Kajak-kenu: Csipes Tamara hazatért, édesapjával folytatja

Vágólapra másolva!
2014.02.18. 16:30
Amint arról már beszámoltunk: hazatért Ausztráliából a négyszeres világbajnok kajakozó, Csipes Tamara. Az információt megerősítette a versenyző, aki elmondta: édesapjával, Csipes Ferenccel folytatja a felkészülést. Hamarosan az is kiderül, melyik klubban, feltehetőleg a G4S Honvédban.
Újra együtt apja és lánya (Fotó: NS-archív)
Újra együtt apja és lánya (Fotó: NS-archív)

 

„Valóban hazatértem, és Magyarországon folytatom a pályafutásomat” – erősítette meg a Nemzeti Sport információt Csipes Tamara, aki már meg is kezdte a munkát idehaza. A versenyző 2012 őszén döntött úgy, hogy férjével elutazik Ausztráliába, ott szerette volna folytatni pályafutását. A négyszeres világbajnok edzésbe is állt, az ausztrál válogatott tagjaival közösen edzőtáborozott és készült, ám végül úgy döntött, mégis hazatér.

„Nagyon jól éreztem magam Ausztráliában, de egy dologra rájöttem: édesapám a legjobb edző a világon, így az itthon megszokott körülmények között, az ő iránymutatásaival szeretnék készülni. A munkát már megkezdtem, túl vagyunk az első hazai edzéseken, de a jövővel kapcsolatban most többet nem szeretnék elmondani.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség is nagyon örül a versenyző hazatérésének.

„Natasa visszatérése után Tamara hazajövetele is azt mutatja, hogy 2012 őszén jó döntést hozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amikor úgy határozott, hogy nem adja ki a külföldre távozó világbajnokok versenyzési engedélyét – mondta Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára, aki hozzátette: a versenyzők elismerik Magyarországon biztosítva vannak a profi körülmények a nyugodt felkészüléshez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik