Kajak-kenu: az elnök akkor lenne büszke Csipesékre, ha...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.12. 12:41
Minden bizonnyal fellebbez a kokainfogyasztással megbukott két kajakos a honi szövetség fegyelmi bizottságának hétfői döntése ellen, mert túlzónak érzik a tíz hónapos eltiltást. Csipes Tamara és Dombvári Bence többhetes kemény edzőtábor után egy hétvégi buliban drogozott. Megbánták, s miután minden anyagi támogatástól elestek, a szövetségnek most áthidaló megoldást kell találni bűnhődés és újrakezdési esély között – Baráth Etele, a kajak-kenusok elnöke nyilatkozott erről a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

„Nem akarom megítélni a fegyelmi bizottság szigorának mértékét, tisztességes döntést hoztak első fokon. A két érintett versenyzővel szándékosan nem beszéltem az ítéletig, tegnap azonban már konzultáltam velük és ügyvédeikkel: fellebbezni akarnak, mert a tíz hónapos eltiltást túlzottnak tartják. Azt valóban beismerték, hogy kokain volt a szervezetükben, de nagyon bánják, hogy ez bekövetkezett. Nem tudok róla, hogy olyat állítanának, hogy tudtukon kívül került a szervezetükbe drog. Versenyidőszakon kívül nem számít a cselekedetük doppingnak, ez egy erkölcsi vétség. Kemény, hosszú, többhetes edzőtábor után hétvégén elmentek egy buliba, Csipes Tamara például még előző nap is huszonhat kilométert evezett ” – jelezte a szövetség elnöke.

„A két sportoló a versenyzésen kívül bármit tehet, edzhet, készülhet a klubjában. Ami számukra még nagyon súlyos, hogy minden anyagi juttatásuktól elesnek erre az időszakra. És innen kezdődik a történet második része: honnan lesz pénzük lakbérre, életre, a versenyzés folytatására. A szövetségnek valahogyan támogatni kell őket a visszatérésben, miközben bűnhődniük is kell. Tizenöt éve élnek ebben a sportágban, segítenünk kell a kieső időszakban, hogy megtalálják életük értelmét. Büszke lennék, ha vissza tudnának térni, olimpiára jutnának, de ehhez minimális feltételekre lesz szükségük, viszont az sem megy természetesen, hogy a szövetség bújtatott módon, kiskapukkal támogassa anyagilag őket. A mai elnökségi ülésnek áthidaló megoldást kell találnia, vannak rá elképzeléseink. Egy biztos: nekik is kell feltételeket vállalniuk a gyámkodásért cserébe” – mondta el Baráth Etele.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik