Fotó: Földi Imre

– Nem haragszik meg, ha nem éppen egy ünnepi kérdéssel kezdem: mi zajlik most a kajak-kenu sportban?     
– Maradjunk annyiban, hogy van egy kis zűrzavar, a gyorsasági versenyszámok csökkentésével valóban sokkoló döntést hozott a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága, hiszen olyan számokat helyezett előtérbe, amelyek egyelőre nem is léteznek. Mondhatjuk azt is, hogy édestestvérünk, a szlalom az életünkre tört.

VASKUTI ISTVÁN

Születési idő, hely:   1955. december 4., Debrecen

   Sportága:   kajak-kenu

Egyesületei:    Bp. Építők (1966–1979), Bp. Honvéd (1979–1988)

     Legjobb eredményei:    olimpiai bajnok  (C–2 500 m, 1980),  9x világbajnok   (C–2 500 m, 1977, 1978, 1981, 1985, 1986; C–2 1000 m, 1986; C–2 10 000 m, 1978, 1981, 1983), 3x vb-3.  (C–2 500 m, 1982; C–2 10 000 m, 1979, 1982)

– Édestestvérünk?     
– Így szoktam fogalmazni. Nagyobb mostohatestvérünk az evezés, amelyet nagyon kell tisztelnünk, hiszen egy-egy olimpián dupla méretű kabátot borít ránk. Közel négyszáz olimpiai indulóval erre szabják a pálya infrastruktúráját, az öltözőket, a lelátókat, mindent, amit mi, kajakosok és kenusok is élvezhetünk. Más hagyományokkal, más háttérrel rendelkezik ez a sportág, amely jóval nagyobb népszerűségre tett szert a világban, mint a miénk, ez a nézettségen és a zsúfolt lelátókon is jól látszik. És akkor itt van a szlalom, amelyet talán jobb lett volna nem magunkkal cipelni annak idején. Ám most már elég kényes és az olimpia szempontjából kockázatos is lenne a válás.

–  Mit takar az, hogy „magunkkal cipelni”?     
– Hosszú évtizedeken át elég szépen el volt a síkvízi vagy ma már gyorsasági szekció magában. 1976-ban, Montrealban hozták be az ötszáz métereket, a férfiak előtt megnyílt a duplázás lehetősége, és szépen csordogált minden a saját medrében. A szlalom szakág egy 1972-es bemutatóverseny után jó időre el is tűnt – nem véletlenül, ehhez ugyanis nehéz volt megfelelő helyszínt találni. Húsz év szünet után Barcelonától egy órányi távolságra, La Seu d'Urgellben egy árvízveszélyes kisebb folyó melléktermékeként tudtak szlalompályát létrehozni. Tulajdonképpen ekkor kezdődött el a szakág olimpiai pályafutása, ami nem igazán illik bele a jelenlegi olimpiai irányokba, hiszen építés és üzemeltetés szempontjából cseppet sem olcsók és nem is fenntarthatók a létesítmények. Ahol nincs folyóvíz, ott nemcsak a pálya építése jár hatalmas költségekkel, hanem az üzemeltetése és a vízigény kielégítése is: 2000-ben Sydneyben be sem vállalták az ausztrál szervezők az építést. Kevesen tudják, de az ottani szlalompályát a nemzetközi szövetség és a versenyen induló országok költségén építették meg, a szervezőbizottság fizette vissza apránként a beruházás költségeit az ICF-nek és azon keresztül a tagországoknak, amelyek hiteleztek. Ráadásul a pálya körüli hercehurca következtében történhetett meg, hogy lecsökkent a sportágnak járó kvótaszám is. Atlantában háromszázötven síkvízi és százharmincöt szlalomkvótával rendelkezett az ICF, az indulók száma ettől eltért. Mivel Sydneyben az utolsó pillanatban dőlt el, hogy lesz szlalomverseny, a mi háromszázötven kvótánkon belül kellett megoldani az ő nyolcvan helyüket is. Tokióra jelenleg kétszáznegyvennyolc hellyel számolhat a gyorsasági szakág. Mivel a NOB költséghatékonyabb, olcsóbb játékokat akar, csökkenteni próbálja az indulói létszámokat, a szlalom pedig úgy próbál meg több közvetítési időt s így a jogdíjakból nagyobb összeget kiharapni magának, hogy házon belül borítja fel az arányokat.

–  Az még nem dőlt el, mely számokat veszik el a gyorsasági szakágtól. Mit tippel?     
– Nem tudom. Talán két kétszázas számtól köszönünk el, ám hosszú távon veszélyben érzem a négyesek helyzetét is. És ha a csapathajókat teszik ki a programból, akkor bizony egy tollvonással az erős kajak-kenus nemzeteket és a sportágat is kinyírják. De egyelőre még csak a találgatás fázisában vagyunk.

– Aki figyelemmel kíséri a kajak-kenut, érzékelheti, hogy 2012 óta folyamatosan változik valami: hol a számok, hol a számonkénti indulói létszám, mintha nem lenne a helyén a sportág. Rosszul látjuk?     
– Civilizációs forradalomban élünk, ahol folyamatosan változtatni kell annak érdekében, hogy megfeleljünk a NOB igényeinek, amely már nem is elsősorban a televíziós nézettséget veszi figyelembe, hanem a kattintásokat számolja. Olyan generációnak kell tartalmat adnunk, amely tíz másodpercnyi figyelemre képes, és azon a tíz másodpercen belül is öt dologgal foglalkozik egyszerre. Én úgy látom, sok sportág, sőt, maga az olimpia is keresi a helyét a világban. Ez ilyen korszak, ilyen világ. Kíváncsi vagyok rá, megbirkózunk-e vele.

– Közben viszont régi világot teremt a BKV vízitelepén.     
– Január óta nyugdíjas vagyok, és úgy döntöttem, elég aktív vagyok még ahhoz, hogy elkezdjek az utánpótlással foglalkozni. Amikor érkeztem, négy-öt személyes kenuscsoport volt a klubnál, ma több mint húsz gyerekkel dolgozom, hétéves kortól tizenkilencig bezárólag, köztük van az unokám, Olivér is. Élvezem ezt a munkát, a karanténidőszakot végigeveztem velük, kezdtem már én is formába lendülni, amikor újra motorcsónakba szálltam. Meg sem fordul a fejemben, hogy valamelyikükből lesz-e olimpiai bajnok, egyszerűen csak boldog vagyok attól, hogy közösséget kovácsoltam, hogy olyan edzéseket, élményeket biztosítok nekik, amelyektől fejlődik a személyiségük. Szépen, rendesen dolgoznak, képesek az erőfeszítésekre, megtanulnak társaságban kommunikálni, megérzik a munka és a siker összefüggéseit, és ahogy ők mondják, legalább nem „kockulnak”. Ha már ezzel adtam valamit nekik, akkor boldog ember vagyok. Így, hatvanöt évesen is.