárász Anna
NK–1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Vad Ninetta
B-egység: Tóth Dzsenifer
NK–2 1000 M
A-egység: Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra
B-egység: Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna
NK–2 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Horváth Noémi, Bodonyi Dóra
NK–2 200 M
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer
B-egység: Hagymási Réka, Hagymási Anita
NK–4 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta
B-egység: Nagy Flóra, Horváth Alexandra, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna
NC–1 200 M
A-egység: Lakatos Zsanett
B-egység: Balla Virág
NC–2 500 M
A-egység: Lakatos Zsanett, Takács Kincső

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik