Gyurta, Rasovszky, Szabó Gabriella: sztárparádé a Dunai Regattán

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 19:50
null
Gyurta Dániel is beült a sárkányhajóba (Fotó: Árvai Károly)
A Duna legszebb budapesti szakaszát szombaton elfoglalta a 2022-es Dunai Regatta, amely keretein belül hazai egyetemek evezősei, sárkányhajósai mérhették össze tudásukat.

Közülük az evezősök húzták a rövidebbet, hiszen a futamaik alatt szakadt az eső, mire azonban a sárkányhajók versenyeire került a sor, már csak hébe-hóba szemerkélt, sőt, a nap többször ki is bújt a felhők közül, így a fiatal sportolók szivárvánnyal a hátuk mögött lapátolhattak a dicsőségért.
Utóbbi kategóriában egyébként egy olimpikonokból, világbajnokokból, sportszervezőkből és sportújságírókból álló All Star-csapat is rajthoz állhatott.

Az újonnan összeállt „bandát” a váci Dunai Sárkányok STE elnöke, Szabó Miklós vezényelte, s az alábbi szavakkal nyugtatta a többek között az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dánielt, a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Szabó Gabriellát, a világbajnoki ezüstérmes hosszútávúszó Olasz Anna Grétát, az olimpiai ezüstérmes nyílt vízi úszó Rasovszky Kristófot is felvonultató legénységet: „Ne féljetek, elég, ha én félek! Attól sem kell tartani, hogy beborulnánk a vízbe, a sárkányhajóval könnyebb elsüllyedni. Bár azt sem olyan egyszerű, egyszer egy tizenhat, egyenként mind mázsás testsúlyú amatőr személyzettel sikerült, akik élményhajókázásra fizettek be. Kérdezték a kormányost, hogy mi történik. Ő pedig higgadtan közölte, hogy hát… most elsüllyedünk.”

A biztató szavak és a gyors vízi talpaló edzés után a társaság kikötött egy szabad stégen egy gyors egészségügyi és kávészünetre, amely alatt betértünk egy közeli közértbe, a belépés előtt azonban Németh Balázs, a jövő évi atlétikai világbajnokság szervezéséért felelős Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója udvariasan megkérdezte: „Csókolom, mentőmellényben be lehet jönni?”

„Gálának indult, igazi futam kerekedett belőle – összegezte a futamot Gyurta, miután az élsportolókkal teletűzdelt legénységből kijött a versenyszellem. A MOB elnökségi tagja egyébként a Dunán folyamatosan biztatta a vezérevezős Szabó Gabriellát, emeljen a csapásszámon, „legalább a Corvinust előzzük meg!”

Ugyanis hiába az impozáns névsor, az összeszokottság hiánya nagyobb szerepet játszott, ahogyan az sem segített az All Star-csapaton, hogy az utolsó pillanatban Tótka Sándornak és Gyulay Zsoltnak is le kellett mondania a szereplést – márpedig ők összesen három olimpiai és nyolc világbajnoki címen osztoznak kajakosként, hátráltatni biztos nem hátráltatták volna a hajót.

Az utolsóként célba érő alakulat azonban elégedetten nyugtázta, ebben most ennyi volt, talán jövőre… A partra szállást követően a legénység nagy része visszatért a rakparton a célvonalhoz, ahol a Dunai Regatta keretein belül rendezett minifesztivál műsorát élvezték, ki tudja, meddig.

Hatalmas küzdelmek és orrhosszok döntöttek az első hely sorsáról a Dunai Regatta első napján
Az evezős futamokat a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem nyerte, a sárkányhajós versenyben pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapat hozta a hajót győztes helyre. A Műegyetem rakparti programok is népszerűek voltak; a spinning, a judo, az urban volley ball és a zöld pont kapták a legtöbb figyelmet.
Délután rajtolt az első evezős nyolcas a Dunán, szurkolói táborrá alakítva a Műegyetem rakpartot. A döntőbe jutottak közül a hajrában végül Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata ért be elsőként. A második helyen a Szegedi Tudományegyetem, harmadik helyen a Budapesti Corvinus Egyetem végzett.
A sárkányhajós versenyzők is kitettek magukért, a 20 fős legénységgel evezők közül az első futamban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem érzett rá a megfelelő ritmusra, így győztesként szelték át célvonalat, mögöttük az ezüstérmes a Szegedi Tudományegyetem, bronzérmes pedig a Károli Gáspár Református Egyetem lett. A második futamban a Széchenyi István Egyetem ékeskedett, nem sokkal utánuk következett a Pécsi Tudományegyetem, a sort pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem zárta.
„Úgy gondolom a mi generációnk kiemelten figyel a környezetvédelemre”
mondta el a helyszínen Tótka Sándor, olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, aki nagyon örül a kezdeményezésnek és a zöld pont mellett az e-sport sátra állt a szívéhez a legközelebb, ahol Miskovits Marcival még egy FIFA meccset is játszottak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik