Szlovák hokiliga: innen már csoda kéne a rájátszáshoz a DVTK-nak

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.03.07. 19:25
null
Egyre valószínűbb, hogy már csak négy meccsig tart az idény a Jegesmedvék számára (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
A DVTK Jegesmedvék hosszabbításban 4–3-ra kikapott a Majoross Gergely edzette Nové Zámky otthonában a szlovák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának vasárnapi játéknapján, s ezzel gyakorlatilag már csak matematikai esélye maradt a miskolciaknak, hogy odaérjenek a rájátszást jelentő 10. helyre.

„Most vagy soha!” jelszóval léphetett jégre a DVTK Jegesmedvék Érsekújváron vasárnap délután, tudván, tényleg gyakorlatilag utolsó lehetőségét ragadhatja meg Majoross Gergely együttesének otthonában, hogy életben tartsa egyre halványodó reményeit a tizedik hely beérésére. Ezt jól mutatta, hogy Tokaji Viktor DVTK-edző a harmadik harmad vége előtt annak dacára is lehozta kapusát plusz mezőnyjátékosért cserébe, hogy csapata nem állt vesztésre – de győzelemre sem, márpedig mindenáron kellett volna a három pont...

Ettől egyébként nem állt messze a Miskolc, amelynek remeklő első sora a bekk létére ugyancsak remeklő Gőz Balázzsal kiegészülve mind a három vendégtalálatot magára vállalta (pontosabban, a középső, emberelőnyös találathoz a speciális különítmény is kellett), kétszer is vezetéshez juttatva a DVTK-t. Utoljára a 49. percben, éppen Gőz révén, aki egy kapu előtti kavarodás után találta meg és juttatta a kapuba a korongot, csak éppen ki sem örülhették magukat a miskolciak, egyből jött az újabb egyenlítés öt a négy ellen...

Ezért pedig nagyon kár, mert a DVTK ezen a meccsen tényleg próbálkozott becsülettel, de a koncentrációs kihagyások és a fegyelmezetlenségek újfent megbosszulták magukat (mint a második újvári gólnál a rossz ütemű csere). A hosszabbításban ráadásul az amúgy végig kiválóan játszó Stephen Andersontól elszakadó Tibor Varga második találatával bevitte a kegyelemdöfést is, azaz nemhogy három, végül csak egy pont jutott a DVTK-nak, a meccs így végül hű összefoglalása lett a miskolciak roppant frusztráló szezonjának. S bár a tizedik helyhez képesti hátrány matematikailag még behozható a maradék négy bajnoki alatt, ehhez már kisebb csoda kellene...

SZLOVÁK LIGA, ALAPSZAKASZ
Nové Zámky (szlovák)–DVTK Jegesmedvék 4–3
(1–1, 0–1, 2–1, 1–0) – h. u.
Érsekújvár, zárt kapuk mögött. V:
Orolin, Korba, Soltés, J. Konc (szlovákok)
N. ZÁMKY:
Kiviaho
Västilä, Hain – Roman, CLARKE1 (1)– Holenda(1),Fereta – Petrík, Seliga
Jurík1,IACOBELLIS(3),T. VARGA2 (1)– Obdrzálek, Seppänen, Okolicány – Rogon, Doggett, Stevuliak – Majdan, Ondrusek, Zahradník
Edző:
Majoross Gergely
DVTK:
Adorján A.
Wehrs(1),Fredriksson – Szirányi B., Kiss D. – GŐZ1 (1),Láda B. – Vojtkó
WALKER1 (2),Vas J., ANDERSON1 (2)– Csányi, Galanisz, Magosi B. – Rokaly Sz., Miskolczi, Lövei – Ritó, Galajda
Edző:
Tokaji Viktor
Kiállítások:
4 + 10 perc fegyelmi (Fereta), ill. 10 perc
Kapura lövések:
35–30
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor:
– Nagyot hokiztak a játékosok, közel voltunk a bravúrhoz, mert a három pont megszerzése olyan szempontból bravúrnak számított volna, hogy a két toplégiósunk nélkül álltunk ki. Ezen kívül jó néhányan kisebb sérüléssel vállalták a meccset, nyilván ezek nem kifogások, csak tények. Volt a meccsnek egy fordulópontja, ami egy kiállítás volt, innen nem tudtunk megújulni és nem tudtuk gólra váltani a játékban kialakított előnyünket. Szemben álltunk a kapussal, próbálkoztunk kapuslehozatallal, de ezek nem sikerültek, és ahogy ilyenkor lenni szokott, a hosszabbításban egy elnézett szituációból született meg a hazaiak győztes gólja. Ettől függetlenül büszke vagyok a srácokra, mindent kitettek az asztalra, most kezdünk igazán csapattá érni.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Poprad 46 25 7 3 11 172–115 +57 92
2. Zvolen 46 23 8 6 9 154–114 +40 91
3. Dukla Michalovce 46 24 7 4 11 143–105 +38 90
4. Slovan Bratislava 46 25 5 3 13 138–106 +32 88
5. Nitra 46 23 3 7 13 153–146 +7 82
6. Trencín 46 20 5 4 17 158–121 +37 74
7. Detva 46 20 4 6 16 144–132 +12 74
8. Kosice 46 18 7 3 18 136–116 +20 71
9. Nové Zámky 46 12 5 7 22 117–129 –12 53
10. Banská Bystrica 46 12 5 5 24 121–161 –40 51
11. DVTK Jegesmedvék 46 9 3 8 26 106–165 –59 41
12. Liptovsky Mikulás 46 6 3 37 98–230 –132 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik