Kajak-kenu: a lázas Dudás Miklós lemarad a milánói vk-ról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.01. 19:29
null
Az olimpiai hatodik kényszerű okokból maradt le a szezon első nagy nemzetközi megmérettetéséről (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar csapat nagyobbik része megérkezett Milánóban, ahol holnap kezdődik az első idei gyorsasági világkupa. Legjobb férfi kajakos sprinterünk, Dudás Miklós nem tudott kiutazni, mert az elmúlt néhány napban belázasodott, rajta kívül a válogatott minden tagja egészséges.

 

A milánói világkupa honlapja szerint a szervezők készen állnak arra, hogy fogadják a világ legjobb kajakosait és kenusait, a verseny volumene azonban jóval kisebb, mint ahogy azt a szegedi világkupákon megszokhattuk.

„A hét elejéig összesen 29 nemzet 530 versenyzője és edzője akkreditált a világkupára” – nyilatkozta Gianni Camossi, a szervezőbizottság tagja, aki hozzátette, hogy még az utolsó pillanatig várják a nevezéseket. Csak az összehasonlítás kedvéért, a 3 hét múlva kezdődő szegedi világkupára már 50 ország több mint 900 versenyzője adta le nevezését.

A világkupát Észak-Olaszország legnagyobb városának, Milánónak a keleti részén, az Idroscalo-tavon rendezik. Érdekesség, hogy a mesterséges tó eredetileg hidroplán-repülőtérnek épült még az 1930-as évek elején. Később, a hidroplán forgalom megszűnése után vált sport- és szabadidős központtá a vízfelület és környéke.

A gyorsasági kajak-kenu pályán ezen a hétvégén új rajtgépek debütálnak. A világkupa hivatalos honlapja szerint ez a verseny azért is nagyon fontos a szervezőknek, mert a helyi klub és az Olasz Kajak-kenu Szövetség a jövő évi milánói kvalifikációs világbajnokság főpróbájának tartja.

„Maga pálya egy hatalmas szabadidőpark közepén van – nyilatkozta a magyar csapat megérkezése után Storcz Botond felnőtt szövetségi vezetőedző. – A tó vize lágy, alapvetően rendben van, a versenyzők nem panaszkodtak rá. Egyelőre szép idő van, a pálya talán nem túl szeles, viszont elég keskeny és nincs rajta elkülönített sáv, így a rajthoz felevezők zavarhatják a futamokat. Ez még egy világkupán belefér, de egy világbajnokságon már nem, remélem, hogy erre jövőre találnak valami megoldást a rendezők. A szervezettség egyébként meglehetősen olaszos, elég sokat kellett várni az akkreditációra, semmit sem kapkodnak el. A pályán gyenge az ellátás, az ebédre is sokat kell várni, viszont sikerült a közelben megszállnunk egy kellemes hotelben, a reggeli és a vacsora ott van, azokkal nem lesz gond.”

A magyar csapat nagyobbik része ma reggel utazott ki repülgéppel Milánóba, holnap azok a versenyzők is befutnak majd, akik csak a szombati és a vasárnapi versenyszámokban érdekeltek. Storcz Botond elmondta, hogy férfi kajak egyesben bombaerős lesz a mezőny, a párosoknál már kevésbé, de a végleges versenyműsort csak ma este tudja majd áttanulmányozni. A vezetőedző hozzátette, hogy a női kajakos mezőny is erősnek tűnik, a németek például néhány számban már válogatót tartanak Milánóban.

Az előre tervezett csapatból egyedül Dudás Miklós hiányzik, aki a héten belázasodott, ezért nem tudott megjelenni a ma reggeli indulásnál. Dudás 200 egyesben és Németh Ádámmal K-2 500 méteren rajtolt volna. Távollétében párja K-1 200 méteren indulhat. A verseny holnap reggel 9 órakor a női kajak egyesek 500 méteres előfutamaival kezdődik. A szombati és a vasárnap délelőtti döntők az Eurosport2-n magyar nyelvű kommentárral is követhetőek lesznek. A csatorna riportere mellett a háromszoros olimpiai ezüstérmes, 13-szoros világbajnok kajakos, Szabó Szilvia lesz a szakértő ezen a hétvégén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik