Kajak-kenu: Hadvina-Bodonyi Dóra másfél hónappal szülése után már a csapattal edz

P. SZ.P. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.10.31. 09:52
null
Hadvina-Bodonyi Dóra három hete csatlakozott társaihoz, és már napi kétszer evez (Fotó: Nemzeti Sport)
Gyermekáldás miatt teljes egészében kihagyta a 2022-es versenyszezont olimpiai aranyérmes kajakozónk, Hadvina-Bodonyi Dóra, azonban csupán másfél hónappal szülése után már meg is kezdte a felkészülést a 2023-as évadra.

 

Senkit sem láthattunk a Tokióban ötkarikás bajnok női kajak négyes tagjai közül az idén versenyezni. Volt, aki sérüléseit kúrálta, volt, aki „csak” (teljesen megérdemelten) regenerálódott, feltöltődött a következő olimpiai ciklus előtt, Hadvina-Bodonyi Dóra pedig gyermekáldás elébe nézett. Augusztus elején megszületett kislánya, akivel szerencsére minden a legnagyobb rendben.

„Szerencsére Holli »jó« baba, most már átalussza az éjszakát, rendesen eszik, le is kopogom – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Tokióban K–4 500 méteren olimpiai bajnok Hadvina-Bodonyi Dóra kajakos. – Persze, néha vannak nyűgös időszakok, de alapvetően minden rendben.”

Még csak két és fél hónap telt el a szülés óta, a Japánban Kozák Danutával párosban 500 méteren bronzérmet szerző Hadvina-Bodonyi már hetekkel ezelőtt edzésbe állt.

„Viszonylag hamar elkezdtem… hát, nem mondanám, hogy edzeni, de mozogni – folytatta az ötszörös világbajnok kajakozó. – Három hete csatlakoztam a többiekhez, mostanra már a csapattal készülhetek. Napi kétszer evezünk, az időjárás is kegyes hozzánk, remélem, így is marad, és sokáig edzhetünk vízen. Örülnék, ha nem maradna ki túl sok idő a tavaszi vízre szállásig, mert most érzem úgy, hogy kezd ténylegesen visszatérni a korábbi mozgásom, egyre jobban ráérzek a technikámra, érzem, hogy gyorsan halad a hajó. Két hét múlva el is utazunk Horvátországba edzőtáborozni, bízom benne, hogy december elejéig-közepéig vízen maradhatunk.”

Hadvina-Bodonyi hozzáfűzte, reális célnak tartja, hogy a 2023-as duisburgi, olimpiai kvótaszerző világbajnokságon rajthoz álljon, ha nem így lenne, bele sem állt volna a munkába ilyen hamar.

„Szerintem jó úton járunk, de nagyon sok munka vár rám, hogy a tavalyi formámat mutassam, erre szerintem a párizsi olimpia évére van esély – értékelte jelenlegi állapotát hatszoros Európa-bajnokunk. – Bízom benne, hogy jövőre elég jó formába kerülök. Erősödnöm kell, illetve még mindig van körülbelül öt kiló plusz rajtam a szülés után, amit most már jó lenne minél hamarabb leadni…”

S mint korábban említettük, az idén a női mezőny nagyágyúi pihentek, a feltörekvő generáció tagjai mutathatták meg, mire képesek. A Szolnoki Kajak-kenu Klub kiválósága figyelemmel követte őket, s úgy gondolja, jövőre jelentős kihívói lehetnek egymásnak a válogatott keretbe kerülésért.

„Ők is jó úton járnak, de nekik is erősödniük kell, hogy meghatározó szereplők legyenek a nemzetközi mezőnyben – mondta a fiatalokról Hadvina-Bodonyi. – Ehhez persze rutinra van szükségük, amivel senki sem születik. Mindenesetre nagyon biztatónak találom, hogy már a kanadai világbajnokság után a müncheni Európa-bajnokságra is óriási fejlődést mutattak, pedig két hét sem telt el a két esemény között. Ügyes lányok, arra számítok, nehéz lesz ellenük versenyezni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik