Kajak-kenu: Bragato Giada jött, látott, és amiben csak elindult, győzött

DÉNES SZILÁRDDÉNES SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.05.29. 23:07
Véget ért a Szegeden rendezett, idei első világbajnoki válogató, a nők mezőnyében Lucz Anna és Bragato Giada is kiemelkedően teljesített.
Bragato Giada az 500 méteren nyert aranyéremmel koronázta meg a szegedi válogatóversenyen nyújtott elképesztő teljesítményét (Fotók: Tumbász Hédi) 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Bragato Giada az 500 méteren nyert aranyéremmel koronázta meg a szegedi válogatóversenyen nyújtott elképesztő teljesítményét (Fotók: Tumbász Hédi) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!


Hideg és szeles Maty-éri vasárnapot tudhat maga mögött a magyar kajak-kenus közösség, de az egyébként szürke időjárásba a versenyzők azért bőven csempésztek színt.

Például Lucz Anna, aki kiváló hétvégén van túl, hiszen amihez hozzányúlt, arannyá ugyan nem feltétlenül, de mindenképp éremmé vált. Elindult egyesben és párosban (Kiss Blankával) 200 és 500 méteren is, egyedül a K–1 fél kilométeres távján csípte el „csak” a bronzérmet, az összes többi számban a dobogó felső fokáról integethetett.

Lucz Anna
Lucz Anna

„Blankával már évek óta együtt dolgozunk, folyamatosan fejlődünk, és bizonyítottuk, hogy a kétszázon kívül ötszázon is el tudunk érni szép eredményeket  – összegezte a két páros sikert Lucz. – De ez még csak az első válogató volt, nem nagyon élném bele magam. Örüljek ugyanennyire egy hónap múlva, a szolnoki verseny után is, és akkor minden rendben!”

Nála szebb hétvégét csak Bragato Giada zárt, aki szintúgy 200-on és 500-on, egyéniben és párosban állt rajthoz, csak épp kenuban – és egyszer sem hibázott, mindegyik versenyszámában aranyérmet nyert!

A férfiaknál az egyéni 500 méteres távokon a kajakosoknál Balogh Gergely a középfutamban megelőzte Kopasz Bálintot, így a döntő kifejezetten érdekesnek ígérkezett, ám ott az olimpiai bajnok Kopasz már érvényesítette a papírformát. A kenusoknál Adolf Balázs éppen csak megelőzte Fejes Dánielt, olyannyira szoros volt a verseny, hogy a hivatalos eredményközlést megelőzően a helyszínen tartózkodó szakemberek – köztük a felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba is – határozottan, de tévesen állították, Fejes nyert.

KAJAK-KENU
VILÁGBAJNOKI VÁLOGATÓVERSENY (Szeged)

Férfiak: K–1 500 m:1. Kopasz Bálint (Graboplast Győri VSE) 1:35.864 perc, 2. Varga Á. (Központi Sport- és Ifjúsági SE) 1:36.832, 3. Balogh G. (MTK) 1:37.864. 5000 m: 1. Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE) 21:29.173, 2. Sellyei (Váci Kajak-Kenu SE) 21.30.582, 3. Varga Á. (KSI) 21:34.168. C–1 500 m: 1. Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE) 1:48.015, 2. Fejes (Merkapt-Mekler László SE) 1:48.083, 3. Zombori (MVM Szegedi VSE) 1:49.556. 5000 m: 1. Adolf Balázs (Óbudai Ganz VSE) 23:59.051, 2. Fejes (Merkapt-Mekler László SE) 24:01.364, 3. Koleszár (Atomerőmű SE) 24:31.746. Nők. K–1 200 m:      1. Lucz Anna (Újpesti Torna Egylet) 40.399 másodperc, 2. Orosz (DVTK SE) 40.780, 3. Zupkó (Szolnoki Kajak-kenu Klub) 42.030. 1000 m: 1. Pupp Noémi (Atomerőmű SE) 3:58.252, 2. Bakó (Kovács Katalin Akadémia) 4:02.861, 3. Szellák (DKSE Dunaújváros) 4:04.297.   5000 m: 1. Kőhalmi Emese (Kovács Katalin Akadémia) 23.33.714, 2. Pupp (Atomerőmű SE) 23:34.560, 3. Csikós (Szolnoki Kajak-kenu Klub) 23:42.255. K–2 200 m: 1. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 36.892, 2. Fojt (Kovács Katalin Akadémia), Medveczky (FTC) 38.097, 3. Szabó L. (City-Gas Tiszafüred SE), Gábor (MTK) 38.847. 1000 m: 1. Kőhalmi Emese (Kovács Katalin Akadémia), Rendessy Eszter (UTE) 3:32.452, 2. Biben, Bakó (Kovács Katalin Akadémia), 3:39:884, 3. Ujfalvi, Pető (Kovács Katalin Akadémia) 3:49.256. C–1 500 m: 1. Bragato Giada (Tiszaújvárosi KKSE) 2:05.301, 2. Balla (FTC) 2:06.397, Gönczöl (Pacs-Pacs SE) 2:06.669. 5000 m: 1. Balla Virág (FTC) 26:48.924, 2. Kisbán (Lágymányosi Spari Vízisport) 27:11.879, 3. Zagyvai (Váci Karakán) 27:43.574

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik