Szlovák hokiliga: kikapott a DVTK, elúszott a rájátszás

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 20:52
null
Egy mozgalmas jelenet a két csapat januári miskolci meccséről (Fotó: Észak-Magyarország/Ádám János)
Ha egészen őszinték akarunk lenni, az utóbbi hetekben már nem az volt a kérdés, hogy eljön-e ez a pillanat, leginkább csak az: mikor. Végül péntek este jött el: a DVTK Jegesmedvék a 3–1-es gyetvai vereséggel (és a Banská Bystrica kiütéses liptószentmiklósi sikerével) matematikailag is elbúcsúzhatott az utolsó, még wild card kört érő tizedik pozíciótól a szlovák jégkorongligában.

 

Persze, azon önsanyargató fanatikusoknak, akik hű kötelességtudatból végigkövették az idényben egyedüli magyarként maradt szlovák élvonalbeli együttesünk minden szempontból hányatott szezonját, bőven volt idejük lelkiekben felkészülni erre, de azért ténylegesen megélni mégiscsak más, hogy innentől hivatalosan is kimondható: három alapszakasz-bajnokija maradt a DVTK-nak a felejthető 2020–2021-es Tipos Extraliga-kiírásból.

A pénteki, gyetvai összecsapás egyebekben tökéletes lenyomata volt a Jegesmedvék rémálomszerű évadának. A mérkőzésen sokáig egyetlen, az ezúttal Adorján Attila helyén védő Kiss Bencén valahogyan kínkeservesen átvánszorgó és bepottyanó korong döntött, a klasszis Ján Sykora záró harmadbeli biztosító találata után a góllövéssel egész szezonban hadilábon álló DVTK csak az 56. percben tudott szépíteni egy kettős fórban (miután Karol Csányi még egy vérző sérülést is elszenvedett mindennek a tetejébe).

Nyilván lesznek majd hosszabb és mélyebb elemzések, hogy a borsodiak reménytelinek induló szezonja hogyan siklott ennyire félre, de annyi elöljáróban kijelenthető: ami elromolhatott, az el is romlott, az elképesztő sérüléshullámtól kezdve a reményeket finoman szólva be nem váltó légiósokon át a rettenetes hazai mérlegig.

A DVTK-nak így nem maradt más hátra, a fennmaradó három meccsét még „muszájból”, emelt fővel végig kell csinálnia, aztán elgondolkodni a hogyan továbbon (már csak azért is, mert a szlovákokkal első körben kötött hároméves Extraliga-szerződésnek ez volt a nem túl vidám záró felvonása).

SZLOVÁK JÉGKORONGLIGA, ALAPSZAKASZ
HC 07 DETVA (szlovák)–DVTK JEGESMEDVÉK 3–1 (1–0, 0–0, 2–1)
Gyetva,
zárt kapuk mögött. V: Korba, Orolin, Jedlicka, Soltés (szlovákok)
DETVA: PETRÍK – Lalík, F. Fekiac – Rymsha, Gachulinec (1) – Rais, King – Jendrol, Turan; Scurko, Cacho, Lupták – Aszkarov, Downing, J. SYKORA 1 (1) – COX 1, P. Valent (1), Charbonneau – Klíma, V. Fekiac 1, Zilka. Edző: Ernest Bokros
DVTK: Kiss B. – WEHRS (1), Hadobás – Szirányi B., Fredriksson – Gőz, Láda B. – Vojtkó, Kiss D.; Walker (1), Vas J., Anderson 1 – Csányi, Galanisz, Magosi B. – Rokaly Sz., Miskolczi, Galajda – Ritó, Lövei. Edző: Tokaji Viktor
Kiállítások: 12 perc + 10 perc fegyelmi (Rais), ill. 10 perc
Kapura lövések: 36–23
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor:
– Ez a mérkőzés is jól tükrözte az utóbbi heteket, meg úgy a csapat egész szezonját: voltak pozitív periódusaink, jó megmozdulásaink, de összességében nem voltunk elég jók ahhoz, hogy nyerjünk. Most, hogy matematikailag is eldőlt a sorsunk, nem maradt más hátra, a hátralévő meccseinken a saját becsületünkért kell küzdenünk.

További eredmények
Liptovsky Mikulás–Banská Bystrica 2–7
Nitra–Nové Zámky 4–2
Trencín–Slovan Bratislava 3–2 – szétlövéssel
Zvolen–Dukla Michalovce 7–1
Kosice–Poprad 5–2

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Zvolen 47 24 8 6 9 161–115 +46 94
2. Poprad 47 25 7 3 12 174–120 +54 92
3. Dukla Michalovce 47 24 7 4 12 144–112 +32 90
4. Slovan Bratislava 47 25 5 4 13 140–109 +31 89
5. Nitra 47 24 3 7 13 157–148 +9 85
6. Detva 47 21 4 6 16 147–133 +14 77
7. Trencín 47 20 6 4 17 161–123 +38 76
8. Kosice 47 19 7 3 18 141–118 +23 74
9. Banská Bystrica 47 13 5 5 24 128–163 –35 54
10. Nové Zámky 47 12 5 7 23 119–133 –14 53
11. DVTK Jegesmedvék 47 9 3 8 27 107–168 –61 41
12. Liptovsky Mikulás 47 6 3 38 100–237 –137 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik