Kajak-kenu: elutasította Janicsék országváltását a nemzetközi szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.08. 16:15
null
A nemzetközi szövetség elutasította Janics kérelmét (NS-archív)
Elutasította Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea országváltásra benyújtott kérelmét a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).

„Informálisan már korábban tájékoztatták a döntésről a magyar szövetséget, amely tudomásul veszi azt” – reagált kedden az MTI-nek az ICF december végi hírleveléből kiderült határozatokra Ábrahám Attila, a magyar szövetség főtitkára.

A sportvezető hozzátette, a határozatok véglegesnek tekinthetőek, de azt nem tudja, hogy esetleg valaki akar-e „trükközni”.

Douchev-Janics Natasa szerb, Csipes Tamara ausztrál, Paksy Tímea osztrák színekben szerette volna folytatni pályafutását.

Az ICF ugyanakkor jóváhagyta többek között Benedek Dalma Szerbiába való távozását, illetve hogy Sarudi Alíz a jövőben ciprusiként versenyezzen. A szlovák Marcel Potocny és a német Bastian Prekel pedig megkapta az engedélyt, hogy magyar színekben induljon a nemzetközi viadalokon.

A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha – jelen esetben – a magyar szövetség ehhez hozzájárul. A házastárs esetében nincs ilyen megkötés, így például Benedek országváltásához nem volt szükséges a magyar szövetség hozzájárulására, mivel férje szerb. Az MKKSZ októberben úgy döntött, 150 ezer eurót kér a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics versenyzői engedélyének kiadásához, aki az olimpia után jelezte, hogy a jövőben ismét szerb színekben szeretne indulni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik