Kozmann György (elöl) a nyári fűnyírásnál nemesebb feladatot adott Kiss Tamás kezébe - olimpiai bronzérem született belőle (Fotó: Szabó Miklós)

 

OKABE: NE LEGYEN MOZGÁS!

Alig több mint egy hónap van hátra a tokiói ötkarikás játékok rajtjáig, a japán szervezőbizottság azonban még mindig nem döntött arról, hogy (hazai) nézők előtt rendezik-e a versenyeket. Az olimpiai szervezőbizottság elnöke, Hasimoto Szeiko április óta odázza el a témával kapcsolatos bejelentést, ami tulajdonképpen érthető is, hiszen Japán több tartományában még tart a rendkívüli állapot. Ugyan a fertőzések az elmúlt időszakban lassultak, de a vírusmutánsok jelenléte a világon aggodalomra ad okot, és egy esetleges újabb hullám nagy nyomást gyakorolna Japánban az amúgy is megterhelt egészségügyi rendszerre.

Okabe Nobuhiko, a Kavaszaki Városi Közegészségügyi Intézet főigazgatója pénteken azzal a javaslattal állt elő, hogy csökkentett létszámban engedjenek be szurkolókat, az emberek többségét próbálják meg rábírni arra, hogy csak közvetítéseken keresztül kísérjék figyelemmel az eseményeket, mert nemcsak a szurkolói jelenlét kérdéses a sportlétesítményekben, hanem az is, hogy a versenyeket követően éttermekbe, bárokba indulnának. „Nem akarjuk, hogy az emberek sokat mozogjanak” – hangsúlyozta Okabe. A jegyértékesítés 800 millió dollár bevételt jelentene, Japán hivatalosan 15.4 milliárd dollárt költ az olimpia lebonyolítására.

L. Á.

2008 nyarán hatalmasat fordult a világ Kiss Tamással; az ötödik olimpiájára készülő Kolonics György július 15-én, edzésen bekövetkező tragikus halála alapjaiban változtatta meg az akkor 21 éves kenus életét.

„Miután három éve nem jöttek az eredmények, megbeszéltem az edzőmmel, Ludasi Róberttel, hogy a kétezernyolcas az utolsó évem. Robi azt kérte, az országos bajnokságra még készüljek fel, ezért hetente néhányszor lejártam edzeni, de közben már egy strandon dolgoztam úszómesterként  – elevenítette fel az előzményeket Kiss Tamás. – Ott voltam az ominózus edzésen, ép ésszel felfoghatatlan volt. Ritkán fordul elő az élet körforgásában, hogy megáll az idő; akkor, ott, a vízi telepen megtörtént.”     

A csepeli kenus felidézte, két nappal Kolonics halála után épp a HÉV-en utazott, amikor megcsörrent a telefonja. A vonal végén az edzője volt, aki azt mondta, arra gondolt, ő térdeljen be Kolonics helyére, Kozmann György mögé a pekingi játékokon ezer méteren versenyző párosba. Az idő sürgetett, néhány nap volt csak hátra a nevezési határidőig.

„Nagy bátorság volt Robitól engem választani azután, hogy nem voltam százszázalékos állapotban, úgy, hogy a legutóbbi nemzetközi versenyem tizennyolc évesen az ifivébé volt – folytatta történetét Kiss. – Először nem akartam, végül azt mondtam, ha Kozmann Gyuri is ezt szeretné, belemegyek. Volt egy megállapodásunk arra a nyárra: egy napszemüvegért cserébe nyírtam nála a füvet. Amikor az olimpiai indulásról beszéltünk, Gyuri úgy kezdte: »Tamás, lenne itt egy nagyobb feladat, mint a fűnyírás.« Elvállaltam.”     

Egy hónappal a pekingi verseny előfutama előtt, egy kora reggeli edzésen összetérdelt a kettős, és miután a két kenus Ludasi vezérletével hamar megtalálta az összhangot a hajóban, és biztató időeredményeket evezett, bizakodva indult el Pekingbe.

„Ahol úgy tűnt, minden elveszett. A megváltozott környezetben rettentően rossz időeredményeket eveztünk az edzéseken, az előfutam sem ment jól, nagyon elkeseredtünk. A középfutamban azonban nagyon jó pályát mentünk, a döntőbe jutással hatalmas kő esett le a szívünkről – emlékezett vissza a sorsdöntő futamokra Kiss. – A döntőben minden álomszerűen alakult, az első ötszáz méteren olyan könnyedén futott a hajó, hogy azt éreztem, nem kell teljes erőből nyomnom. Bátor tett volt egy ifjonctól az olimpiai döntőben tartalékolni... Iszonyatosan nagyot finiseltünk, nálam kilencszázhetven métertől minden húzás elején elsötétült a kép, de ahogy kiemeltem a lapátot, mindig újra kitisztult. Ha Koló ott volt velünk Pekingben, akkor fogta a kezem, mert ha az utolsó húzásoknál kicsit is hibázom, nem nyerünk bronzérmet.”     

Kiss Tamás csodával határos ötkarikás történetéből a motivációt emelte ki, megemlítve, a kétszeres olimpiai bajnok iráni tisztelet adott többletenergiát a harchoz.

„Felnéztem rá, és nem csak az eredményeiért és azért, mert művészi szinten űzte a sportágunkat. Mindig is csodáltam, hogy a szó legnemesebb értelmében egyszerű, tiszta ember tudott maradni. Sok-sok évet eltöltöttem az élsportban, de hozzá hasonlóval nem találkoztam, az embersége emeli ki a bajnokok sorából. Nekem pedig az kétszerezte meg a fizikai és a lelkierőmet, hogy érte hajthattam. A célba érve úgy éreztem, mintha tíztonnányi súly került volna le a vállamról, és a tragédia ellenére tudtunk örülni, mert sikerült szépen elbúcsúzni Kolótól” – emlékezett a versenyzéstől tavaly visszavonuló, 34 éves Kiss Tamás.