Kajak-kenu Eb: egy női és egy férfiarany a sprintszámokban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.16. 13:10
null
Lucz Dóra K–1 200 méteren győzött Plovdivban (Fotó:facebook.com/MKKSZ)
A plovdivi kajak-kenu Eb 200 méteres döntői is – a szombat délelőtti és a vasárnap délelőtti finálékhoz hasonlóan – egy magyar hölgy győzelmével kezdődtek, majd a női K–1 után férfi K-2-ben is győztek a mieink. ezzel a sprintszámok után kilenc aranynál, két ezüstnél és három bronzéremnél tartanak a magyar versenyzők Bulgáriában.  

 

Női K–1200 méteren a szombaton 500 négyesben is győztes Lucz Dóra nyert, ezzel megszerezte a nyolcadik magyar aranyat Plovdivban. Érdekesség, hogy a nyolcból ez volt a hatodik női elsőségünk és az ötödik női kajakban. A hölgyek között eddig hat számban osztottak aranyérmet kajakban, s ebből nyertünk meg ötöt (a kivétel a K–2500 méter, amelyben a 4. helyet szereztük meg vasárnap délelőtt).

„Az előfutamban nem jött össze a jó rajt, most viszont szerencsére igen, utána pedig végignyomtam. A dán versenyzőt nem láttam, ő messzebb volt tőlem, de a lengyel ott lapátolt mellettem, s ő nagyon jól szokott rajtolni. Amikor láttam, hogy ott vagyok mellette, megnyugodtam. Nagyon örülök az itteni szereplésemnek” – mondta az MTI-nek UTE 22 éves kajakosa, aki az első felnőtt Eb-jéről két arannyal térhet haza.

Női C–1 200 méteren Devecseriné Takács Kincső végzett a 2. helyen az orosz Oleszja Romaszenko mögött, míg férfi K–1 200 méteren Horváth Bence lett ezüstérmes, az olimpiai bajnok brit Liam Heath lehajrázta őt.

„Nagyon elégedett vagyok. Kicsit belementem a rajtgépbe, de amúgy tökéletes volt a pályám, soha rosszabbat. Amikor beértünk a célba, azt hittem, megvan, ám egy pici csalódottság sincs bennem amiatt, hogy második vagyok. Majd a világbajnokságon” – fogalmazott Horváth Bence.

„Az orosz az eddigi legjobb időt evezte ebben a számban, s nem sokkal maradtam le tőle. Már most meglátszik, hogy a női kenu felkerült az olimpia műsorára” – nyilatkozott Takács Kincső.

A délutáni, 200 méteres magyar termés az egy arany és két ezüst után egy bronzéremmel gyarapodott C–2 200 méteren Hajdu Jonatán és Fekete Ádám révén.

A 200-as döntők zárásaként pedig férfi K–2-ben a Balaska Márk, Birkás Balázs kettős jó start után, tulajdonképpen végig vezetve újabb aranyérmet szerzett, megelőzve az orosz és a német egységet.

„Ez már nem olimpiai szám, ami talán látszott is a mezőnyön. Mi viszont kőkeményen dolgozunk mindennap, hogy ez a sprintszám jól menjen, és itt van az eredménye” – mondta az MTI-nek Birkás Balázs.

A páros szerdán világbajnoki szétlövésen áll rajthoz a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettős ellen: „Ötven-ötven százalék az esélyünk. Mi mindent el fogunk követni a győzelemért" – jelentette ki ezzel kapcsolatban Balaska Márk.

A délutáni három 5000 méteres finálé előtt a plovdivi magyar éremmérleg: kilenc arany, két ezüst, három bronz. A 14 éremből nyolcat szereztünk olimpiai számokban.

A délelőtti, két magyar aranyérmet hozó döntőkről itt olvashat!

KAJAK-KENU EB, 200 M-ES DÖNTŐK
FÉRFIAK
K–1

1. Liam Heath (Nagy-Britannia) 33.380 mp
2. HORVÁTH BENCE 33.455
3. Marko Dragoszavljevics (Szerbia) 33.947

K–2
1. BALASKA MÁRK, BIRKÁS BALÁZS 30.740 mp

2. Kirill Ljapunov, Alekszandr Gyjacsenko (Oroszország) 31.200
3. Ronald Rauhe, Max Lemke (Németország) 31.365

C–1
1. Henrikas Zustautas (Litvánia) 38.112 mp
2. Alekszej Korovaskov (Oroszország) 38.157
3. Zaza Nadiradze (Grúzia) 38.342
...5. Hajdu Jonatán 38.675

C–2
1. Alekszandr Kovalenko, Ivan Stil (Oroszország) 35.627 mp
2. Andrej Bahdanovics, Gyenyisz Mahlaj (Fehéroroszország) 36.137
3. HAJDU JONATÁN, FEKETE ÁDÁM 36.330

NŐK
K–1
1. LUCZ DÓRA 39.317 mp

2. Emma Jörgensen (Dánia) 39.357
3. Spela Ponomarenko (Szlovénia) 39.697

K–2
1. Marija Kicsaszova, Anasztaszja Horlova (Ukrajna) 36.527 mp
2. Joana Vasconcelos, Francisca Laia (Portugália) 36.777
3. Dominika Wlodarczyk, Katarzyna Kolodziejczyk (Lengyelország) 37.117
...6. Hagymási Réka, Szabó Ágnes 37.712

C–1
1. Oleszja Romaszenko (Oroszország) 45.804 mp
2. DEVECSERINÉ TAKÁCS KINCSŐ 46.416
3. Aljona Nazdrova (Fehéroroszország) 47.080

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik