Kajak-kenu: Douchev-Janics lemaradt a vk-döntőről

Vágólapra másolva!
2015.05.22. 22:18
A Kammerer, Szalai és a Noé Zs., Vass P. férfi kajakpáros is bejutott a duisburgi világkupa K–2 1000 méteres fináléjába, ahol leginkább egymással csatáznak majd a válogatottbeli helyekért. A hosszú sérülés után visszatérő Douchev-Janics Natasa ugyanakkor nem jutott be az 500 m-es A-döntőbe.

Kammerer Zoltán és Szalai Tamás vagy Noé Zsombor és Vass Péter? Magyar szempontból ez a duisburgi világkupaverseny egyik legfontosabb kérdése. A németországi viadal ugyanis a második világbajnoki válogatóverseny férfi K–2 1000 méteren, és a szolnoki első, meglehetősen szoros csatát hozó döntő után újabb nagy összecsapásra van kilátás. Mindkét magyar duó bejutott ugyanis a szombati fináléba – Kammererék 3:12.361-es idővel a második, Noé Zsomborék 3:13.533-mal a negyedik legjobb idővel kvalifikáltak, a fiatalokat egyáltalán nem fogta meg az első felnőtt nemzetközi verseny hangulata.

„A válogató szempontjából is nagyon jó, hogy mindkét magyar egység ott van a döntőben, és most nem csak egymáshoz viszonyítva, hanem a nemzetközi mezőnyben is le tudjuk mérni, hogy mire képesek a versenyzőink. Mindkét egységnek rendkívül erős a hajrája, izgalmas finálé elé nézünk” – magyarázta Storcz Botond, a felnőttek vezetőedzője. A fináléban a Noé, Vass páros a hármas, a Kammerer, Szalai duó az ötös pályán rajtol.

A pénteki nap híre még, hogy Douchev-Janics Natasa nem került be a fináléba K–1 500 méteren. A középfutamban megszerzett ötödik helyével B-döntős lett, míg K–1 200 méteren előfutamában a negyedik hellyel lépett tovább a középfutamba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik