Janics: Ezen a pályán a döntést nem lehet a végére hagyni

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 19:24
null
Kovács Katalin (balra) és Janics Natasa mustrálja a négyeshajót (Fotó: Tumbász Hédi)
Kétszer is néhány tizedmásodpercen múlt csak, hogy hibátlan legyen a magyar válogatott pénteki mérlege a poznani kajak-kenu világbajnokságon. Szalai Tamás K-1-ben, valamint a Varga Dávid, Széles Gábor C-2-es egység azonban nem tudta magát beverekedni a döntőbe a poznani világbajnokságon.

„A portugál Portella mindig ilyen gyors, ő húzott magával. Egyébként nagyon jól ment a kajakozás. A végére elfáradt mindenki, én is, de azért nem annyira amennyire a döntőben fogok. A mai tanulság, hogy ezen a pályán a döntést nem lehet a végére hagyni" – mondta Janics Natasa, aki magabiztosan győzte le a középfutamban ellenfeleit, köztük az olasz Josefa Idemet, így a péntekre kiszabott kötelező feladatot tökéletesen teljesítette, egyesben és négyesben is döntős 500 méteren.

SZAVAZÁS

Ki lesz a magyar kajak-kenu-válogatott legeredményesebb versenyzője a poznani vb-n?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Nagyot küzdött, és végül sikerrel járt C-1-ben Korisánszky Péter. Féltávnál még vezetett, 150-200-zal a vége előtt azonban már a harmadik, negyedik helyen csatázott, így félő volt, hogy csak a B döntőbe kerül. Az utolsó métereken lehajrázta ukrán ellenfelét, így boldogan csaphatott a levegőbe, amikor áthaladt a célvonalon.

„Engem is meglepett, hogy az első háromszáz méteren elöl voltam. A végén nagyon jött az ukrán, de visszavertem a támadást. A döntőben ismét mindent kiadok magamból." – nyilatkozta Korisánszky Péter.

Veretlenül zárta a pénteket a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor páros. A délelőtti győzelmük után, délután látványos versenyben tudtak ismét nyerni. 250-nél még a dél-afrikaiak előttük haladtak néhány centiméterrel, a hajrában azonban látszólag könnyedén otthagyták őket Kammererék.

„Jó pálya volt. A rajtban, az utazóban és a finisben is maradt bennünk egy kicsi. Eddig minden rendben megy" – értékelt Kammerer Zoltán.

A C2 középfutamban ismét nem volt szerencsénk a tizedmásodpercekkel. Széles Gábort és Varga Dávidot először a harmadik helyen írta ki a helyi eredményjelző, de a célfotó alapján végül a negyedik helyre kerültek, ez pedig nem elég az A döntőhöz.

„Nem jött ki belőlünk az, amit valójában tudunk, olyan volt az utazónk, mintha ezret mennénk" – panaszkodott Varga Dávid.

A férfi K-1 TA versenyszámban Szabó Sándor beverekedte magát a világbajnoki döntőbe és ötödik lett a fogyatékkal élő kajakosok futamában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik