Tipsport Liga: „Jelentősebb érzelmi töltet” – jön a MAC–DVTK

Vágólapra másolva!
2018.11.16. 10:31
null
Az egyik legjobb miskolci, Rasmus Kulmala most a Tüskecsarnokban járna túl Rajna Miklós eszén (Fotó: Tumbász Hédi)
A két magyar csapat másodszor is összecsap egymással a szlovák Extraligában: a DVTK a Tüskecsarnokban vágna vissza a MAC-nak az egy hónappal ezelőtti fájó hazai vereségért.

 

Elsüthetnénk az ordas közhelyet, hogy ez is csak ugyanolyan meccs lesz, mint a többi: az 55 alapszakasz-mérkőzés egyike, amiért ugyanúgy három pontot adnak – de pontosan tudjuk, ez mellébeszélés volna. A MAC és a DVTK különcsatája az elmúlt években a magyar jégkorong meghatározó párharcává vált: a két kirakatcsapat vívta egymással a magyar bázisú bajnokság előző három döntőjét (kétszer a miskolciak, legutóbb a fővárosiak nyertek), és szintet lépve immár a szlovák élvonalban is keresztezik egymás útját. Nem kérdés: ez presztízsrangadó lesz a javából, csak immár a Tipsport Ligában.

„Senkinek sem kell elmagyarázni, mennyire fontos ez szurkolónak, játékosnak egyaránt. Az elmúlt három évben egymást ütöttük-vertük a döntőkben, és most, hogy két magyar csapatként erősebb, külföldi ligában játszunk, talán még jelentősebb az érzelmi töltet – mondta a MAC csapatkapitánya, Pozsgai Tamás. – Elsősorban mentálisan kell rákészülni, hiszen hazai közönség előtt játszunk, mindenki ég a bizonyítási vágytól. Ezt a plusznyomást jól kell tudnunk kezelni.”

A két csapat legutóbbi összecsapásán, az első magyar Extraliga-rangadón Miskolcon a MAC a végén énekelte ki a sajtot a DVTK szájából: az 59. percben még a borsodiak vezettek, ám ekkor jött Tomás Klempa duplája, ami túlórás sikert ért az újbudaiaknak – érthető, hogy a Jegesmedvék ég a revansvágytól.

„Nagyon szeretnénk visszavágni, és ugyanúgy ellopni a pontokat Budapestről, ahogy ők tették egy hónapja Miskolcon – szögezte le a miskolciak kapitánya, Magosi Bálint. – Nem lesz egyszerű, mert a MAC is jó úton jár, alaposan fel kell készülnünk és elemeznünk a játékukat. A szokásos presztízsrangadóra van kilátás, apróságok dönthetnek.”

Hogy a MAC is jó úton jár, Magosi arra értette, hogy mindkét magyar csapat kezd belerázódni az erős szlovák bajnokság feszített menetrendjébe: a miskolciak előző öt meccsükből négyet megnyertek, de az újbudaiak is szereztek nyolc pontot. A múlt heti válogatott szünet mindkét társaságnak jót tett. A DVTK kedd-szerdán is begyűjtötte a három pontot, s a MAC is rendes játékidőben győzte le a Gyetvát.

„Mindig jó egy kicsit kimozdulni a komfortzónából, és az is nagyon sokat számít, hogy az edzőnk végtelenül pozitív, a szezon eleje óta hangsúlyozza, legyünk türelmesek saját magunkhoz. Még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de tényleg elkezdett működni a játékunk – mondta Magosi, és a másik „cséká”, Pozsgai is egyetértett vele: – Jó hatással volt a nemzetközi szünet, fontos, hogy végre közvetlen riválist tudtunk legyőzni. Sok idő kellett, amíg felvettük a liga ritmusát, de ez előre borítékolható volt. Hosszú távon fog megmutatkozni a fejlődés, időt kell adnunk magunknak: apró, de biztos lépésekkel haladunk a célunk felé.”

A következő lépést a csapatok péntek este tehetik meg a Tüskecsarnokban.

TIPSPORT LIGA
Csütörtök:
Szlovákia U20–Kosice 0–4.
Péntek: L. Mikulás–Kosice, 17. Poprad–B. Bystrica, 17. Zilina–Zvolen, 17.30. MAC ÚJBUDA–DVTK-JEGESMEDVÉK, 18. Nitra–Detva, 18. Trencín–Nové Zámky, 18

AZ ÁLLÁS
1. Zvolen 23 15 3 2 3 96–48 53
2. Kosice 22 15 1 6 77–47 46
3. Poprad 22 13 2 1 6 63–46 44
4. N. Zámky 23 12 3 1 7 60–47 43
5. B. Bystrica 22 12 1 4 5 58–51 42
6. Nitra 22 10 2 1 9 74–60 35
7. Trencín 22 10 2 1 9 55–47 35
8. L. Mikulás 23 8 2 1 12 60–65 29
9. DVTK 23 7 2 3 11 63–75 28
10. Detva 23 8 1 2 12 56–74 28
11. MAC 22 6 1 5 10 59–75 25
12. Zilina 23 5 4 14 61–82 23
13. U20 18 1 17 26–91 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik