Kajak-kenu: Douchev-Janics párja elfogadta Fazekas-Zur ajánlatát

K. T., P. A.K. T., P. A.
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 08:46
null
A páros nagyon egymásra talált, de az élet közbeszólt (Fotó: Földi Imre)
Fontos döntéssel a háta mögött kezdte meg a felkészülést a 2016-os idényre az ifjúsági világbajnok Homonnai Luca. A Douchev-Janics Natasával augusztusban 200 méter párosban vb-ezüstérmet szerző tizenhat éves kajakos, feladva a háromszoros olimpiai bajnokkal folytatott közös munkát, az egyéni felkészülésre helyezi a hangsúlyt a következő hónapokban. Ráadásul tavasszal az Egyesült Államokban készül.




„Többször kellett már fontos döntést hozni az életemben, ez is egy ilyen helyzet volt – mondta a Graboplast Győr tehetsége. – Arra törekszem, hogy a következő, nagyon fontos szezonban kihozzam magamból a maximumot, a felkészüléshez pedig kaptam egy kiváló ajánlatot: jövő tavasszal Fazekas-Zur Krisztinával edzhetek együtt az Egyesült Államokban. Visszautasíthatatlan lehetőség, és a helyszín is nagyon vonzó számomra.”

A fiatal versenyző – aki döntését Douchev-Janiccsal is megbeszélte – az edzéseit január közepéig itthon, a Mosoni-Dunán végzi Kadler Viktor irányításával. Homonnai munkáját Amerikában Rami Zur (Fazekas-Zur Krisztina edzője és férje) felügyeli majd.

Douchev-Janics Natasával néhány hónap alatt másodszor futott zátonyra a pároshajó. A Kovács Katalinnal a szezon elején újjáalakult kettőse a júniusi válogatóverseny sikertelensége – Douchev-Janics menet közben feladta a versenyt – után bomlott fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik