Tipsport Liga: ez nem a magyar csapatok napja volt…

Vágólapra másolva!
2020.01.12. 19:58
null
Nem ment a miskolciaknak (Fotó: dvtk.eu)
A MAC és a DVTK is hazai pályán kapott ki, előbbi a Nyitrától, utóbbi a címvédő Besztercebányától.

 

A legutóbbi két mérkőzésén győzelmet arató MAC Újbuda a legutóbbi két meccsén elbukó, tavalyi döntős és a felsőházi szereplésért hajtó HK Nitrát fogadta, és már az ötödik percre kiderült, óriási bravúr lenne a hazai siker, hiszen ekkor már kétgólos vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A második harmad elején aztán még eggyel nőtt a nyitraiak előnye, s ugyan a szünetig 2–2-re hozta a hátralévő időt a MAC, a harmadik 20 percet is a vendégek nyerték meg egy gólt szerezve, így „kényelmes”, 6–2-es sikerrel utazhatnak haza.

A DVTK annyival jobban járt, hogy a címvédő Besztercebánya ellen a gól nélküli első harmad után a második elején még vezetni is tudott, aztán a harmad második felében alig öt és fél perc alatt kapott hármat. Az utolsó játékrészben aztán hiába próbálkozott a DVTK a szépítéssel, bő két és fél perccel a vége előtt a miskolciak kapujába került be a pakk, amivel el is dőlt a mérkőzés – a DVTK a MAC-cal szemben megúszta négy góllal a vendéglátást.

TIPSPORT LIGA
MAC Újbuda–HK Nitra (Nyitra, szlovák) 2–6
(0–2, 2–3, 0–1)
Tüskecsarnok. V: Orolin, Purgat, Krajcík, Jurciak (szlovákok)
MAC:
Bernard
MCNALLY (1), Pozsgai – Carlisle, Blake Orbán – Garát, Fejes – Bugár, Lőczi
Klempa, Langkow, Sofron I. – Brance Orbán (1), STRETCH 1, Terbócs – Kreisz, Pitt (1), Bodó (1) – Szűcs I., Majoross B., Szigeti 1
Edző:
Majoross Gergely
NITRA:
Hanuljak
Pupák, Versteeg (1) – Mezei (1), MORRISON 1 (1) – Sloboda, Kubka (1) – Nemec, Korím
Hrusík, Minárik, Csányi – FOMINYIK (2), KOLLÁR 1 (1), Schiedl – BLACKWATER 1 (1), KERBASHIAN (2), Yellow Horn 1 – Bucek, Lusnák, KOYS 1 (2)
Edző:
Marián Bazány
Kiállítások:
12 perc + 10 perc fegyelmi (Bodó), ill. 10 perc
Kapura lövések:
33–43

DVTK Jegesmedvék–HC Banská Bystrica (Besztercebánya, szlovák) 1–4 (0–0, 1–3, 0–1)
Miskolc, 1245 néző. V: Korba, Kalina, Jobbágy, Beniac (szlovákok)
DVTK:
Adorján A.
Ross (1), Szirányi B. – Gőz, J. Dudás – Láda B., Vandane – Vojtkó
D. Rodman (1), Galanisz, Magosi B. – Harrison, Vas J., BEAUVILLIER 1 – Miskolczi, Ritó
Edző:
Marcel Rodman
B. BYSTRICA:
BESKOROWANY
Southorn, Mihálik (1) – Datelinka (1), Cardwell (1) – Nemcík, Brejcák – Zubák, Fafrák
Jääskeläinen (1), HICKMOTT 1 (1), HOHMANN 2 (1) – Hrnka, Mlynarovic, Lamper – Bartánus, Bubela (1), SILLE TIMOTEJ 1 – Kabác (1), B. Ihnacák, Gabor
Edző:
Daniel Ceman
Kiállítások:
6, ill. 10 perc + 10 perc fegyelmi (Nemcík)
Kapura lövések:
37–27
MESTERMÉRLEG

Marcel Rodman:
– Az első harmadunk még teljesen rendben volt. A másodikat is jól kezdtük, de aztán a vendégek kapusa, aki egyébként a mezőny legjobbja volt, kifogott rajtunk. Továbbá több lerohanást is engedélyeztünk az ellenfélnek, és ezek megbosszulták magukat. Rosszul jöttünk ki az össze-vissza pattogó korongokból, vagyis szerencsénk sem volt. Úgy Több volt ebben a meccsben, mint amit a végeredmény mutat.
Daniel Ceman:
– Nem úgy kezdtünk, mint ahogy terveztük, messze voltunk a tőlünk annyira megszokott fizikális hokitól. A második harmad első szakaszában kapusunk meccsben tartott minket, majd feljavultunk, és onnantól már azt játszottuk, ami ránk jellemző. A záró felvonásban pedig egyszerűen jók voltunk!

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Kosice 37 20 9 3 5 117–72 +45 81
2. Banská Bystrica 37 22 6 2 7 111–68 +43 80
3. Slovan Bratislava 38 21 5 3 9 129–76 +53 76
4. Poprad 37 17 4 4 12 108–86 +22 63
5. Trencín 37 17 4 3 13 112–88 +24 62
6. Zvolen 37 20 2 15 118–97 +21 62
7. DVTK Jegesmedvék 38 15 4 3 16 106–102 +4 56
8. Nitra 38 15 2 7 14 97–99 –2 56
9. Dukla Michalovce 37 14 2 6 15 98–108 –10 52
10. Detva 37 12 2 1 22 87–129 –42 41
11. MAC Újbuda 37 10 2 3 22 103–142 –39 37
12. Nové Zámky 37 8 3 3 23 90–131 –41 33
13. Liptovsky Mikulás 37 6 2 5 24 64–142 –78 27

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik