Kajak-kenu: Janics Natasa visszatér! Rajthoz áll az olimpiai válogatón

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 12:34
null
Douchev-Janics Natasa visszatér (Fotó: Tumbász Hédi)
A háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa is elindul a szerdán kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs versenyen – hívta fel rá a figyelmet a Blikk.

 

 

A Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapján található versenyműsorból kiderült, a 38 esztendős kajakos egyéniben 200 és 500 méteren indul, míg párosban a 40 éves, kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinával egy hajóban 500 méteren versenyez. Mindhárom olimpiai szám.

A Jugoszláviában született sportoló 2004-ben Athénban magyar színekben 500 méteren egyéniben és párosban (Kovács Katalinnal) aranyérmet nyert. Négy évvel később Pekingben Kovács Katalinnal párosban ismét olimpiai bajnokok lettek.

Douchev-Janics Natasa 2018-ban úgy tervezte, részt vesz a hatodik olimpiáján Tokióban, ám sérülések miatt 2019-ben úgy döntött, befejezi a versenyzést – igaz, megjegyezte, tíz százalék esélyt ad magának a folytatásra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik