Kajak-kenu: Dombváriék párosa fizikummal pótolná technikai hiányosságait

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 14:58
A kajakos Dombvári Bence jó formában érzi magát a jövő héten esedékes első hazai válogató előtt, melyen a Noé Zsomborral alkotott párosa fizikummal igyekszik orvosolni technikai hiányosságait – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A 28 éves világbajnoki ezüst- és bronzérmes sportoló a közmédiának kedden az idei felkészüléséről elmondta: két hónapot töltött a Dél-afrikai Köztársaságban, majd onnan hazatérve Dunavarsányban folytatta az edzéseket három hétig. A szegedi válogató, illetve nemzetközi versenyek előtt pedig ezen a héten Szolnokon edzett. Dombvári kiemelte: ezúttal is a páros a fő száma, amelyben a formája hasonlóan jó, mint az elmúlt években. Majd reményét fejezte ki, hogy a válogatón annak ellenére jó helyezést tudnak elérni, hogy kissé eltérő stílusuk miatt akadnak problémáik – írta az MTI.

„Nincs most itthon kiemelkedő egység a mezőnyben, ahogyan arra példa volt az elmúlt húsz évben szinte minden szezonban. Most vagy nagyon sok jó párosunk van, vagy inkább sok hasonló teljesítményre képes közepes. Nem is tudom, melyik megközelítés az igaz. Viszont nagyon nehéz az összecsiszolódás minden páros esetében, mert sok műhelyből, városból, nevelőegyesületből érkeztek a versenyzők. Így pedig nagyon nehéz ugyanazokat a mozgásokat megtalálni, és amikor valaki beül a sztrók mögé, nehéz azonosulni a helyzettel, a társ mozgásával" – mondta.

Hozzátette: nincs ez másként az ő párosuk esetében sem, ők is nehezen csiszolódnak össze Noé Zsomborral, pedig már két éve együtt eveznek.

„Nekünk is meggyűlik azzal a bajunk, hogy ő Vácról származik, én meg Szarvasról, és teljesen máshogy kajakozunk, más erőbefektetéssel dolgozunk, különböző módon nehezedünk a lapátra. Az évek során van, hogy ez kiküszöbölhető, de az is előfordul, hogy nem. Most egyelőre technikailag még nem nagyon haladtunk előre, ezt a hiányosságunkat fizikummal próbáljuk pótolni" – nyilatkozta. Hangsúlyozta: hiába a korábbi években már megszerzett párostapasztalat, egy új társ érkezése a hajóba minden esetben új kihívást is jelent, és ismét elölről kell kezdeni a munkát, nulláról közösen felépíteni újra az egészet.

Az MTI által idézett Dombvári elmondta: a válogató mezőnyében a fiatal egységek mellett három olyan rivális párossal számol, amelyek már a tavalyi országos bajnokságon is elindultak, és ott jó teljesítettek. Számítása szerint ezért szoros befutó dönt a győzelemről.

Magyarország egyelőre öt férfi kajakos, hat női kajakos és két női kenus kvótával rendelkezik a tokiói játékokra. Jövő szerdán és csütörtökön férfi K–1 200 és K–2 1000 méteren, női C–1 200 méteren, valamint férfi C–1 1000 méteren tartanak válogatót a szintén Szegeden sorra kerülő európai pótkvalifikációs regattára, amelyet május 12. és 16. között a világkupával együtt rendeznek – tekintett előre a távirati iroda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik