Kajak-kenu: „Az ember próbál felkészülni, de erre nem lehet”

Vágólapra másolva!
2019.08.20. 19:16
null
A mieink készen állnak a szegedi világbajnokságra (Fotó: Tumbász Hédi)
Kedden még együtt pózolt a kameráknak szinte a teljes magyar válogatott, a folytatásban már egyesével kerülnének reflektorfénybe a sportolók, akiket maximális kényelem (is) segít a vb-n.

 

Stílusosan a dobogó szolgáltatta a talapzatot a magyar kajak-kenu válogatott kedd esti csapatfotózásához a Maty-éren, a világbajnokság „nulladik” napján – remélhetőleg a folytatásban is gyakran készülnek majd pózolós képek a hazai versenyzőkről a vasárnapig tartó világbajnokságon.

A sajtóeseményen Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu szövetség elnöke elmondta: a válogatott valamennyi tagja nagyon várja már a startot minden idők legnépesebb világbajnokságán, amelyen 101 ország 1098 versenyzője száll vízre.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány néhány kulisszatitkot is elárult a magyar csapat háza tájáról, megtudtuk, a házigazda válogatott elsőként választhatott magának hangárt, amelyben a versenyeik előtt készülnek és ahová a futamok után visszavonulnak a sportolók, és rendelkezésükre egy kizárólag saját használatú kondicionáló terem is, a vébé öt napja alatt pedig csakis olyan étel kerül a sportolók asztalára, amelyet dietetikussal konzultálva ők maguk kértek.

Weisz Róbert, a parakenu-válogatott szövetségi kapitánya arról tájékoztatott, az első versenyt már megnyerték, túlestek ugyanis a világversenyeket megelőző szokásos procedúrán, az úgynevezett klasszifikáción, amely során a különböző sérültségi fokozatok alapján kategóriákba sorolják a versenyzőket – a tizenkét tagú válogatott valamennyi tagja abban a kategóriában versenyez a vébén, amelyre egész évben készült.

Kiss Tamás, a C–1 1000 méteres olimpiai szám indulója megosztotta a média képviselőivel, hogy hétfő este, amikor elcsendesedett a Maty-ér, felült a lelátóra, amelyen a következő napokban ezrek szurkolnak majd, és arra jutott: „az ember próbál felkészülni arra, mi várja majd, de erre nem lehet. Nem is ezzel kell foglalkoznunk, örülni kell, hogy a hazai közönség előtt versenyezhetünk, és ki kell élvezni az ezzel járó pillanatokat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik